Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az istenek évszázadok óta békében élnek egymással. Nem volt ez mindig így, mielőtt 1220-ban az Istenek Tanácsa létrejött volna, a görög istenek gyakran piszkálták, csatáztak a skandináv istenekkel, az egyiptomiak próbáltak ebből kimaradni, ám Széth úgy gondolta, hogy remek alkalom átvenni a hatalmat, az összes isten felett. Ebben volt társa is, a csalás istene Loki, valamint Árész, mert az utóbbi kedvelte a vérengzést, az pedig hatalmas pusztítással járt volna, ha a három hatalom egymásnak feszül. Ám az egyiptomi isten türelmetlensége miatt hamarabb mért csapást a tanácskozókra, mint az eltervezett időpont. El is bukott a kísérlete, hogy megöli a Tanács fejeit. Persze, a cinkostársait is bemártotta, Árész büntetése hasonló lett, mint Prométheuszé, csak a háborúmániást a világ leghidegebb pontjához láncolták, Héphaisztosz nagyon élvezte a dolgot. Széthet megfosztották a hatalmától, csupán a halhatatlansága maradt meg, egészen addig, amíg be nem bizonyítja, hogy méltó a visszakapására. A triumvirátusból a legjobban Loki járt, vele nem tettek semmit, egyszerűen nem tudták rábizonyítani, hogy valóban benne lett volna a keze az összeesküvésben. Persze, ez nem azt jelenti, hogy megúszta, lehetséges, a két másik isten bosszút forral ellene. Szerencsére a főistenek megegyeztek abban, hogy hol telepednek le. Szétosztották maguk között a világot, sőt az Alvilágban is sikerült megegyezésre jutni. Azóta a béke tartós, vannak rebellisek, akik próbálják a szárnyukat bontogatni, rendszerint le is törik nekik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Kedd Szept. 19 2017, 18:02

Kedd Szept. 19 2017, 14:30

Kedd Szept. 19 2017, 14:21

Kedd Szept. 19 2017, 14:11

Hétf. Szept. 18 2017, 22:02

Vas. Szept. 17 2017, 20:30

Vas. Szept. 17 2017, 20:10

Vas. Szept. 17 2017, 19:39


Share | 
 

 Aleksandr & Snezana

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
▲ I b u r n cities to the g r o u n d
⌲ Hozzászólások :
24
⌲ Tartózkodási hely :
▲ New York
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 14.

TémanyitásTárgy: Aleksandr & Snezana   Szer. Márc. 29 2017, 19:43


Aleksandr & Snezana



I want to see your face painted black, black as night, black as coal.



- Tudod, Aleksei, töketlen vagy – ridegen és tényszerűen tálalom a gondolataimat. A középkorú férfi a nehéznek tűnő, tömörfa asztal túl felén áll, és úgy tördeli a kezeit, mintha csak megint tízéves lenne, mintha éppen készülnék sarokba állítani, amiért valamiféle csínytevésen kaptam, ugyanakkor valamiféle dacos ellenszegülés villan szemeiben, makacs és büszke ívbe kanyarodik nyaka és állkapcsa vonala. Holott már felnőtt férfi. És ez az egész már nem csak móka és kacagás. Főleg nem nekem. Több ezer-, ha nem több százezer-, vagy több millió éves vagyok, szinte az idővel egyidős. A kezdetek kezdete óta, egészen pontosan, a saját kezdetem óta, szíveket török darabokra, lelkeket szaggatok szét, embereket rontok meg, kínzok, gyilkolok; városokat, városállamokat és országokat taposok el, égetek fel, teszem a földdel egyenlővé, pusztítom el őket. Háborúkat robbantok ki, és premier plánból élvezem a katasztrófát és a fenséges káoszt, melyet én alkotok, mindegyes alkalommal.
Itt és most csupán Aleksei főnöke vagyok, és ez szemmel láthatóan nincs a hím egyed ínyére, jól láthatóan zavarja, hogy egyrészt, kudarcot vallott, másfelől pedig, hogy ezt most egy nő kéri számon rajta. Nem akart ő itt semmit. Nem akart tőlem semmit. Nem akart velem semmitna, jó, hazudok, nyilvánvalóan több mindent akart, mint, amire képes lesz rövidesen, de ne szaladjunk ennyire előre. Nem akart nekem dolgozni. A bátyja, Aleksandr rángatta bele, aki az egyik leghűségesebb csatlósom mindközül. Aleksandr, aki soha, soha eddig nem okozott még nekem csalódást. Vele ellentétben Aleksei... hm. Aleksei nem akarja ezt az egészet eléggé. Egészen pontosan Aleksei többet akar, mint, amire képes, nem ott akar lenni, ahol van. Ő fölöttem akar lenni – mindenféle értelemben véve. Aleksei főnök akar lenni, vezető, a Keresztapa akar lenni, de a férfi akaratgyenge és szánni való, gyáva féreg, aki Aleksandr-, a saját húsa, a saját vére, az édestestvére-, hovatovább, ami MÉG VÁRLÁZÍTÓBB, az én hátamon akar felmászni egy olyan horda, egy olyan falka élére, amit irányítani sem volna képes. Hiszen, mi itt, a new yorki orosz maffia krémje, farkasok vagyunk, nem kutyák. És mégis melyik farkas hallgatna, ugrana, harcolna, lopna, csalna, hazudna, GYILKOLNA egy kutya vonyítását és nyüszítését hallva?
- Sajnálom, asszonyom – hebeg és habog, de szavainak gőgős éle és sarka van. Én pedig kinevetem őt. A képébe nevetek. Ő pedig megütközve néz rám, lévén nem tudja, hogy mi olyan módfelett vicces számomra.
- Édes, kedves Aleksei...! – rikkantom, egyszerre legurítva torkomon a minőségi, orosz vodkát, aztán hanyag eleganciával felemelkedek ültemből. Pimaszul rövid, és pofátlanul mélyen dekoltált, egyszerű, letisztult, fekete ruhát viselek és fekete bőrkabátot. Fekete magas sarkúm öblösen koppan a hajópadló deszkákon. Vasszigorba dermedt arcvonásokkal-, de ajkam szegletében kétesen, sötéten játszadozó mosollyal lépek közelebb, és még sokkal-sokkal közelebb a férfihez. Undorral tölt el, hogy hozzá kell érnem, mégis megteszem. Balom kézfejét rám nem jellemző gyengédséggel simítom végig borostás képén, egy bikáéhoz hasonló, izmos nyaka vonalán, mígnem vérvörösre festett körmeimet vállába nem vájom. – Azt gondoltam, hogy eléggé világos vagyok, amikor azt mondtam, hogy tedd el láb alól azt a szerencsétlen fakabátot, aki ide jár szimatolni. Nem azért, mert olyan kurva fontos nekem ez a hely, mert, ha kell, már ma éjszaka felgyújtanám, az egész személyzettel-, és minden egyes szájba baszott vendégével egyetemben. Számomra ez a hely nem jelent semmit – ingatom meg a fejemet, teátrálisan lebiggyesztve ajkaimat. – Engem az basz fel mérhetetlenül, hogy az a fakabát ide jár szimatolni. AZ ÉN TERÜLETEMRE! – rivallok rá élesen, mire összerezzen. Shh, baby. Nem kell kiborulni – nevetésem hidegen csilingelve szövi át a szeszpárás, füsttől nehéz levegőjű teret. – Elmagyarázom, hogy te is megértsd. Az zavar, hogy az a fogdmeg ide jár, a Moszkvába, és hülyének néz engem. És nem csak engem, bár ez bosszant a leginkább, és hidd el, nem szeretnéd, hogy bosszús legyek, hanem mindenkit, aki ide jár. Gondolom, azt mondanom sem kell, hogy a Moszkvába nem kifejezetten makulátlan előéletű, vagy tiszta lelkiismeretű emberek járnak. Az, hogy egy beépített ember van a törzshelyükön, a többi hírhedt, nagy hatalmú maffia főnöknek is fel fog tűnni, én pedig nem szeretnék elveszíteni fontos üzletfeleket. Tudsz követni? – hevesen bólogat. Kutya. – Ragyogó! Szóval gyanítom, hogy leadta a fülest a többi zsarunak az őrsön is, és ki tudja, talán percek kérdése, és befut egy osztag, hogy lekapcsoljanak minket, és bevigyenek a hűvösre mindannyinkat, egytől egyig. Bizony, jól gondolod, barátom! TÉGED is – bökök jobbom mutatóujjával mellkasába. – Szomorú volna. Szerintem te sem örülnél neki. Nos, és, hogy a kör végére érjünk – egészen közel hajolok hozzá, és a fülébe suttogok -, emlékszel rá, hogy mit kértem tőled?
- Hogy öljem meg – duruzsolja a fülembe.
- Hol van a hulla? – kérdezem, még mindig egészen közel simulva hozzá, amire választ nem kapok. Karcos nevetésem a fülébe kúszik. – Látod? Pontosan erről beszéltem, ez az én problémám. Nincs hulla. És tudod, miért nincs? – várok, hogy feleljen.
- Mert nem öltem meg – érzem a vállamon, hogy lehajtja a fejét. Ahw. Milyen romantikus is lehetne ez a helyzet, ha nem volnék ennyire zabos, és, ha Aleksei nem volna az a töketlen faszarcú segg, aki...!
- Pontosan. Mert nem ölted meg. És, tudod, hogy hol van ma este a fakabát cimboránk? – kérdezek újat.
- Nem – érzem, hogy megingatja a fejét.
- Meglehet, hogy hazafutott az egyenruhás kis barátaihoz, és már úton is vannak ide. Meglehet. De persze nem biztos. Sőt, tovább megyek, egyáltalán nem biztos. Elárulok neked egy titkot – arcélemet a férfiéhoz simítom, és még halkabban suttogok. – Megöltem. Helyetted végeztem el a piszkos munkát. És én sem tudom, hogy hol van most, mivel, amikor utoljára láttam, akkor éppen nem volt egyéb, csak hamu és pernye a new yorki, hűvös, tavaszi szélben. Arra gondoltam, hogy követhetnéd, nehogy nekem valamiféle csoda folytán összeálljon, és visszatérjen az élők soraiba – csak most hajoltam el tőle, és derűsen mosolyogva simítok végig ingje sosem-volt ráncain.
- Kérem, asszonyom, ne – elhal a hangja. Felpillantok rá.
- Hah! Hogy lásd, kivel van dolgod, nem öllek meg. Pedig megérdemelnéd, mert a kis ellenszegülésedet, a gyávaságodat árulásnak veszem, és nem szeretem az árulókat – dorombolom. – Meg kellene fosszalak minden ingó-, és ingatlan vagyonodtól, a maffiában betöltött címedtől és rangodtól. Földönfutóvá kellene tennem téged – duruzsolom. – De kegyes leszek, és csak egyvalamitől foglak megfosztani téged, büntetés gyanánt. Attól, amit velem szemben folyton ki akarsz tenni az asztalra, hogy lemérjük, kinek nagyobb. Attól, amitől pár centivel ugyan, de nagyobb vagy nálam. Attól, ami elhiteti veled azt, hogy te vagy itt az alfa, holott mindketten tudjuk, hogy ÉN vagyok az alfa nőstény – a jobb alkaromra erősített szerkezeten apró gombot nyomok meg, melynek hatására egy képzeletbeli kör ívét követve pattan ki egy éles, hegyes acélpenge a végtagomra erősített tokból. Aleksei még fel sem fogta, hogy miről beszélek, és már nincs is birtokában a koronaékszereknek, a büszkeségének, annak, ami elhiteti vele, hogy több, mint ami.
A lágyékánál vérző, megcsonkított férfit az irodában hagyom, intek Igornak, hogy takarítson fel utánam, ő pedig azonnal ugrik. Utamat Aleksei ordítása kíséri dicshimnuszként, és még akkor is a koponyámban cseng az édes melódia, amikor leülök a bárpulthoz.
- Whiskeyt kérek, meg egy hamutálat, Irina – szólok a nőhöz, aki azonnal intézkedik.
Aleksandr is itt van valahol, jut eszembe! Micsoda pofátlanság ez részemről, hogy kiherélem a tulajdon, saját, hús-vér testvérét, a jelenlétében... just kiddin! I'm the fuckin' Queen of Candyland!
Ahw, Aleksandr is itt van valahol, jut eszembe! Micsoda pofátlanság ez részemről, hogy kiherélem a tulajdon, saját, hús-vér testvérét, a jelenlétében... just kiddin! I'm the Queen of Candyland! Nem, mintha az orra alá akarnám dörgölni mocskos tettemet, elvégre Aleksandr hű emberem, a testvérével ellentétben. De, hát, ilyen ez a pop szakma... gondolom – illetve, remélem -, hogy Aleksandr hozzászokott már ehhez; a stílusomhoz, a módszereimhez, a kézjegyemhez, és a világhoz való hozzáállásomhoz, a gondolatmenetemhez.


Words: 1 222 ▲ Music: Paint it, BLACK ▲ Note: I've seen your red door and I want it painted black.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Aleksandr & Snezana
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Amerika :: New York :: Belváros-
Ugrás: