Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Hétf. Okt. 15 2018, 21:46

Pént. Okt. 12 2018, 06:35

Csüt. Okt. 11 2018, 18:53

Csüt. Okt. 11 2018, 15:43

Szer. Okt. 10 2018, 12:59

Kedd Okt. 09 2018, 00:42

Hétf. Okt. 08 2018, 22:33

Csüt. Okt. 04 2018, 20:08

Csüt. Okt. 04 2018, 16:09


Share | 
 

 A lover

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

egyiptomi istenség

⌲ Foglalkozás :
♛ Vállalatvezető ♛
⌲ Hozzászólások :
16
⌲ Tartózkodási hely :
♛ don't have to know ♛
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 08.

TémanyitásTárgy: A lover   Szer. Okt. 11 2017, 12:01

Édes Neved
Szerelem és a szexuális vágy nem ugyanaz.
Becenév
28-32
Ember/Félisten
? Candice Swanepoel ?
Történetünk nem hosszú az én léptékemhez mérve. Egy pillanat vagy összesen az életemben. Kellemes pillanat. A King vállalatnál dolgozott az egykori barátod, és valamilyen oknál fogva bejöttél, így találkoztunk. Szemrevaló voltál már akkor is, egy kevéske ital mellett elbeszélgettünk. Még aznap az irodai asztalon kerültél terítékre. Nem mondom, tényleg jó volt. De számomra ennyi. Nem meséltem magamról, csak a vállalatról, nevemen kívül semmit sem tudtál meg rólam – se kor, se kapcsolati státusz, se semmi. Számomra ennyi is lett volna, hiszen házas vagyok, és hozzád semmilyen érzelem sem fűz. Azonban pár nappal később újra felbukkantál, hajadat csavargattad, szélesen mosolyogtál. Újabb élvezetes perceket töltöttünk el, majd felnyitottam a dossziét és dolgoztam tovább. Nem tudtam, nem is sejtettem, hogy ilyen hatást gyakorlok rád. Szeretsz? Azt nem tudom, de vágysz rám. Próbálsz ésszerűen hozzáállni a dolgokhoz, hiszen semmi érzelmi többlet nem érkezik hozzád tőlem.
Ez így ment egy ideig, nem szokásom sokáig megtartani egy szeretőt, de tényleg a hosszú combjaiddal, nézni való domborulataiddal jól éreztem magam. Egészen addig, míg egy nap le nem mentem a recepcióhoz, és futottunk egymásba. Rád néztem és tudtam, hogy mit akarsz, nem rejtetted véka alá a sejtelmes gesztusaiddal… Akkor volt először, hogy kibújtam a dolog alól, amit furcsállottál, elkezdtél kérdezősködni, és nem sokkal később kiderült, hogy igen, házas férfit sikerült megkaparintanod. Tudtad, esélyed sincs, láttad, ahogy intézem a dolgaim, ahogy hozzád állok, láttad, hogy már pedig, még ha ezt is teszem, de téged kicsit sem szeretlek, ellenben feleségemmel. Tudtad, és még így is képes voltál újra eljönni hozzám.
// A karakter hátterét nem szabom meg, csakis ennyit. Azt semmiképp sem tudhatja, hogy éppen egy elgyengült istenséggel van dolga, és ne is jöjjön rá. Értelmes, intelligens, kedves, szenvedélyes, határozott karaktert kérek, nem pedig egy számító, akadékoskodó, hisztis nőt. PB-hez nem ragaszkodom, úgyhogy azt egyeztethetünk, ha nem jó, ahogy majd történetet is. Sok mindent tudnék ráépíteni, így egy hosszútávú profilt szeretnék. Nagyon-nagyon várom, úgyhogy gyere! Ha megjönnél, dobj meg egy PM-mel :3 <3

Én mindenképp, de az oldal is!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
A lover
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Karakteralkotás :: Keresett karakterek-
Ugrás: