Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkaverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungdar az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Szomb. Május 26 2018, 21:43

Szomb. Május 26 2018, 20:02

Csüt. Május 24 2018, 17:14

Csüt. Május 24 2018, 15:24

Szer. Május 23 2018, 20:02

Vas. Május 20 2018, 23:12

Szomb. Május 19 2018, 22:09

Csüt. Május 17 2018, 20:05

Kedd Május 15 2018, 21:02


Share | 
 

 Aching Void

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
Nyomozó
⌲ Hozzászólások :
27
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 01.

TémanyitásTárgy: Aching Void   Hétf. Okt. 02 2017, 20:10

Felfüggesztés.
Úgy visszhangzik a fejemben a szó, mintha valaki egy rontást küldött volna rám. Ez elfogadhatatlan, ezen életem arra fordítottam, hogy ne történhessen meg velem ehhez hasonló dolog, erre tessék. Csak egyetlen egy dominónak kellett rossz helyre kerülnie és minden összedőlt, szépen sorjában, napról hétre, hétről hónapra és mára tetőzött.
Szemeimet ellepi a vörös köd, pattanok, akár a feletteseimnek is képes lennék neki rontani ezen pillanatban. De a mögém állított emberek résen vannak, éppen csak megemelkedem, s máris érzem a karokat magamon. Mocskolódok, mindenféle szavakat vágok mindenkinek a szemébe, elhordom az összes felettesemet mindenféle suttyónak és gerinctelen állatnak. Nem gondolkozom, nincsen már értelme okokat hajkurászni, hiszen az ítéletet kimondták. Persze azt tudom, hogy ezzel a viselkedéssel nem lendítem előre az ügyemet, de a helyzet az, hogy a férjem feltűnése nem igazán segített a józan gondolkodásban. Pedig még esélyem is lehetett volna.
Már ketten fognak, olyan erősen tartanak, amennyire ez lehetséges,  és vezetnek kifele. Én pedig nem állok le, ami az utamba kerül azt feldöntöm, s mikor Thort meglátom, úgy szakadok ki a fogva tartó kezek közül, mint egy dühödt vad. Ott a kapitányság közepén állok neki a hisztérikus kirohanásnak, nem gondolva át azt, hogy csak magamnak ártok.
Szavaimat nem válogatom meg, üvöltve mondom el őt, mindenféle szennynek, szemétládának és házasságtörőnek. A vizslató szemek pedig nem fognak vissza, csak arra ösztönöznek, hogy még inkább kiadjam magamból, ami hónapok óta gyűlik bennem.
Nem telik el sok idő, védelmező karokat érzek magam körül, melyek most nem a régi szeretettel ölelnek magukhoz.
- Eressz! - sziszegem legalább tízszer, mire beérünk a szobába. - Daniel, engedj el vagy mindenre esküszöm, nem éled túl - komolyan gondolom-e a szavaimat? Nem, nem lennék képes ilyesmire, azonban a helyzet nem egyszerű. Nem tudom, hogy mit gondolt, hogy képzelte el a találkozást, de abban biztos lehet, hogy nem lesz annyira egyszerű.
Addig ficánkolok, míg kezei közül sikerül kiszabadulni, nem kívánok két lépés távolságnál közelebb lenni hozzá, félő, hogy leokádnám. Harciasságom közepette az utamba kerülő széket az ajtóhoz rúgom, majd az asztalnál lelek "békét".
- Minek vagy itt? - karjaimat összefonom magam előtt, lábaimat keresztezem. Ezek a visszautasítás testi jelei. Jelenleg úgy érzem, hogy egy idegennel állok szemben, még akkor is, ha vonásai biztosítanak arról, hogy ő bizony Thor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
nyomozó
⌲ Hozzászólások :
20
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Aching Void   Hétf. Okt. 02 2017, 20:52

Kiszabadul a kezeim közül, de ezen a ponton már nem is erőltetem, hagyom, hadd menjen. Ha eddig nem akart szétmenni a fejem, majd most. Csöndes nyugodtsággal figyelem Sif dühöngését, legalább olyan heves, mintha ő lenne a viharok istene és nem én. A pillantásommal végigkövetem a szék útját az ajtóig, azután odasétálok, a nejem számára valószínűleg vérlázítóan közönyösen, lehuppanva az ülőalkalmatosságra. Szipogok egy kissé, karjaimat összefűzöm a mellkasomon, úgy tűnik mindketten a bal lábunkkal keltünk ma reggel.
- Mert kiakadtál, mint a kakukkos óra és nem hagytál más lehetőséget. Ide kellett jönnöm, kockáztatva az ügyemet. – nem csattanok fel, nem mérgelődöm, tényeket közlök.
Álmomban nem gondoltam volna, hogy a feleségem szájába kell rágnom a protokollt, a szabályzatot, egyáltalán, eljutni odáig, hogy kisgyerekként beszéljek a fejével, máskülönben elcseszi a dolgainkat. Sóhajtok egyet, rákönyökölök a térdeimre, úgy hajlok előre, kezdek belefáradni a napba. Végre akad valami ebben a modern világban, ebben a csuda káoszban, ami leköt, ami még éltet, és erre számot kell adnom róla.
- Egyelőre nem mondhatok többet, ennyit sem kellett volna tudnod. – megingatom a fejemet, hátrasimítom a hajamat, míg tenyereim a tarkómon állapodnak meg.
Tudom, ez a magyarázat mit sem ér a nejemnek, firtatni akarja, a részletekre vágyva, de nem oldhatom meg a nyelvemet, nem itt, nem most. Fennáll annak is a veszélye, hogy az ügy túlmutat a halandók világán és kedves fivérem sakkozgat a maga örömére, ez esetben pláne nem akarom Sifet a közelében tudni.
- Nem fogok magyarázkodni, Camilla. Nem kérem sem a bocsánatod, sem a megértésed, de el kell fogadnod a helyzetet. – Felemelkedem a helyemről, teszek egy lépést a nő felé, még egyet, és még egyet, karnyújtásnyira állapodom meg tőle.
Persze, borzalmas így látnom őt, rajtam sem tűnt el nyomtalanul az elmúlt félév, viszont ami sok, az sok. Nem egyszerű, könnyen sebezhető halandók vagyunk, éretlen zöldfülűek, noha még nyomós okkal sem tűrném ezt a sivalkodást.
- A felfüggesztésed alatt, remélem, elgondolkodsz a viselkedéseden. – ez az a mondat, amit a mezei földi ember, megfelelő rákészültség ellenében, soha ne ejtsen ki a száján.
Én meg sosem féltem szőrén ülni meg a lovat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
Nyomozó
⌲ Hozzászólások :
27
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Aching Void   Hétf. Okt. 02 2017, 21:42

– Csicsereged már el nekem, hogy melyik kibaszott zsaru nem akadt még ki ebben a tetves városban – mindenkinek vannak stiklijei, maximum nem mindenki valagában van benne egy másik kopó, aki szemmel tartja. Pechemre az én csinos kis hátsómat egy szép termettel megáldott Isten védi. Csak tudnám, hogy minek. – Nem kértem, hogy gyere ide - vetem oda minősíthetetlen hangszínnel. Jelenlegi helyzetben úgy állok hozzá, hogy akár ott rohadhatott volna meg, ahol volt, hiszen úgyse tudtam volna segíteni rajta.
Összeszűkült szemekkel nézem mozdulatait, dühít, szavai nem csillapítják az indulataimat, ahogy cselekszik, az pedig csak a pont az i betűn. Gusztustalan ez a játék és az elborult elmém nem hagyja, hogy csak úgy kitáncoljak belőle.
– Az ajtó ott van mögötted, mehetsz is vissza – úgyis az a fontos. Nem az a lényeg, hogy a felesége idegroncs és nem tud uralkodni magán. A hülye ügye sokkalta érdemlegesebb, előrébb van a fontossági sorrendben.Nevetséges. Felülök az asztalra, nem fogok előtte ácsorogni, mint egy sarokba szorított őzike. Makacs és önfejű vagyok, a bezártság pedig nem segít, az enyhülés legkisebb mértékben sem jelenik meg.
– Nem is érdekelne a magyarázatod – ha nő van mögötte, nem érdekel. Ha ügy van mögötte, az ő dolga. Ha pedig csak úgy mennie kellett, hát áldásom rá. De ne jöjjön így ide, ne akarja azt, hogy bezárul mögöttünk az ajtó és én a nyakába ugrok, mint egy stepfordi feleség.
Fejemet oldalra döntve nézek fel rá. Nem akarom, hogy a közelemben legyen, így amennyire tudok, csúszok hátra az asztalon. Nézem őt, olyan jó látni. Megnőtt a haja, szakálla lett, annyira más, sokkal markánsabb, férfiasabb. Őrület.
– Mi közöd neked ahhoz, hogy én mit csinálok a felfüggesztésem alatt? - látszólagos nyugalmam egy hamar elszáll, már pattanok is le az asztalról és újfent neki rontok. Két kezemmel lököm meg mellkasát, nem is egyszer. – Benne van a kezed, igaz? – nincs megállj. Ha a hülye ügyéről és arról, hogy miért ment el, nem képes beszélni, akkor majd szépen erről dalol. Annyira még ő sem lehet jó játékos, hogy mindenféle önérzet nélkül a szemembe hazudjon. Talán.
– Van még valami, amit szeretnél Thor? Kárörvendeni? Megalázni? Fölényeskedni? – kezeimet visszahúzom, hátam mögé teszem őket. Ő feljebb való volt mindig is, mint én, így megkapja a tiszteletet, legalábbis látszólag. Belül forr bennem minden, hazugságnak érzem jelenleg az összes szót, ami elhagyja a száját. Becsapottnak és megcsaltnak érzem magamat, szívem majd kiugrik a helyéről, testem szinte remeg az idegességtől. Megfordul a fejemben, hogy úgy kellene támadnom, hogy ne tudjon rá választ adni, de a szerelem, melyet érzek iránta, ezen a téren túlságosan meggyengít.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
nyomozó
⌲ Hozzászólások :
20
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Aching Void   Csüt. Okt. 05 2017, 21:08

Lehet nem a legkörültekintőbben jártam el, mikor beleugrottam az ügyembe és kihagytam belőle a nejemet, de a mostani viselkedése kikészít. Nem értem hogyan lehet ennyire kifordulnia magából, miért nem képes higgadtan látni a helyzetet? A felfüggesztését említve csak olajt öntök a tűzre, könnyed, a támadó vadmacskákra jellemző ruganyossággal távolodik az asztalról és esik nekem. Nem szólok egy árva szót sem, hagyom, hadd adja ki a dühét, mindenegyes csapás a mellkasomon talán könnyít rajta. Az sem kizárt, túl egyszerűen szemlélem a világot, a benne élők érzéseivel egyetemben, de mit tehetnék? Erre vagyok hangolva, pont.
- Csak azt akartam, hogy legyen időd lenyugodni, átértékelni a helyzetet. Mert jelen állapotban veszélyt jelentesz, magadra és mindenkire, akivel együtt dolgozol. Ha nem lépek közbe, a fószer a kihallgatószobában már darált hús lenne, a kisujjamat sem kellett volna mozdítanom, nemhogy felfüggesztenek, de a büdös életben nem lehetnél zsaru. – fenyegetően emelem fel a mutatóujjamat, noha nem szívesen teszem, mert a világért nem nézném a feleségemet ostobának, kioktatva őt, csak hát…
Szavaitól sem válik könnyebbé a lelkiismeretem, lemondóan sóhajtok, szemeimet forgatva, ő visszahúzza a kezeit, én hátrébb lépek. Hirtelen túl szűkössé válik a helyiség, fullasztóvá, akár egy ketrec, mi pedig fojtott indulatokkal keringünk, csapdába zárt nagyvadként. Mikor jutottunk ide? Régen egy csapat voltunk, igazán társak a bajban, egy test, egy lélek, most meg kiszaladnék a világból. Az elmúlt hat hónap minden napjának, minden órájának minden percében hazavágytam, nyugalomra, a saját, külön-bejáratú mennyországomba, és a pokol fogadott tárt karokkal, a trónon az én édes kis nejemmel, tekintetében a valaha élt összes, sebzett lelkű feleségnek a megvetésével.
Lehet újra kéne értékelnem „szeretett” fivéremről alkotott képemet, mi van, ha nem is olyan rossz, olyan aljas, pusztán a házasság koptatta meg az idegeit, ezzel együtt a józan eszét is? Na jó, ne túlózzunk, magam sem hiszem el ezt a teóriát.
- Jól fontold meg, milyen szavakkal dobálózol, kedvesem! – eddig tartott a türelmem, tekintetem haragosan villan, s ezt a hangulatot éppúgy megsínyli az időjárás.
Kint hatalmas viharfellegek kúsznak az égboltra, az ablakon előbb lusta, kövér esőcseppek koppannak, majd mintha dézsából öntenék nyakon a földet.
- Odinra, ha valóban így vélekedsz rólam, ha ilyen gyalázatosnak tartasz, teszek róla, hogy ne hiába járasd a szádat, valótlant fröcsögve. – mondandómat mennydörgés kíséri, beleremeg az ablaküvege is, jobbommal megragadom Sif szőke hajzuhatagát, ujjaimra csavarom és odarántom magamhoz.
Minél jobban szabadulna, annál kevésbé lesz kellemes az élmény a számára.
- Rajtad áll, hogyan hagyjuk itt a kapitányságot, szóval, halljam… továbbra is fúriaként fogsz viselkedni, vagy lecsihadsz? -
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
Nyomozó
⌲ Hozzászólások :
27
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Aching Void   Pént. Okt. 06 2017, 19:42

