Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Soren Salander

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Yesterday at 20:36

Yesterday at 20:09

Yesterday at 14:07

Yesterday at 13:32

Yesterday at 12:20

Yesterday at 12:18

Yesterday at 07:09

Yesterday at 07:07

Yesterday at 07:05


Share | 
 

 Rosalie Winston

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
NSA Agent
⌲ Hozzászólások :
1
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D. C.
⌲ Csatlakoztam :
2018. Jun. 10.
⌲ Kor :
43

TémanyitásTárgy: Rosalie Winston   Vas. Jún. 10 2018, 20:31

Rosalie Scarlett Winston
Adapt or be removed
Rosie
43
görög istennő
holland roden
Nem tudom
heteroszexuális
keresett/saját
Héphaisztosz és Themisz lánya, aki mindkét szülőjétől örökölt pár képességet. Technopata, piromanta, és remekül ért a fegyverek készítéséhez is, valamint mesterlövésznek, kémnek is kiváló, amit az édesanyjának köszönhet.

useri információk
Üres töltényhüvely koppan a padlón, szusszanva nyúlok érte, papírmunka helyett inkább ezt gurigáztam az asztalon egészen a leesés pillanatáig. Ez volt az első töltényem hüvelye, én pedig megtartottam, elég szentimentális vagyok, és néha felhamozok pár kacatot, tuti apám miatt, lépj be a garázsába, aztán szörnyedj el, amúgy rendet tart, ABC sorrendben méghozzá.
Kopogás nélkül csapja ki valaki az ajtómat, miért is nem lepődöm meg? Tartarosz nem arról híres, hogy ilyen alapvető dolgot megtegyen.
- Hercegnő mi lenne, ha leadnád végre azokat a tetves papírokat? – dob elém még néhány aktát.
- Mi lenne, ha nem hoznál még többet? – vágok vissza egy grimasszal.
- Szólj akkor az igazgatóhelyettesnek, aki nem bír a seggén ülni, és jelenésed van előtte a legutóbbi akciód jelentésével, ami még nincs kész, ahogy látom. Húsz perced van. – vigyorogva zárja be maga után az ajtót. Homlokom a hideg asztallapra helyezem, öt perc..és elkezdem. Tulajdonképpen nem is kéne gépelnem, de ha nem Tartarosz vagy az Öcsi lép be, mit mondok a halandóknak, magától ír a gépem? Az meg nem bűn, ha éppen elfogadom az invite-ot egy OW meccsre, ugye? Pláne, ha az a nővérem férjétől jött.
- Neked nem dolgozni kéne? -
- És neked? – dobom vissza írásban a labdát Ponosznak.
- Jogos, szünetet tartok már vagy két órája. De ez egyébként az elnök hibája, parancsot kaptam tőle, hogy védjem a seggét. -
- Ahhaa, nyalis vagy. Gyors meccset kérek, papírmunkát csinálok, és jelenésem van a főni előtt. -
-Uuu, még a végén állás után kell nézned, mert munkaidőben játszol. -
- Hagylak meghalni, ha így folytatod..upsz..bocsi. –

Vidáman, szinte beszökdécselek Henhez, pofátlan módon rátelepedem az asztalára, és úgy adom át az aktákat, az összeset. Ha egy technopata rákapcsol..akkor ez történik.
- Mizu főnök? Mondd csak miért kellett ennyire sietnem? Három napja, hogy visszajöttem az afrikai csőcselékektől, majdnem megőrültem, csak egy kis lyukat láttam négy hónapig. Na mindegy, leírtam mindent, azt is amiről amúgy nem is kéne tudnunk. A Sas oda meg vissza lesz. Sas ide..sas oda..szállide..szálloda.. Bocs, elkalandoztam. – rajzolok szívecskét az egyik üres lapra, mármint remélem, hogy üres.
- Hogy vannak a gyerekek? – teszem fel a kérdést, közben összeborzolom a haját, gyorsan le is ugrom, aztán a székre ülök. – Amikor így villódzik a szemed tökre olyan vagy apa, tuti a szemüveg teszi. Jól van megyek már..hova is kell mennem? -
- A képviselő úrhoz. -
- Remélem Winnie az este megfagyasztja a golyóidat. – mutatom fel a középsőujjamat, és kisétálok. Úgy utálom ilyenkor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
POTUS
⌲ Hozzászólások :
39
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2018. May. 17.

TémanyitásTárgy: Re: Rosalie Winston   Csüt. Jún. 14 2018, 19:19

elfogadva
welcome to our family
Azért a szóviccért itt neked egy védett vízi kanalas game. Egyébként ne hergeld az alvó oroszlánt, mert apaviccekben és szóviccekben lesz részed. Ja és:

A gyerekeim tinik lettek, így ők is megkezdték a nemi életüket. Ráléptek a Kamasz Útra.

Foglalj kérlek. ♥️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Rosalie Winston
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: Istenek :: görög istenek-
Ugrás: