Aliquando et insanire iucundum

Kang Dae & Jin Ae

Sosem gondoltam volna arra, hogy itt fogok ragadni, csupán elszerettem volna végezni az egyetemet, egy-két évet dolgozni, aztán hazamenni Szöulba. Ebből nem sikerült az utolsó pont. A szüleim biztos meg vannak veszve, mert nem sikerült engem hazavinniük, pedig biztosan próbálkoztak, de akkor se mentem volna, van egy lányom, aki ha nem is normális körülmények között fogant, de az enyém. Mondjuk babaként láttam utoljára, az a szemét fasz elvette tőlem, fél éves koráig nyugodt életet éltem vele, aztán egyszerűen elvitte a bömbölő lányunkat. Na jó nem egyszerűen, mert azért a kezembe tudta nyomni a bírósági végzést. Mennyivel egyszerűbb dolgom lett volna, ha nem neszeli meg, hogy várandós vagyok, és követeli ki, hogy Jin Kyong születési papírján az ő neve is ott szerepeljen, mint az apja. Már akkor is érződött a változást szele, és tessék itt vagyunk Gileádban.
Pár napja érkeztem meg a házba, a Központban lévő lányok szemében félelem, aztán nyugvás került, nem nekik kellett idejönni. Mindenki hallotta mi lett az előző lányokkal. Meghaltak. Remélni tudom, hogy gyorsan, mert gyermekem apja minden csak normális. Ha az lenne nem erőszakolt volna meg, mert nemet mondok neki, mondjuk én sem vagyok teljes épeszű, minek mentem el egyáltalán a randira? Most már magam se tudom. Legalább azt elmondta Jin Kyongnak, hogy én vagyok az anyja, nem az a zöldruhás ribanc, aki dísznek van a házban, mivel nem tud szülni sem. Ha tudna nem lennék itt pirosba öltözve. Próbálom ignorálni őt is, és a Colost, az utóbbira csak kétszer néztem rám rondán, de tudom, hogy böjtje lesz annak, hogy hagyott a lányunkkal foglalkozni. A kötelező séta, és bevásárlás után a kisasszony a nevelőanyját is elzavarta, hogy velem tudjon rajzolni, meg festeni.
Türelmesen várok a gonosz hálószobájában, a vörös párnán térdelve. Elküldte a papíron feleségét is, és a hercegnőt is a házból, azt még legalább hallottam, hogy hova, babanézőbe, legalább tudom, hogy jó helyen lesz egy kis ideig, Gracieéknél lesznek. Sokat segített rajtam, kérés nélkül elvállalt, amikor összeszedtem magam annyira a babaelvétele után, hogy beszélni is tudjak róla. Akkor is rettegek, még kisebbre húzom össze magam, amint belép. De csak piszkálja valami a csőrömet, úgyhogy nem várom meg az engedélyét, hogy felállhassak, hanem szembe fordulok vele, és minden megvetésem láthatja, amit iránta érzek.
- Tudod most legalább legálisan erőszakolhatsz meg. – sziszegem halkan, és csapok egyet a mellkasára. – Nyugodtan megbaszódhatsz. Tönkretetted az életemet, sőt a családomét is, akik nem tudnak rólam semmit. – a végén már zaklatottan kiabálok vele, nem mintha meghatná a dolog, hogy kiakadtam. Az is hiú ábránd, hogy azt akarom neki is ugyanúgy fájjon, mint nekem, mert nem fog.

zene || tudom, megszaladt a kezem :'D ||x|| ×

Jin Ae & Kang Dae

Mi történik, ha egy életunt fegyverszakértőt Amerikába citálnak? Elszabadul. Amint Jákob fiai elkezdtek fegyverkezni, persze, hogy beszálltam a bizniszbe. Nem érdekelt az ideológiájuk túlzottan, pedig rám is lehetne húzni azt a vizes lepedőt. Nem vagyok átlagos, sem normális. De amikor megtudtam, hogy a kis... afféromból lett egy lány, jogi lépéseket tettem, hogy ne valami egyetemista lányanya nevelje fel, hanem megkapjon mindent. Amikor megtudtam, hogy az anyja terhes, természetesen kiköveteltem, hogy ott legyen a születési papírokon, hogy én vagyok az apja a gyereknek. Volt fél éve bizonyítani, de nekem ez édes kevés volt. Inkább felvállaltam, hogy pelenkázom, etetem, ringatom én, csak ne a közelgő szarviharban nélkülem kelljen felnőnie. Ez így volt a könnyebb út. Nem fogok ezért bocsánatot kérni sem.
Elég érdekes hírem lehet a vörösök között, mert törtem ki nyakakat, lőttem le őket és társai. De volt egy célom is. Jin Kyong az anyját akarja látni, kíváncsi rá. Úgyhogy leszarom, hogy mennyi vér tapad a kezemre, akkor is ide fog kerülni. Nem mondtam el neki természetesen, hogy erőszakból született, de a nem az számomra nem válasz. Talán nem mérte még fel a kislány eszével, hogy milyen veszélyes alaknak a randevúkérésére mondott igent csacska módon. Lehet látott bennem valamit. Már én se tudom, több mint öt éve volt ez. Pár napja már, hogy itt van, a lányunk pedig örült, Zöldnek, mert így hívom és ő is az életét félti tőlem, közöltem, hogy nem szólhat Jin Ae-hez, ahogy a lányomhoz sem. Örüljön, hogy nem kapott golyót az első közös vacsoránkra. Fel sem veszem már Jin Ae rusnya pillantását rám, azt is lenyeltem, hogy ne szóljak be neki, hogy ráncos lesz ha fintorog. Jelenése lett volna Zöldnek és a lányomnak valahová, de rám ütött a gyerek és elhajtotta a bús picsába.
Elment Zöld és a lánykám is Choiékhoz megnézni a kisbabát. Mázlista faszkalap, kifogott ő is egy Gyöngyöt. Nyélből. Én meg itt horgászhattam a zavarosban. Belépek egy szusszanással a hálómba, élére vasaltan öltözve, mint mindig. Mire hármat pislanthatnék, már fel is pattant és előttem áll, én pedig kérdően nézek lefelé.
- Ne fintorogj ennyit, ráncos leszel. - homlokon pöckölöm, koreaiul szólva hozzá, koreaiként viselkedve. - Neked kellett volna kihátrálni a randiból vagy a nevemre keresni, egyáltalán minek jöttél el velem? - elkapom a kezét, ahogy a mellkasomra csap és rezzenéstelenül állom, ahogy kiabál velem. - Más terveim vannak ma estére. A családod tudja, hogy életben vagy, hogy van egy lányod és itt vagy, mert üzentem nekik. Egyéb dolog amit a szememre akarsz hányni? - most már magamhoz húzom őt és úgy fürkészem.
- Megmozgattam mindent, hogy a lányunkkal lehess te is. Egyedül nem tudtad volna felnevelni, azt meg tudtam, hogy nem fogadtál el volna a vagyonomból semmit, mert rólam van szó, úgyhogy nem hagytál más választást akkor. Legyél olyan kedves és gondolkozz is mielőtt kinyitod a szádat, mert ha így nézel rám, akkor vagy a hátad nyekken akkorát azon az ágyon, hogy a szomszédok is hallani fogják vagy csak kicsit lehajolsz és betömöm a szád. - majd alattomos módon előveszem a hátsó zsebemből a síkosítót, ami melegítő hatású és úgy nézek rá kérdően.

I'll take whatever I can take ||  nekem is || 510 || ×

Kang Dae & Jin Ae

Én voltam amúgy a nem normális, simán hazamehettem volna, miután megtudtam, hogy várandós vagyok, de nem. Nekem be kellett fejeznem az egyetemet, meg eléggé szégyelltem is magam, jobban belegondolva. Mármint nem szokás hazamenni azzal a mondattal, hogy megerőszakoltak, úgyhogy hazajöttem. De tényleg ezt kell volna tennem, kiakadtak volna rám, mert tényleg ostoba és naiv voltam. Viszont én láttam a gyermekem apját, amikor először fogta a kezében, hiába voltam kába a szülés miatt, tisztán emlékszem rá, hogy nézett rá, az pedig ugyan nem enyhíti teljesen azt ahogy megfogant, de azért enyhít rajta.
Annak mondjuk örülök, hogy végre kihoztak a Központból, az előző nénivel amúgy sem jöttünk ki jól, mondjuk vele senki sem. Bibliát se voltam, sőt vagyok hajlandó olvasni, az egyik alkaromat égette végig miatta. Erre mit csinál? Felcsináltatja magát, és sikeresen megszöknek Kanadába, azzal a sofőrrel. Jennifer máshogy keményebb dió, ő inkább lelkileg bántalmazza a lányokat, én akkor is csak néztem rá, hogy újat nem tud mutatni nekem. Ellenben a Colos igen, mert Jin Kyong szinte csak rajta csüngött, ha már nem nyújtottam számára elég szórakoztatást. Azt is tudom, hogy a rózsaszín ruháját legszívesebben kidobná, mert ezzel köszöntött, utálja a rózsaszínt. Legalább valamiben rám ütött, az a sanda gyanúm, hogy tiszta apja, ami eléggé aggasztó, tekintve, hogy lány. Mondjuk nem kell azon aggódnom, hogy nem fogja tudni magát megvédeni. Inkább csak attól, hogy nem tudja a megfelelő időben befogni a száját.
Nekünk piros ruhásoknak is körbe kell ugrálni az új kisbabákat mindig, úgyhogy hamarosan én is láthatom, a többi lánnyal együtt. Nem értem minek ez, biztos örülnek amúgy ilyenkor a kismamák, hogy mutogatni kell a gyereket, mint valami cirkuszi mutatványt. Megcsap a parfüm illata, mi csak szappant használhatunk annak sincs semmi illata így eléggé az elmémbe kúszik az ő illata.
- Nem leszek ráncos, és ne pöckölj! – duzzogok, örülök, hogy legalább koreai nyelven beszélhetek. – Mert hülye voltam, és naiv, hogy nem néztem utánad. A fene se gondolta volna, hogy egy őrült vagy. Nem hallgattam a vészcsengőkre a fejemben,amikor erősen szirénáztak. Lehet kalandvágyam is volt, mittudomén. – el akarom húzni a kezemet, amit elkapott, de feladom pár mozdulat után. Felbosszant, hogy meg sem rezdül. - Nem egyszer, hanem kétszer erőszakolsz meg? Micsoda változatosság. Miért szóltál nekik? Igen, van!– szusszanok fel arra, hogy magához húz.
- El se kellett volna tőle szakítanod, kurva egyszerű dolgod lett volna, papíron elvenni, mert nem érdekelt volna az se, ha azt mondod nem mehetek sehova. Nem maradtam volna egy lépéséről se, hallottam volna mit mondott ki először. De nem neked az kellett, hogy teljesen elszigeteld tőlem csak tudnám miért, volt neked egyáltalán gyerekszobád, vagy kicsaptak a prérire és felnevelt téged valami? Ezt te eldöntötted, hogy nem tudom felnevelni, édes istenem miért vagy ennyire fasz? Befejeztem az egyetemet, tudtam a baba mellett is vizsgára tanulni, és ő sem szenvedett hiányt semmiben. Elég pénzem volt a tied nélkül is, és igen abban igazad van, nem fogadtam volna el. Mégis, hogy nézek rád? Amúgy is meg kell hálálnom mert szóltál a szüleimnek, nem? Legalább nem kell sokat hajolnom, és te se bírsz majd beszélni, szerintem egész jó ez a deal. – villan meg a tekintetem, amint meglátom mivan a kezében, a nap elején még rettegtem a Ceremóniától most viszont eszem ágában sincs. Helyette inkább leveszem magamról az általam fehér rongynak nevezett fejfedőt, kiszedem a hajamat tartó hajcsatokat, megint szabadon lóghat, szerettem a hajamat mutogatni, az egyik legszebb dolog rajtam. Gyűlölöm ezt a piros ruhát, a fehérneműtől meg hányni tudnék, mint valami nagymami felszerelés, gyorsan le is szedem magamról, az kéne még, hogy letépje rólam. Vele ellentétben nekem nincs másom, mindent lefoglaltak, a ruháimat biztos elégették. Szinte kihívóan tekintek fel rá egy pillanatig, nem kérek engedélyt, hogy levetkőztessem, csak teszem. Sőt sötét kis vigyorral látok munkához, végül is ő akarta betömni a számat, úgyhogy megmutatom mire is vagyok vele képes.

zene || semmi gond <3 || 627|| ×

Jin Ae & Kang Dae

Egész életem úgy éltem le, hogy valakit gyűlölnöm kell, mert azt úgy szokás, a kedvességet hírből csak akkor ismertem meg, mikor először megfoghattam a lányom. Nyílt titok, hogy nem a nők miatt sodródik a születési ráta élesen lefelé, hanem a férfiak miatt. Én pedig elég sok kemikáliával és izotóppal dolgoztam, hogy azt hihessem, hogy én sem tudok magot vetni, de a tévedésem és az öröm, hogy apa lettem valamiért kiürítette az elmém és az anyja is egészen másként nézett rám, ahogy Jin Kyongot ringattam és énekeltem neki.
Meg kell hagynom, hogy Jennifert jobban kedvelem mint azt a rühes vörös begyöpösödöttet, de azért ő is kapott tőlem feladatot, amikor a kis gyilkosságmaratonom megkezdtem, hogy fejezze be a szórakozást végre és mindenki jobban fog járni. Neki nem vesznek el az értékes valutái, a lányom örülni fog, a Zöld még kevesebbet fog fecsegni. Jennifernek kétlem, hogy lenne olyan szerencséje mint a vörösnek, mert azt a nőt legalább tudta valaki szeretni és felkoppintani, meg volt háttér a menekülésre nekik, de ki tudja, lehet ő sem az engedelmesek táborát erősíti egyébként. Én meg imádom a káoszt, úgyhogy boldogan röhögtem ahogy a Szemek fejvesztett ostoba kis faszok mert mit tudnának tenni? Ingramék bevehetetlen erődítmény, mert van olyan ütőkártyát kapott a család, amit kurva nehéz megkapni manapság. Kibaszott kanadai állampolgárságot. Nekünk koreai van, de azzal mit csináljunk? Legalább a lányommal az anyanyelvünkön tudok társalogni és gyakran bukik ki belőle, hogy felgyújthatja a ruháját, mert ő is olyan feketét akar hordani, mint én. Nem a neveltetése az oka, amikor lehetett választani színt, akkor is csak prüszkölt a rózsaszín láttán, zsigerből nem tolerálja. Meg persze ott van a kis agressziója, ami miatt a tanítói aggódnak, mert képes kicsempészni kést úgy a konyhából, hogy a Márta sem veszi észre.
Vicces ez az ideológiai kis torony amit kiépítettek maguknak, látszik, hogy pont azok csinálták akiknek sosem lehet gyereke és balfaszok amúgy is. De ha már nyílt egy lehetőség, hogy egy kicsit a levegőn és társaságban legyen a gyerek, akkor menjen. Persze előtte én magam néztem át a zsebeit, hogy nem-e elcsent valamit, de szerencséjére csak egy zsebkendő van nála, mert germofób lesz, mint én.
Látszik az arcán, hogy mérgezi a jelenlétem az elméjét, amire csak szórakozni tudok magamban.
- Frászt nem, állandóan pofákat vágsz és most nem tudsz krémekhez jutni. - szinte szórakozom rajta. - Legalább belátod így utólag. Őrült, géniusz, terrorista, sok jelzőt lehet rám aggatni. Pedig lehet kellett volna, de én kimondottan nem bántam akkor. - feladja végre. Engem aztán nem fog kihozni a sodromból. - Lehet háromszor is. Pillanatnyi gyengeség, elmeháborodás? De megérdemlik a szüleid, hogy tudják, hogy hajad szála sem görbült vagy tévedek? Ki vele. - forgatom meg a szemeim, de tudom, hogy a nagy része baromság lesz úgyis, de akkor is magamhoz fogom őt.
- Vagy úgy... Ha jól emlékszem amelyik tüntetésre tudtál mentél, tehát rohadtul biztos vagyok benne, hogy nem jöttél volna hozzám, pedig eszembe ötlött nekem is. Akkor csak biztosabb lennél benne, hogy megszülted a lánykiadásom. Ezzé a szörnyeteggé nőttem fel, nem hiszem, hogy bele akarsz te abba gondolni, mennyire is volt elcseszett gyerekkorom. Lett egy diplomád, de gondolkodni nem sikerült megtanulni ezek szerint, csak magolni. Nem láttad a politikai cirkuszt, nem voltál a Jákob fiai között mint én, nem tudtál arról, hogy mi a terv és ha nem lépem meg azt amit, akkor valami vadidegenekhez kerül a lányunk, mert semmi nem köti a szervezethez. Nem fogadtál volna el semmit sem, se a papírt, se a pénzem, szart sem. Mint aki nem tudja eldönteni, hogy levetkőzzön nekem vagy megöljön épp. Az illem azt diktálná. Akárhányszor sikerül összeroppantanom téged, annyiszor mutatod meg azt az oldalad innentől amelyiket érdemes megtartani? - az én tekintetembe is beleköltözik egy él, ahogy a kezemre kúszik a tekintete. Egyelőre ledobom az ágy mellé a síkosítót, ahogy elkezd magától vetkőzni. Nyelek egyet, ahogy leengedi a haját, azt hiszi, hogy gyűlöl engem, de én őt jobban, mert a kedvenc sportom volt akkor a tincseit markolni. Sötét vigyorra húzom a szám, ahogy fürgén vetkőzik, félti a ruháját, helyesen is, mert vagy letépem vagy leégetem róla. A kihívására csak széttárom a karjaimat, felőlem játszhatunk is egy kicsit, ha már itt vagyunk. Ő most okos, én leveszem a zakót és az inget is, hogy nehogy útban legyen bármiben is ami itt most történhet, de a kezeit lesem, ahogy az övemhez ér, mert pontosan erről fantáziáltam a randevúnk közben is. Megszédülök egy pillanatra, ahogy az ajkaival munkálkodik rajtam, el is felejtettem, hogy ő utána senkit nem döngettem. Két kézzel markolok a hajába, hogy a csípőmmel kíméletlenül lökjem magam a torkára. Olyan finom érzés, hogy nem bírom ki, hogy ne kapja meg a mai első adagját vihargyorsan a szájába, kéjes nyögések között. De még mindig akarom. Nagyon. Gonosz vigyorral nézek le rá.
- Most meg kell küzdenem veled vagy az ágyra mész magadtól is vajon?

I'll take whatever I can take ||  a másnaposságba bele lehet halni? || 798 || ×

Kang Dae & Jin Ae

Nem igazán értettem miért ragaszkodom ahhoz, hogy itt maradjak, amíg el nem kezdtem járni Gracie-hez. Nem mintha első alkalom után szedett volna ki a páncélomból, kellett neki legalább négy találkozás, de miután Jin Kyongot elvitte az apja teljesen összetörtem, aztán a szomszéd unszolására mentem el hozzá. Talán, ha nem koreai nővel ülök le beszélgetni nem indulok el a gyógyulás útján, és azon se tudok dolgozni, hogy a kis nebántsvirágból erősebb nő legyek. Sajnálatos módon félbe maradtak a kezelések, mert megfosztották a praxisától. Pedig egyik szülőm se olyan, akit félteni kéne, elég elbaszott lettem, még a húgomban is több volt a harciasság fiatal korunkban, mint bennem. Láttam, hallottam mit csinált a születése után a lányunkkal, hálásnak is kéne lennem, amiért ő nevelte, de nem vagyok az. Szüksége lett volna rám is a gyerekünknek. Legalább egy hangyányi kedvességet tanult volna, mert most minden csak nem kedves, mármint kicsempészett egy kést a konyhából, amikor még nem voltam itt. Örömmel mesélte nekem, hogy megijesztette a másik lányt, aki bántani akart egy másikat, meg őt is piszkálta, mert máshogy néz ki. A rasszizmus sosem fog eltűnni teljesen, hiába próbálják a fentiek elnyomni, Amerika régóta ennek a hazája, egyről a kettőre nem fog elmúlni. Azon is csodálkoztam először, hogy engem nem szekáltak a csoportban, de elég színes társaság volt az egyetemen.
A vörösök között is volt koreai, de őket elég hamar elvitték, én mindent megtettem, hogy ne kerüljek senkihez, már-már a gyarmatot kockáztattam. Nem akartam olyan Parancsnok karmai közé kerülni, aki trófeaként mutogatni, mert ázsiai vagyok. Lehetséges, ha hamarabb engedelmeskedem a Colos sem kezdi meg a gyilkosságmaaratonját, és nem végzi ki azokat a szerencsétlen lányokat. Most már mindegy, itt vagyok. Megnyugodhatnak a Központban itt is maradok, Jin Kyongot nem fogom megint elveszíteni, abba belehalnék. Így is mindennap szenvedés volt, amíg nem lehettem itt. Még akkor is, ha van bennem egy nagy adag félelem. Nemcsak a Colos miatt, Jin Kyong miatt is, egyszer ki fogja nyírni a Zöldet. Nem kedveli, ezt nagyon jól tudom, ezerszer elmondta a napokban, hogy lelökné a lépcsőről, mert ráadja a rózsaszín ruháját. Nem mondhattam meg neki, hogy tudom mit érez, ugyanezt érzem a piros gönccel. Egy zsák is előkelőbb lenne.
- Akkor sem kell aggódnom, kettőnk közül nem én vagyok az, aki állandóan ráncolja a homlokát. Ahh, igazán meggebedhetnél, gyűlölöm a rendszert, szükségem van a krémekre…De nem, mert csak tenyészkancának tartotok minket, annak meg ugye nem kell csinosnak lenni. Sőt, az égési sérüléseket se kell halványítani, amit az a ribanc okozott, mert nem voltam hajlandó a Bibliából olvasni egy szót se. – forgatom meg a szememet, rendes reggeli rituálém volt, most meg, használhatok szappant, vagy szappant. Az alkaromon meg ott virít az égés utáni heg, amit az a vörös kurva mindig szívesen felfrissített amíg nem olvastam el a Bibliában a kijelölt részt. A kezeim se olyan szépek már, a padló sikálás miatt, akkor is megérte, mert láttam ahogy fel akar robbanni a feje, mert engem nem sikerült megtörnie olyan szinten, mint a többit. Nem sírtam előtte soha sem, és az évek alatt amúgy is megtanultam csendben, hangtalanul sírni. – Utólag mindent okosabban lát az ember, és meg is bánja. Nem te, nem vagy az a fajta. Nem bántad, hogy megerőszakolsz többször is azon az éjszaka? Nahát, köszönjem meg mert ebben részesítettél? Amúgy sem értem, hogy miért engem hívtál el randevúra. Amúgy is tanultam illemet, és nem illett volna, ha elutasítom a vacsora meghívást…Akkor sem, ha esetleg utánad nézek. – sóhajtok fel nagyon halkan. – Legyen négy, párban lesz. Fogjuk arra, hogy elmeháborodott voltam, amiből lehet azóta se épültem fel. Sokkal jobb lett volna, ha azt hiszik meghaltam, reményt adtál nekik akaratlanul is, hogy valaha lássanak engem, akár az unokájukat. Van még két kisebb testvérem, otthon, biztonságban, tudnak pótolni. – nem érdekel a szemforgatása, akkor is meg fogja hallgatni, ha baromságnak veszi akkor annak.
- Ne kend a tüntetésekre, ha megkérdezel és elveszel akkor otthon maradok a seggemen, mert ott van a lányunk. Baromira nem vagy tisztában azzal mire képes egy anya a gyerekéért, igaz? Mivel minden lehetőséget elvágtál előlem így maradtak a tüntetések. Így is biztos vagyok benne, hogy a te másodat szültem  meg, nem sok közös van bennünk, a nemén, és a rózsaszín utálaton kívül. Amúgy sem engednél be a falaid mögé, hogy legalább lássak belőled valami embert, ne ezt a szörnyeteget. Burkoltan se nevezz hülyének, nem a magolás miatt lett diplomám. Persze, hogy nem láttam, melleim vannak, nem pöcsöm. Bahh! El kellett volna venned ennyire baromi egyszerű lett volna, hogy a lányunk ne kerüljön vadidegenhez, most én hordanám a zöldet, én vágnék jó pofát a többi számomra elviselhetetlennek tűnő zöldruhás feleségnek, amíg ti azt csináljátok amihez értetek, leromboltok mindent, egy hülye ideológia miatt. A pénzed tényleg nem fogadtam volna el, a házasságról szóló papírt örömmel. Mert tényleg nem tudom eldönteni, hogy meg akarlak ölni, vagy levetkőzzem neked. Az illem sok mindent diktál, nem ártana elolvasnod egy illemkönyvet, legalább te olvashatsz. Amíg Jin Kyong itt van próbálkozhatsz azzal, hogy megtörsz, mint annak idején, de nem fog sikerülni, úgy ahogy nekem se, hogy kiborítsalak. – élesen szívom be a levegőt, nem most fogom feladni, amikor felszívtam magam ennyire. Egy részem gyűlöli, a másik részem meg bármit megtenne, ez a rész került most előtérbe. Tényleg igaza lett Gracie-nek, kár lenne továbbra tagadnom magamnak, hogy Stockholm-szindrómában szenvedek. Elégedettség tölt el, belemegy a játékba, aminek örülök, én nem fogok úgy Ceremóniázni ahogy megtanították a Központban, nem is a hercegnő ölné meg a Zöldet, hanem én, ha hozzám érne. Vigyorognék, ha éppen nem lenne teli a szám, minden egyes nyögése miatt megéri most ez. A combjába markolok, amint megérzem teljesen. Úrilány meg nem köpköd. Megtörlöm a számat, és félredöntött fejjel pillantok rá a vigyorgása miatt.
- Mehetnék magamtól is, sőt a síkosítóra se lesz szükséged, hagyhatod másik alkalomra. Vajon, ha azt mondom én akarok először felül lenni mennyire megy el az eszed? Most mélytorkoztalak le, ennyit igazán megérdemlek, és egyébként is hosszú az éjszaka, bár lehet nem bírod már annyira, mint amikor sikerült összehoznod a kicsi lányt. -

zene || nem, téged az fog tartósítani  || 986|| ×