Úgy odavágnám a képébe, hogy akarni a wc-n kell, meg még a kezemet is lendíteném hozzá, nevelői célzattal, ám inkább nem teszem. A hadakozásom ellene amúgy sem ér semmit, ő túl laza, én pedig a szöges ellentéte vagyok, melynek a vége csak az lesz, hogy a környezetünk romokban fog heverni.
– Nem lennék – sőt, ha jobban belegondolok, nem is akarok az lenni. Annyira elnyomnak, lenéznek és semmibe vesznek, hogy ez az, amire nekem nincsen szükségem. Ott rohadjon meg az összes férfi, ahol van, főleg azok, akik többnek képzelik magukat, csak azért mert a lábuk között lóg az eszük.
Összehúzom magam, ahogy az ég dörren. Bajban vagyok, s ez nem a megszokott, fegyvert fognak rád, de valaki véd hátulról szerű. Ez isteni probléma, melyből most valószínűleg nem ment ki sem a szempilla rebegtetés, sem a térdelés – az, amúgy se menne. -
– Menj, ha erre vágysz. Ha akarnálak, se tudnálak, visszatartani – keserédes igazság ez. Kérlelhetném, parancsolhatnám, ismerve őt, szavaim maximum elgondolkoztatnák, de ha menni akar, akkor megindul. Nem mintha én másfajtából lennék. Folytatnám tovább, hergelném magam ismét a dologba, helyette viszont csak halk nyöszörgés szakad ki belőlem. Nem vagyok egy hisztis liba, aki sír, ha letörik a körme, vagy ha az arcára festett maszk elmosódik, na de a hajam.. Teljesen más téma.
– Ereszd el a hajamat, vagy megtudod, hogy milyen fúriává vagyok képes válni - összeszorított ajkakkal sziszegem neki a mondanivalómat. Ha valamire allergiás vagyok, az a hajam és a vele történő mindenféle bántalmazás, nyilván éppen ezért vetemedett erre az aljasságra. De hamar pórul jár, ha nem ereszt.
Amint biztonságban érzem magam és a velem járó tartozékokat, a nyamvadt széket a helyére vágom. Vontatott mozdulatokkal fordulok a férjem felé, miközben ruhámat eligazítom és magamban vagy százig számolok, úgy hatszor.
– Megfelelő ez a mosoly? – felveszem a lehető legnagyobb hazugságot, amit csak tudok. Olyan szépen rendeződik arcom mimikája, mintha minimum háromszor vágott volna gerincre és még a házasságunkat is újra megerősítettük volna. Nem fogok azzal a vehemensséggel távozni innen, ahogy jöttem, de ha eléggé ismer, akkor azt is tudhatja, hogy ennyiben nem állok meg. Ha mindent rendben talál, nőies finomkodással lépkedek el mellette, hogy az ajtót kinyissam és ugyanazzal az álarccal kilépjek a kíváncsi szemek elé.
Ám azzal ellentétben, hogy szépen a lift felé venném az irányt, megcélzom az irodát, ahonnan nem is olyan régen kipenderítettek. Három határozott kopogás után, belépek az ajtón, melyet nem teszek be, hogy mindenki hallhassa, mi folyik ott.
– Bocsánatot kérni jött vagy könyörögni? – néz fel rám, közönyös tekintettel az ötvenes éveinek végén járó, nagyképű pacák.
– Felmondani te fasz – közlöm olyan egyszerűen, mintha minimum az eskütételemet mondanám. Az elmúlt félév kellett ahhoz, hogy rájöjjek, én ilyen ember utasításait nem vagyok hajlandó követni. Még a szép középső ujjamat is meglebegtetem a hápogó főnöknek, majd kisétálok az irodából. Az asztalomtól csak a táskámat emelem el, s már lépkedek is a lift felé.
– Így legalább nem leszek az utadban, boldog újra kezdést – vetem oda hamis mosollyal arcomon, életem szerelmének. Persze ennyire nem lesz egyszerű, van valami a fejemben, amit, ha véghez viszek, akkor a helyzetünk nem lesz fényesebb. Sőt.. Éljenek a női agyafúrt ötletek.
- Hazajössz, vagy mész is vissza? – nem tudom, hogy melyik válasznak örülnék jobban. Kissé meg vagyok zavarodva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
nyomozó
⌲ Hozzászólások :
20
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Aching Void   Pént. Okt. 06 2017, 20:18

Erről ennyit. Nem tudom melyik ponton gondoltam azt, hogy dűlőre fogunk jutni, legalábbis a felesleges sallangot mellőzve. Nézem a drága oldalbordámat, a műmosolyát, amivel meg is birkóznék, csak haladjunk, húzzunk innen el, ám az utolsó előtti pillanatban a nejem tesz róla, ha ömlik a szar, az öntse el a terepet. Mindent és mindenkit. Nyakig. A fogamat szívom, végighallgatva a műsort, amit a kapitánynál lenyom, aki felém pillant, segítséget várna, de azt nem adhatom meg neki, itt és most, így, nem. Nemet intek a fejemmel, ezzel lefújva minden, ami talán jobb is, mint eredetileg elterveztem. Olykor az élet önmagát írja, ki vagyok én, hogy beleszóljak? Innentől a történések Sif döntésétől alakulnak, nem vethet a szememre semmit sem, főleg azt nem, hogy irányítom a cselekedeteit.
Csöndesen nyomom meg a lift hívógombját, Camilla az oldalamon, szavai, akár az esetek többségében, akár apró, undok kis fullánkok, idegesítően szurkálóak. Összepréselem a számat, az ajkaim pengevékonnyá válnak, viszont valahogy kibírom és kussolok. Legközelebb a parkolónál fordulok a szőkeség felé, rajtam a sor a vádló tekinteteket illetően.
- Még össze kell szednem pár holmit, és egy-két napot itthon töltök. – megvonom a vállaimat, kezemmel az autómnak támaszkodom.
- Remélem kibaszottul büszke vagy a műsorra, amit odabent levágtál. – teszem még hozzá, majd beülök a kormány mögé és egy pillanattal később felbőg a motor, célom pedig a családi fészek.
Már ha nevezhetem annak az otthonunkat, sokkal inkább úgy érzem, valami oroszlánbarlag felé tartok, s ezután leszek darabjaimra cincálva. Sif ugyan visszafogta magát a kapitányságon, most hogy semmi sem köti oda, biztosan hallgathatom az elmarasztaló szavait.

A házunk előtt parkolok le, hacsak a zár le nem lett cserélve, akkor minden probléma nélkül bejutok oda, mögöttem jobb/rosszabb esetben a feleségemmel. A kulcsokat az előszobai asztalkára lököm le, a dzsekit, cipőt hatalmas sóhaj kíséretében lököm le magamról, elhullajtott kenyérmorzsaként jelzik az utamat. A konyha a végállomás, ha kaját nem lelek, sör biztosan akad, amit meglelek és be is nyakalok. Felér egy meditációs gyakorlattal az elfogyasztása.
- Nem így akartam intézni, de valószínűleg tégla van a testületben. – szólalok meg, ha a másik hajlandó egy légtérben tartózkodni velem.
- Szükségünk van olyan emberre, akinek nem kell elszámolnia a tetteivel a főnök felé. – pillantok rá, nem tudom érti-e a célzást, hajlandó-e a közös munkára, meg úgy bármire a történtek után.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
Nyomozó
⌲ Hozzászólások :
27
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Aching Void   Pént. Okt. 06 2017, 21:33

Általában zavar a némaság, de őszintén tudom állítani, hogy most nagyon is jól esik, annak ellenére, hogy tudom, Thor ezzel csak büntetni kíván. Pedig nem vétettem olyan hatalmasat, legalábbis én nem érzem nagy véteknek a dolgokat. Mindenkinek van sara ebben a bizniszben, senki sem olyan tiszta, mint ahogy azt mutatja magáról. Sajnos ebben a munkában ez lehetetlen, az a nem mindegy, hogy miképpen leszel mocskos. Korruptként, avagy szabályokat áthágóként.
Lassan tipegek az autó felé, bár legszívesebben vitáznék, hogy na, de az én kocsimmal meg mi lesz? Ám az időjárást elnézve még mindig jobb, ha inkább visszahúzott karmokkal haladok, a testi épségünk érdekében.
– Óó, remek – örülök én, hogyne, persze. Még ha a mosolyom még mindig az a mű, ami odabent került még az arcomra. Ha jó mélyen magamba nézek, akkor be kell látni, hogy az örömöm sokkalta nagyobb, mint az illene. A harag az hamar tovaszáll és elnyomja a szeretet, melyet már ki tudja, milyen régóta érzek iránta.
– Ha most tagadnám, akkor meghazudtolnám magamat. Na meg hazudnék neked, ez pedig nem az én szokásom – higgadtan vetem neki oda a mondatot. Nem akarok én célozgatni, de ha muszáj, hát megteszem. Még, ha megint következményei lennének, megéri. Hisztériáznom nem szabad, de a szurkálódást, szerencsére nem tiltotta még meg.
Egy sóhaj kíséretében behuppanok mellé, bár szívesebben vezetnék én, de megértem, hogy ezt ma inkább nem bízza rám. A hazáig vezető úton, többnyire csak kifelé bambulok, nem szeretnék konfliktust kezdeményezni, legfőképpen a hely szűkössége miatt.
– Nem változott, mióta nem voltál itt – ahogy haladunk befelé közlöm vele a nyilvánvalót. Miért is változott volna? Minden a miénk, nem lett volna szívem csak úgy felszámolni és kiirtani az egészet. Hiszen ebben a szakmában a félév eléggé csekély időnek számít.
Követem őt, vétek lenne másik irányba indulni, hiszen felesleges elkerülni az elkerülhetetlent. Jobb mindkettőnknek, ha leülünk és megpróbálunk nyugodtan társalogni.
– Valószínű és szerintem nem is egy - bár ki vagyok én, hogy ilyesmit állítsak? Mit is képzelek magamról, hogy figyelem azokat, akik nap, mint nap fejüket fennhordva sétálgatnak fel is le?
- Most ugye csak szórakozol? – összeráncolt homlokkal támaszkodom meg a pulton. - Ne értsd félre, nyilván nem számolok el annak a fasznak. De bassza meg… – egy nagyobb levegő adagot eresztek ki magamból, majd helyet foglalok a pultnál lévő bárszéken.
– Azon gondolkozom, hogy vajon akkor is bedobtad volna-e ezt a dolgot, ha nem küldöm vissza anyukájába ma? – igen, ez nagyon is fontos. Merthogy senki nem súgta a fülembe, hogy mondjak fel, de pár perccel utána idedob egy ilyen „ajánlatot”.
A pulton lévő üvegért nyúlok, melyben több éves whiskey lapul. Nekem nem elég a sör, már ahhoz is erős ital kellene, hogy Ő megjelent. S így, hogy sok probléma felmerült ma, lehet, hogy a keserédes nedű sem lesz elég, csak nagyobb mennyiségben.
– Kifejted, hogy mit is szeretnél pontosan? – félszavakból sajnos már nem értem meg. Pedig volt olyan idő, milyen szép is volt az. Valaha.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
nyomozó
⌲ Hozzászólások :
20
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Aching Void   Kedd Okt. 10 2017, 17:43

Egyik üveg sör csúszik le a másik után, a kortyok úgy kergetik egymást, mint fejemben a gondolatok. Sok mindennek nem így kellett volna alakulni, ahogyan az ma történt, sok egyéb pedig kifejezetten kapóra jött, noha ettől még nem kerültünk ki a szarból. A hullámzásánál többet nem sikerült megakadályoznunk, ám ez jelenleg jobb a semminél. Sokkal jobb, mint tátott szájjal nyeldekelni a kéretlent… Sóhajtok egyet, a pultra teszem az üres üveget, ezután emelem a tekintetemet Sifre, aki nem fogadta olyan rosszul a híreket, mint hittem, de valamiért a megkönnyebbülést sem látni rajta. Az egész procedúra mélyebben érintette a kapcsolatunkat a vártnál. S az hogy a nejem nem érez megkönnyebbülést, egy dolog, de hogy én nem érzek bűntudatot? Legalábbis olyat nem, amilyenről a nagy pszichomókusképzőkben beszélnek és tanítanak.
- Fogalmad sincs miket nem adtunk ki nekik, a tudtunkon kívül. – megingatom a fejemet, aztán újabb üveg sörért nyúlok, a kupakot egyszerű mozdulattal csavarom le, azután odasétálok a feleségem mellé.
- Szerinted miért az én kocsimmal jöttünk és nem a tiéddel? Alig maradtak emberek, akikben bízni lehet. – teszem hozzá, ami pedig Camilla kérdését illeti, megértem a kételkedését.
Elcsöndesedve iszogatom a kesernyés nedűt, a fogaskerekek őrült módon pörögnek a fejemben, nem kéne megjátszanom magamat, hazudni és rontani a helyzet jelenlegi állásán, másfelől, ha már úgy is benne vagyok, miért ne? Nem őt minősítem le, nem a szakértelmére vetek keresztet, az, hogy nem az első javaslatom lenne a melóra, megint más lapra tartozik.
- Újra együtt dolgozhatnánk. Te meg én, mint régen. – felé fordulok, majd a két combja közé furakszom, kezeimmel a pulton támaszodva meg, s így a karjaim közé zárom a szőkeséget.
Pillantásomat az ő tengerkékjeibe fúrom, tenyereimmel a derekára simítok, ágyékom az övének feszül finoman.
- Mi lenne, ha elfelejtenénk egy időre az összes melóval kapcsolatos gondolatunkat? Mi lenne, ha egy kicsit… magunkkal törődnénk? – szólalok meg halkan, közelebb hajolva a kedvesemhez, arcomat a nyakához fúrva, apró csókokat hintve a puha bőrére.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
Nyomozó
⌲ Hozzászólások :
27
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Aching Void   Szer. Okt. 11 2017, 19:15

A bizonytalanság nem jó. Itt pedig nem is kevés van. S most nem csak a kapcsolatban, ami közöttünk van, hanem az egész ügyben. Mert valószínű, hogy a tégla elég régóta bent van. Szépen lassan beette magát mindenhová, ahova csak lehetett, s azt hiszem, van belőle több is. Elterjedt, mint egy vírus. Így pedig még tényleg jobb lett volna, ha befogom a pici számat és úgy figyelek tovább. Másfelől. A pórázom már nincsen meg, így könnyebben mozdulok arra, amerre szeretnék. Bár azt tudom, hogy Thor csodás szempárja mindig is vigyázni fog rám.
– Jó lenne – sokkalta jobb az, amikor sikerül együtt működnünk, mint ez, ami most van. A feszültséget szinte vágni lehet közöttünk. Ami nagyon nem nyeri el a tetszésemet, holott tudom, hogy mindent nekem lehet köszönni. A munkánk velejárója az, hogy eltűnünk, már régen meg kellett volna emésztenem. De egyszerűen nem megy, nem vagyok képes túllendülni azon, hogy fogta magát és lelépett. Elhagyott, elvágott mindent, egy apró kis jelecskét se küldött, amiben megkapaszkodhattam volna. Nekem erre szükségem lett volna, mindig szükségem van rá.
Szomorú szemekkel pillantok fel. Bal kezem előre nyújtom, hogy borostáján végig simítsak. Olyan közel van, s én már ettől is szaporábban veszem a levegőt és érzem, hogy a szívem majdnem kiugrik a helyéről, egyenesen a kezei közé.
– Nem tudom, hogy menne-e csak úgy – halkan sóhajtok bele a mellkasába, ahová szavaim közepette, a fejemet fúrom. Mélyen magamba szippantom az illatát, letüdőzöm, érzem, ahogy megtölt belülről és sok emléket felidéz. Fél év nem olyan sok, járhattam volna rosszabbul is, de be kell látnom, hogy hevességem és önfejűségem, nem hagyja, hogy csak úgy átlépjek a dolgon.
– Sajnálom – az egészet. A viselkedésem, a hisztim, azt, ami a kapitányságon történt. Őt hoztam ezzel szar helyzetbe és ezt pontosan tudtam. Minden egyes lépésemmel csak azt akartam elérni, hogy ő minél előbb megjelenjen. Viszont most, hogy itt van. Hogy dühös, hogy el fog érni arra a szintre, hogy látni se bír majd. Akkor meg majd összedől a félvilág, vagy legalábbis egy város biztosan, merthogy egyikünk sem enged majd.
– Nagyon szeretlek Thor – súgom halkan az ősi nyelven. Azt hiszem ennél hitelesebben nem tudnám szavakba önteni. Lassan megemelem a fejemet, hogy lehetőségem legyen mélyen elmerülni az íriszeiben. Őszintén szakad ki belőlem ez a pár szó, vágytam rá, hogy elmondhassam neki, mert úgy hiszem, hogy a kezdet eléggé cudarul sikeredett. Sosem szűntek meg iránta az érzéseim, csak elkezdtem visszaszorítani őket. Így talán mindkettőnknek jobb.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
nyomozó
⌲ Hozzászólások :
20
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Aching Void   Kedd Okt. 17 2017, 20:08

Szeretsz.
Szeretlek.
Az ősi nyelven szólal meg, hangjában a bizonyossággal, a megmásíthatatlannal, s én hiszek neki. Ez sosem volt kérdés, sosem az, sohasem lesz. Karjaim szorosan fonódnak köré, óvóan, védelmezően, ahogyan mindig is, akár mellette vagyok, akár máshová szólít a kötelességem. De megtörtünk. Életünk romjait kétségbeesetten seperjük a szerelmünk szőnyege alá, a megtépázott szívet a bizalom törékeny illúziójába csavarjuk, próbálva elhessegetni magunktól a kétségeinket. Hibáztam, hibáztál, ördögi körbe zártuk egymást, most pedig efölött a káosz fölött ülünk tort.
- Sif… - lágyan ejtem ki a nevét, becézően, mintha imára nyílnának ajkaim, és a fohászom őhozzá szólna.
Végül hallgatásba burkolózom, nem tudom, mit mondhatnék, mik volnának azok a szavak, amik varázsütésre visszaterelhetnének mindent a normális kerékvágásba. Itt már a vallomások nem segítenek, itt már nem hoz rendbe semmit az elrebegett szeretlek.
- Szerelmem. – apró csókot nyomok a fejbúbjára, majd a tenyereim közé fogom a tökéletes arcot, ujjaimmal cirógatom a selymes bőrt.
Szeretlek.
Szeretsz.
Annyival könnyebb lenne, ha átlépve a házunk küszöbét levetkőzhetnénk a nyomozót, ha kiléphetnénk a ránk rótt szerepből, ha egyszerűen férj és feleség, férfi és nő lehetnénk. Ám ez nem ilyen egyszerű, nem lehet feketére és fehérre osztani a világot. Nem tagadhatjuk meg a lényünk egy részét, nem hunyászkodhatunk meg, akkor sem, ha a másikat ezzel megkímélnénk.
- Talán jobb lenne, ha szünetet tartanánk. Ha magunkra koncentrálnánk. Mert… ennyire nem veszhetünk el egymásban, ennyire nem tehetjük függővé magunkat a másiktól, hiszen láthatod mi a vége. – lassan ingatom meg a fejemet, kibontakozom az ölelésünkből és hátrálok.
Akárhonnan nézem, ez így nem lesz jó. Camilla képtelen a munkájára koncentrálni, ha nem tud rólam semmit, én pedig nem engedhetem meg azt a luxust magamnak, hogy állandóan őt figyeljem és a cselekedeteit, amik egyre kiszámíthatatlanabbakká válnak. Olyannyira, hogy még én is elveszítem a fonalat.
- Minden, ami velünk történik, ez a katyvasz, ez példátlan. – széttárom a karjaimat tehetetlenségemben, ez a felismerés szinte fojtogat, beleszédülök.
Mi ez? Ennyire sosem volt nyomorult a halandók közötti lét. Hátamat a konyhaszekrénynek vetem, arcomat az egyik tenyerembe rejtem, míg másik karommal alátámasztok, keresztezve azt a mellkasom előtt.
- Drágám, ezen a ponton a szerelem már nem elég. – vonom le a végső következtetést, miközben tekintetem Sifre emelem.
Micsoda fantasztikus műsor ez. Skandináv dráma a konyhában. Nincs ebben semmi magasztos, semmi rendkívüli. Végérvényesen, kiábrándítóan emberiek lettünk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
Nyomozó
⌲ Hozzászólások :
27
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Aching Void   Kedd Okt. 17 2017, 20:46

Szünet. Ezt meghallom, s innentől, amit mond már lényegtelen. Nem figyelek rá. Megvárom, míg hátrál, majd teszek én is egy lépést hátra, s lassan elindulok. Leveszek egy nagyobb táskát, szépen komótos tempóban elkezdek pakolni. Nem neki, annak már nincsen értelme. A saját holmimat süllyesztem bele a táska mélységébe. Egyetlen egy szó sem jön ki a számon. Nincsen mit mondanom, kedvem a vitához pedig oly csekély, mint meztelen csigát majszolni.
A rejtett tartalékaimat egytől egyig elteszem. Az összes irat, pénz, minden, ami ahhoz kell, hogy eltűnhessek. Van, amiről ő se tud. Kell az ilyen, s ha már arra vágyik, hogy szünet legyen, hát megkapja.
A táskát ledobom a földre, fejemet kissé megbillentve nézek rá. Nincs mit mondanom, nem akarok szavakat pazarolni rá. A könyörgés nem kenyerem, érvelni nem fogok, mert tudom, hogy jelen helyzetben az hasztalan. Csalódott és kiábrándult vagyok, a düh nincs jelen. Pedig aztán lenne lehetősége itt ugrálni, hiszen kaptam egy falatnyi pillanatot, melynek örültem, végre azt hihettem, hogy visszajön, rendben lesz az, ami itt van. Erre elveszi tőlem. Nem hagyja, hogy legalább pár percig élvezzem, hogy feltöltődjek, hogy hiúábrándba csábítsam magam. Gusztustalan.
– A takarítónő hétfőn és csütörtökön jön. A pénzt a pultra kell tenni, kulcsa van – olyan semleges hangon beszélek vele, mintha valakivel közölném, hogy meghalt a családtagja. Hiszen így van. Kilépek azon az ajtón és megszűnők létezni, mint Camilla West. Nem fogom ezt a nevet használni, mert a jelentősége elillan, s tovaszáll. Más érdemleges nincsen. Itt vannak a kulcsok – leteszem a mellettem lévő kis asztalra. – Azt csinálsz a házzal, amit akarsz – nem érdekel. Nem fogok már ide visszajönni, elsődleges cél azt hiszem a város másik fele lesz, utána meg ki tudja. Ha nincs miért, akkor azt hiszem a városban sem maradok.
– Ha nem elég a szerelem, akkor nincsen miről beszélnünk – megvonom a vállaimat, majd a táskát felemelem és elindulok kifelé. – Vigyázz magadra, talán majd valamikor összefutunk – nyomok az arcára egy búcsúcsókot, aztán végleg elsétálok. Nem tudom mit várt, hogy azt hitte dühöngök, hogy abban reménykedett, hogy rimánykodok, lövésem nincsen, mit szeretne. Én jó feleség leszek, megkapja a szünetet, csináljon azt, amit szeretne. De, hogy a visszaút az így még távolabbi lett, mint hittük, az biztos. Azt hiszem ez itt a végé s visszafordíthatatlanná vált a dolog.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Aching Void   

Vissza az elejére Go down
 
Aching Void
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Amerika :: Washington D.C.-
Ugrás: