Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az istenek évszázadok óta békében élnek egymással. Nem volt ez mindig így, mielőtt 1220-ban az Istenek Tanácsa létrejött volna, a görög istenek gyakran piszkálták, csatáztak a skandináv istenekkel, az egyiptomiak próbáltak ebből kimaradni, ám Széth úgy gondolta, hogy remek alkalom átvenni a hatalmat, az összes isten felett. Ebben volt társa is, a csalás istene Loki, valamint Árész, mert az utóbbi kedvelte a vérengzést, az pedig hatalmas pusztítással járt volna, ha a három hatalom egymásnak feszül. Ám az egyiptomi isten türelmetlensége miatt hamarabb mért csapást a tanácskozókra, mint az eltervezett időpont. El is bukott a kísérlete, hogy megöli a Tanács fejeit. Persze, a cinkostársait is bemártotta, Árész büntetése hasonló lett, mint Prométheuszé, csak a háborúmániást a világ leghidegebb pontjához láncolták, Héphaisztosz nagyon élvezte a dolgot. Széthet megfosztották a hatalmától, csupán a halhatatlansága maradt meg, egészen addig, amíg be nem bizonyítja, hogy méltó a visszakapására. A triumvirátusból a legjobban Loki járt, vele nem tettek semmit, egyszerűen nem tudták rábizonyítani, hogy valóban benne lett volna a keze az összeesküvésben. Persze, ez nem azt jelenti, hogy megúszta, lehetséges, a két másik isten bosszút forral ellene. Szerencsére a főistenek megegyeztek abban, hogy hol telepednek le. Szétosztották maguk között a világot, sőt az Alvilágban is sikerült megegyezésre jutni. Azóta a béke tartós, vannak rebellisek, akik próbálják a szárnyukat bontogatni, rendszerint le is törik nekik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Pént. Dec. 15 2017, 15:25

Csüt. Dec. 14 2017, 19:24

Szer. Dec. 13 2017, 14:03

Vendég
Vas. Dec. 10 2017, 22:58

Vendég
Pént. Dec. 08 2017, 18:00

Pént. Dec. 08 2017, 00:27

Hétf. Dec. 04 2017, 13:37

Szomb. Dec. 02 2017, 22:13


Share | 
 

 Erebosz & Diamante

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Erebosz & Diamante   Vas. Júl. 16 2017, 12:58



Erebosz & Diamante
Belefájdul a fejem ezekbe a sok zagyvaságokba. Kit érdekelnek ezek? Őszintén..biztos a dugatlan vénkisasszonyok akarnak ilyenekről tanulni, meg a ragyás képű anyuci kisfiai. És jön a sötétség istene tanítani őket..igen, az ő fejében sincs minden rendben.
- Mindig is vágytam rá, hogy Pottert az ágyamba rángassam, főleg ázsiaiként. - pimasz vigyorral nézek rá. - Tartarosz és a boldogság?
Szed valami cuccot?
-
- Mégis miféle kérdést tett fel neked? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet. Már maga a kérdés is fura..
- Az anyja vagyok, még szép, hogy tudom, hogy válni akarnak. Nem ezt akartátok a testvéreddel? De remélem nem felejted el, hogy te se tudsz tőlem szabadulni, ők sem fognak egymástól. Hiába szeretnétek, és ki tudja a lélekmegmentés lehet a házasságukat is megfogja. - ha már itt van cuppanós csókot nyomok az arcára. Megszökni nem akarok, nem azért jöttem. - Meg is ölhetted volna a fiút, mégsem tetted. - döntöm félre a fejemet mosolyogva. - Csak bosszankodtál legalább egy hétig. -

song ♕ outfitPOTUS
Vissza az elejére Go down
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Közgazdász professzor
⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Erebosz & Diamante   Vas. Júl. 16 2017, 17:13



Diamante&Erebosz
Diát nem igazán tudják lekötni az olyan kifinomult dolgok, mint a pénzügyek. De én tudom ezt használni arra, hogy másokat tönkre tegyek totálisan, csak úgy a móka kedvéért. Viszont a pénz az embereket megmozgatja, én pedig szeretek bábozgatni velük. Ha már egyszer olyan rohadt unalmas egy csürhe, egy-két istent szórakoztassanak olykor.
- Tudtam ám én. Nos, akkor itt is a remek alkalom, tudod, hogy hány diáklány nyálában tapicskolok előadás után...? - véletlenül sem a féltékenységét piszkálom. - Nem tudom, nem vagyok a bébicsősze, de egészen bele van bolondulva abba a tyúkba, tudod melyikbe. - forgatom meg a szemeimet színpadiasan.
- "Ezt akartad, te rohadék?" - idézem neki Verina szavait, amit intézett felém.
- Honnan az apám tökéből tudnám? Gaia azt mondta, hogy hagyjam őket békén és majd megoldódik a dolog. Nem is akarok tőled megszabadulni, szépség, éppen az ellenkezőjét akarom veled... Attól még kívánhatok jobbat a lányunknak, nem? - karolom át a derekát és halk morgással fúrom a nyakába a fejem egy mohó csókkal, ha már volt oly kedves, hogy félredöntötte a fejecskéjét nekem. - Egy másik istent megölni, főleg ha az unokaöcséd az, baromira nem egyszerű egyenlet. - szusszanok egyet és végigsimítok a derekán.
- Legalább, szerintem azóta is duzzogok, csak néha eszembe jut, hogy mi lesz, ha Verina megtudja, hogy van egy húga is.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Erebosz & Diamante   Vas. Júl. 16 2017, 17:55



Erebosz & Diamante
Kissé durcásan nézek fel rá. Bár nem kéne, hogy érdekeljenek a holmi halandó lányok. Mert csak egy nimfa vagyok, egy igencsak jó nimfa. Tehát a nyomomba se érnek a kis férgek. Mégis egyenként ölném meg őket, vagy szórakoznék kicsit, a vérmágia fun dolog, főleg, ha használjuk is.
- Nem tudom..de ha gondolod csinálok neked egy órával kevesebbet. Az embereket könnyebb megölni, na jó a nimfák se esnek nehezemre, nem tehetek róla, sokkal jobb vagyok. – vonom meg a vállamat hetykén. – Hogyne tudnám, akitől az Őrző is van. De úgy látszik csak plátói szerelem, ha nem mer moccanni. – fintorgok kissé, a legősibb istenek egyike, és be van rosálva a szerelemtől.
- Milyen igaza van. Tényleg ezt akartad. – hümmögök egy sort, na igen a lányunk is tud cifrát mondani, ez még egész kedves is volt.
- Akkor hagyd őket békén, remélhetőleg Tartarosz is így tesz. Már amúgy mindent megpróbáltatok, hogy szétszedjétek a házasságukat. Óh, tényleg..az ellenkezőjét? El is hiszem, azért zavartál el pár éve. Ha neki az Őrző jó? – túrok a hajába egy jóleső szusszanással. Hiába akarom tagadni, hiányzott már. – Nekem aztán nem volt gond a húgomat megölni.. – borzasztó teremtés vagyok, de én már akkor Erebosznál voltam, amikor ő megjelent, mint a nimfája, és roppant féltékeny teremtés lévén egy nimfa lehet a képben, akit Diamanténak hívnak.
- Főleg, ha tőled tudja meg..vagy véletlenül találkozik vele, és megtudja, hogy őt felnevelhettem, mert akkor éppen normális voltál. – ingatom meg a fejemet.  

song ♕ outfitPOTUS
Vissza az elejére Go down
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Közgazdász professzor
⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Erebosz & Diamante   Vas. Júl. 16 2017, 18:26



Diamante&Erebosz
Ott van az a nézés, amitől meglódul a vérem és a szívem harci dobként indul el. Olaj az érte lángoló szerelmem tüzére. Képes lenne mindkettőnk felforgatni a világot is a másikért, de ez nálam némi kicsapongással is jár. Semmi komollyal persze. Arról pedig neki nem kell tudnia, hogy én hányat öltem meg miatta.
- Ugyan már, Dia, mikor beléptél akkor biztos volt, hogy elmaradnak a mai előadásaim. Lehet a bolond kurvához tartozol, de mellettem edződtél, szomorú lennék, ha nem lennél fényévekkel jobb... - nyalom meg az ajkaim. - Ahogy azt a gyökeret ismerem, most is az árnyakból koslat utána, csak egy balfasz. - horkantok egyet. Tartarosz annyira szánalmas tud lenni, hogy a gyerekeinek is fáj, de az enyémeknek is.
- Jobbat érdemel, mint egy szárnyaszegett Őrző, aki nem tud vele mit kezdeni. Pont leszarom, hogy milyen régóta vannak együtt. - fintorgok egyet dühösen, a tekintetemben ott lapul a gyűlölet szikrája.
- De most úgy néz ki, hogy mi nyertünk. Ugyan, édes, mindkettőnknek kell tér és levegő olykor... Hát ne legyen már jó neki pont ő... - morognék, de sikerül megenyhítenie, ahogy a hajamba túr. Mélyre szívom magamba az illatát, éltetőbb mint az éter maga. - Őt nekem sem lett volna, de a kis rohadék félgőzzel is kurva erős. - lássuk be, elbaszott idegesítő volt a húga, jobb is nekem nélküle. Nekem csak egy nimfa kell örökre és ő neki pont most simítok fel a combja oldalán.
- Akkor éppen, ami elég ritka dolog. De beszélek én vele, úgy is lesznek kérdései, mert a kötés nem fogja sokáig bírni az erején. - szusszanok egyet, majd rátapadok az ajkaira.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Erebosz & Diamante   Hétf. Júl. 17 2017, 00:44



Erebosz & Diamante
Halkan felkuncogok. Noha nem ebben a szerelésben terveztem meglátogatni, de dolgoztam, és már nem volt kedvem átöltözni, mondjuk az is hasonló lett volna.
- Tehetek én róla, hogy mostanság a divat nekem kedvez? Amúgy meg, meg is várhatlak, amíg észt próbálsz tömni a humánok fejébe. Az a bolond kurva köszönheti nekünk a mostani férjét, még akkor is, ha ezt nem látja be. Ne aggódj mindig jobb leszek.. – ragadozó mosolyra húzom az ajkaimat. – Egy picit már sajnálom is, nem szórakozik annyit, mint mi. Ettől még egy isten is besavanyodik. – biggyesztem le szomorúan a számat .
- Verina már elég nagy, hogy eldöntse kit akar magának. És már így is utál téged, mennyire akarod még megutáltatni magad vele? – de ez csak falra hányt borsó, nem érdekli jelen pillanatban, hogy mit mondok, csak a saját hülye elképzelései..
- Gratulálok, most az egyszer egyet értesz valamiben a testvéreddel. Nem mindegy, hogy adod elő azt, hogy neked tér kell, a dobálózás rohadtul nem jön be, szívem.. Sosem fogsz erről a témáról leakadni.. – legalább sikerül kicsit kimoccantanom a hőbörgéséből amíg simogatom a haját. – Mégis csak Tartarosz gyerek, és Panakeiától is örökölt valamit. – cirógatom a tarkóját elgondolkodva, az első istenek gyerekei baromi erősek, még akkor is, ha félvértől, vagy nimfától vannak, esetleg más istennőtől.
- Tudtuk, hogy csak ideiglenes az a kötés, örökre nem korlátozhatod le az erejét. Ha nagyon elpáhol, majd leápolgatlak, mit szólsz? – viszonzom a csókját, először csak óvatosan harapdálom az ajkait, közben meg már hámozom le az öltönyét, meg az ingét.
  

song ♕ outfitPOTUS
Vissza az elejére Go down
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Közgazdász professzor
⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Erebosz & Diamante   Hétf. Júl. 17 2017, 09:59



18+
Diamante&Erebosz
Kicsit élesebben húzom befelé a levegőt, ahogy végiglegeltetem rajta a tekintetem, a szégyentelenségnek egyetlen nyoma nélkül.
- Nem a divatról beszélek, kicsim, hanem a puszta jelenlétedről, felőlem aztán macigatyóban is lehetnél, az sem maradna rajtad. Na ugyan már, mindketten tudjuk, hogy csak azért várnál, hogy közben még jobban az agyamra menjél. Nem mi vagyunk a rosszak ebben a képletben, mi tettünk nekik szívességet. Ha rossz munkát végzel, kikapsz. - búgom az ajkaira, félig fenyegetően-félig sejtelmesen. - Ne gyere nekem te is ezzel a sületlenséggel, Gaia is ezt mondta. Elcseszte, nőjön fel és viselje a következményeket. - fintorgok egyet.
- Annak nincs felső korlátja, ugye...? Mert felőlem rühellhet addig, amíg Atlasz vádlija be nem görcsöl, de nekem ne hetyegjen az unokatestvérével... - helló, csőlátás.
- Majd akkor gratulálj, ha az a kis gyökér sikeresen kibannolja az apját a testéből egy időre legalább. Nos, vitatkozni mindig is egy kicsit túl nagy elánnal szoktunk, cserébe a békülés mindig fergeteges. - meg vonom a vállaim. - Nem fogok, már akkor is ellenük voltam mikor még azt sem tudtuk, hogy lányunk lesz. - még tudnám ám mondani a magamét bőven, de tudja, hogy mivel kell engem lecsitítani. - Ha az elméletem helyes, normál körülmények között csak nekik és a közös leszármazottjaiknak születhetnek Őrzőik. Az unokánk is az. - az ujjaim a háta szabadon lévő bőrfelületein játszanak, finoman jelezve neki, hogy a türelmem kezd a végére érni bizony.
- Ha megteszed, még az is lehet, hogy elveszek... - kuncogok fel sötét hangon és az ajtó felé intek, hogy bezárjam azt és véget is vessek a finomkodásnak. Én nem félek kis vérmágiát sem bevetni rajta, hogy előcsaljam belőle a legszebb hangjait, közben szinte kapkodva próbálom kihámozni minden ruhájából.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Erebosz & Diamante   Hétf. Júl. 17 2017, 14:06



Erebosz & Diamante +18
Vigyorogva élvezem a figyelmét, mint mindig. Hiába vagyunk már együtt évezredek óta, még mindig megdobogtatja a kicsi szívemet.
- Csodálatos vagyok, ezt akartad mondani, igaz? Macigatyó? Brr..sosem vennék fel olyat. Persze, hogy csak azért várnék mikor őrülsz meg végérvényesen, miattam. Kratosz amúgy is megköszönte. Talán akkor rossz munkát végzek, most az egyszer. – nyomok rövid csókot az ajkaira. Szeretem kihúzni a gyufát, főleg nála, aminek amúgy is az a vége, hogy alatta kötök ki.
- Jól van, hanyagolom a témát. – mímelem a mozdulatát, nekem aztán oly mindegy.
- Most komolyan..Pont te mondod, aki elvette a saját nővérét, és még lányotok is van. Hahó, emlékeztetlek Hémérára. És valószínű a háta közepére se fog téged kívánni, de majd meglátod. – néha nehezebb vele, mint a legkisebb lányunkkal, pedig ő se volt egy csillagvirágszál.
- Veled aztán lehet beszélni, Mr. Csőlátás.  Persze, imádom a békülős szexet. – grimaszolok egy kicsit. Egy kőfalat is hamarabb meggyőznék, hogy sétáljon hátrébb. – Persze…persze..milyen szerencse, hogy nem fiúnk lett, máig nem térnél magadhoz, ha nem hetero lenne. – dünnyögöm, közben meg simogatom, mert legalább így lenyugszik, egy kicsit. – Tudom, hogy az unokánk is az, nem hinném, hogy több Őrző lesz. – nem úgy néz ki, egyik párocskánál sem, hogy az ágyat fogják nyomni, de kitudja. Halk kuncogással reagálok rá, fogy a türelme, pedig még tudnám húzni az agyát.
- Tedd meg. – hangom elég provokatív, köszönhető a kis vérmágiájának, de azt is nagyon jól tudja, hogy ezért a húzásáért vér fog folyni, mind a kettőnké. Mire az övhöz érek már véres csíkot hagyok a körmeimmel a mellkasán, és a hasán is. Nem sokat teketóriázok, ruhátlanul akarom tudni.
  

song ♕ outfitPOTUS
Vissza az elejére Go down
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Közgazdász professzor
⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Erebosz & Diamante   Hétf. Júl. 17 2017, 15:10



18+
Diamante&Erebosz
Minden létező figyelmem az övé, még akkor is, ha nem... Akkor éppen arra játszok, hogy én kapjam meg az ő figyelmét teljes mértékben. Minek foglalkozik mással, amikor itt vagyok neki én.
- Még szép, hogy azt is mondtam, sőt az enyém vagy. Ha egyszer megpróbálod, úgyis kiszedlek belőle. Az őrületem legfőbb oka mindig is te voltál, sötét gyémántom. Nos, furcsa, hogy van egy isten, akinek akad gerince is... Meggyötörlek én magamtól is. - mohó kis morgással kapnék az ajkaira, de fürge és tudom, hogy még csak játszik velem. Édesebb lesz a végkifejlet és sokkal, sokkan hangosabb.
- Örülök neki. - pislogok egyet rá.
- Ó, már majdnem el is felejtettem, hogy őt én csináltam. Amúgy is letagad engem ő is és készségesen vallja Kratoszt az apjának, szóval nem számolom soha. Legalább a következő száz évre le lesz tudva az apaság. - vonok kicsit vállat. Csapnivaló apa vagyok és vállalom is.
- Sportkifejezéssel élve, körbeverésben vagyunk, nem csak én vagyok szűk látókörű ebben a családban. Főleg, ha megtéphetsz, mi? - kuncogok a bőrébe sötét hangon. - Meglepő tény, de azt hamarabb elfogadnám, mint ezt. - pillogok rá meglepetten, kikérem magamnak a kijelentését, egyébként egész progresszív fazon vagyok. - Sosem tudhatod, Washingtonban súlyos összegek cserélnek gazdát emiatt... - marok kicsit a combjába, majd a hátsójára is.
- Ápolj le... - szinte parancsoló a hangom, pedig tudom, hogy már baromi régen el kellett volna őt vennem. Úgy a válásom után két perccel mondjuk. De most sokkal izgalmasabb az ereiben a vérének a zubogása, amit kedvemre alakítgatok. Kicsit fojtogatva őt vele, majd amint oxigénhez engedem, úgy izzítom hevülésig a vágyait. Örömmel nézem, ahogy kiserken a vérem és a hüvelykujjamra engedek folyni egy cseppet, hogy elkenjem az ajkain, majd egy csókkal meg is pecsételjem. Már tépem lefelé róla a ruhát, hogy abban a pillanatban, amikor hozzáférhetek, akkor belé is fúrjam magam azonnal egy tűzforró sóhajjal.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Erebosz & Diamante   Hétf. Júl. 17 2017, 18:51



Erebosz & Diamante +18
Kellemesen cirógatja az egómat, mint mindig. Egész nap elhallgatnám, ahogy az egekig magasztal, csak rám figyeljen, én is mindig rá figyelek, szóval fair az ajánlatom.
- Igen, a tied vagyok, már a kezdetektől. Mindenből kiszednél, teljesen mindegy mit veszek fel. Habár most jóval könnyebb dolgod van, nincs már kényelmetlen fűző. A legdrágább ékköved is én vagyok. Én örülök neki, legalább egy normálisnak mondható isten is van. Akarom, hogy meggyötörj. – de nem hagyom magam neki, még nem. Inkább cicázok vele.
- Ha sírni támad kedved, mert még egy gyereked letagad inkább szólj, és adok neked zsebkendőt. Inkább kétszáz évre, remélem, hogy velem azért szóba áll. – szusszanok fel halkan, szeretem a lányaimat. Verinat is, hiába nem lehettem mellette, mert életem szerelme akkor nem normális hangulatban volt.
- Ezzel egyet kell értenem, szinte mindegyik Káosz gyereknek van valami hibája. Te is élvezed, ha kissé erősebben túrok a hajadba. – mosolyodom el angyalian. – Ah, most tényleg sikerült meglepned, édesem. – hümmögök kissé elismerően, még ennyi év után is okoz nekem meglepetést. Mondjuk már nem húzom nála tovább a cérnát, pedig még tudnám fokozni. Mert mi van, ha meleg a kisfia, és úgyis összejön az unokatestvérével? – Ó, igaz, kiszámíthatatlan a jövő. – nyöszörgök jólesően.
- Ahogy az uram kívánja. – lehelem csillogó szemekkel, ha azt kérné, hogy haljak meg érte, megtenném, nem kérdeznék csak tenném, amit kell. Izgatott sóhajjok, nyöszörgések hagyják el az ajkaimat, ez az átkozott már megint kínoz, de pont ezt szeretem. Egyáltalán nem finomkodom, amikor megcsókol, a vérét akarom, és nemcsak egy cseppet, amit a számra kent. Elégedetten morranok az ajkaiba, érzem a vérének a fémes ízét. Kissé hátra döntöm a fejem, nem hagyja, hogy halk legyenek, engem meg nem érdekel mennyien hallanak. Végre megint az enyém.
  

song ♕ outfitPOTUS
Vissza az elejére Go down
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Közgazdász professzor
⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Erebosz & Diamante   Szomb. Júl. 29 2017, 22:29



18+
Diamante&Erebosz
Szeretek sportot űzni olyan dolgokból, amit szeretek. A gyilkosság, valakinek az idegelése, Diamante idegeinek és elméjének a cincálása... Az érzékeim élesek, de szeretem a hülyét tenni, főleg előtte, hogy teperjen jobban nekem.
- Csak mondd mi az, már úgyis túl vagyunk az egész divattörténelmen oda és vissza többször is. Kezd is hiányozni a kihívás, nem akarnál tenni az unalmam ellen valamit? Ez mikor volt kérdéses, szépség? Faszikám higroszkópos, szerintem ő egy mohával is intelligensen tudna kommunikálni. Kérned sem kell, lám kenyérre kenhető arany lélek vagyok. - persze, hogy hazudok, mint a vízfolyás, nem okozhatok neki csalódást soha.
- Kit érdekel, már majdnem rá is felejtettem. Imádom pofán röhögni pár száz évente valamelyik porontyom, bár igen kevesen vannak. - húzom fel kicsit balról az orrom amolyan fintorfélére. A genetikai túlélési esélyem vékonyka, de nem bírom a kölyköket. Komolyan nem tudom, hogy egyesek hogyan képesek örömmel gyereket várni.
- Selejtes banda vagyunk. Nem, nem élvezem, hanem imádom és ki is követelem magamnak. - suttogom neki. - Komolyan azt képzelted rólam, hogy egy begyöpösödött kis pöcs vagyok, már a mi korunkban is természetes volt az. - nevetek egyet a meglepetésén, bár sértőnek találom a feltételezést. - Csak azok akik igazán kivételesek és elbaszottak, azok nyernek néha belepillantást. - sötét mosollyal marok a másik kezemmel a hajába, hogy hátrahúzzam kicsit a fejét.
- Ez a beszéd. - a kezdeti akarnokoskodás után normotónná válik a hangom, ahogy meghajlik az akaratomnak és érzem a vérét az enyém közelében. Igyekszem higgadt maradni magamhoz képest a hangjaira, pedig úgy tudnék most tombolni. Lassan akarom felcsigázni teljesen, várnia kell három teljes másodpercet, hogy megemeljem a vérének a hőjét és meghullámvasutaztassam a mozdulataimmal tökéletesen összhangban.Igen, kiéheztetem a véremre őt.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Erebosz & Diamante   Vas. Aug. 13 2017, 00:53



Erebosz & Diamante +18
Mosolyogva döntöm félre a fejem, a szokásosra játszik. Az összes figyelmem kell neki. Pedig tudhatná, hogy mindig megkapja, ha nem így lenne a kis nimfácskáit se ölném meg. Életben is hagyhatnám őket, de mégis miért tenném? Azzal játszottak, ami az enyém. Örülnének, hogy némelyikükkel hamar végzek, mert van ám, amikor elgurul a gyógyszerem nagyon messzire, és bizony megkínzom őket. Csak a móka kedvéért. Na meg azért se, mert nem hazudtolhatom meg magam, végtére is alvilági nimfa vagyok. - Ha nagyon szeretnéd biztos találok számodra valami kihívást. De sajnálatos módon most már nem olyan egyszerű, a sok törvény, és szabály miatt. Sosem volt kérdés, tényt állapítottam. Oh, akkor veled is ezért sikerül kommunikálnia, mert egy moha szintjén állsz. Aranylélek? Most szakad rád a plafon. – forgatom meg a szemem a hazugságra. - De valahogy a félvéreidet is én nevelem fel, mert az anyjuk belehal a szülésbe. Szegénykék. – mímelem a grimaszát. Vele ellentétben én szeretem a gyerekeket, és képes vagyok arra is, hogy felneveljem a félvér fattyait. - Legalább elismered, hogy azok vagytok. Persze, mert kérésre képtelen vagy. – kuncogok halkan. - Az egy dolog, hogy természetes volt, az meg egy másik, hogy igenis egy begyöpösödött pöcs vagy a napjaid legnagyobb részében, szóval nem is értem mit csodálkozol. – vonom meg a vállamat egy sóhajjal, azon kiakad, hogy unokatestvérek kötnek házasságot, de a melegekkel meg semmi baja, ki érti ezt? – Kivételesen nem vagy annyira elbaszott. – szisszenek fel halkan, a hajamért gyilkolni is tudnék, ezt meg nagyon jól tudja.
A véremmel játszik,én meg az övével, nem leszek adósa, sőt szeretném, ha elmenne az a maradék esze is.Persze, ha nem itt lennénk még az ágyhoz is kötözném, de majd később.
  

song ♕ outfitPOTUS
Vissza az elejére Go down
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Erebosz & Diamante   

Vissza az elejére Go down
 
Erebosz & Diamante
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Amerika :: New York :: Belváros-
Ugrás: