|
welcome
we are ancients' haven
Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
|
log in welcome back darling | |
|
multikapu
Lépj át egy más énedhez!
|
|
chatbox
at last... drama!
|
they're here they are our babies | Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég NincsA legtöbb felhasználó ( 56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt. |
last posts did you get one? | Mannis Drake Pént. Júl. 03 2020, 20:20
Eun Ae Seo Vas. Jún. 28 2020, 21:31
Ran Bousaid Vas. Jún. 28 2020, 20:58
Jin Ae Yeon Vas. Jún. 28 2020, 20:47
Kenji Hanazono Hétf. Jún. 22 2020, 18:55
Jasmine Ingram Vas. Jún. 21 2020, 17:00
Sun Jung Lee Kedd Jún. 16 2020, 23:15
Arthur Strong Kedd Jún. 16 2020, 21:38
Annalee McLoughlin Pént. Jún. 12 2020, 16:59
|
| | Szerző | Üzenet |
---|
⌲ Foglalkozás : Törvényszéki antropológus ⌲ Csatlakoztam : 2018. Aug. 27.
| Tárgy: Cernunnos Kedd Nov. 27 2018, 16:28 | |
| Szabadon választott neved A woman should soften but not weaken a man. Cernunnos, The Horned God Kortalan Gods Travis Fimmel Minden tekintetben az ellenpárom vagy. Az erdő, a természet, a nyár és a Nap istene vagy. Megnyerő jellemed van, bárkit könnyedén leveszel a lábáról. Mindenkihez pozitívan állsz hozzá, igyekszel a jót látni, és éppen ezért mindenki szeret. Legalábbis ez a felszín. Valójában sosem voltál ilyen, inkább csak az én hidegségemet, és kegyetlenségemet igyekszel kompenzálni. Valójában egy valódi őserő vagy. A természet minden ereje a tiéd, az állatok és az elemek teljesítik minden parancsodat. Az emberek neked köszönhetnek mindent, elvégre, ha te nem lennél, örök tél és sötétség lenne a földön. Kettőnk közös története sem indult túlságosan meseszerűen. Éveken keresztül rám sem hederítettél. Az örök nyárban fürdő ligetedben játszadoztál odaadó tündéreid körében, akik lesték minden kívánságodat, és évente egyszer el jöttél, hogy át vedd tőlem az emberek feletti uralmat, és minden művemet szét rombold. Utána vissza tértél csodálóid körébe, én pedig vissza vonultam, hogy a következő télre még brutálisabban térjek vissza. Ezzel akartam felhívni a figyelmedet magamra, mert túl büszke voltam elmondani, hogy elepedek érted. Végül egy olyan telet szabadítottam a világra, amihez már kevés voltál, engem kellett legyengítened, így el jöttél hozzám. Dühös voltam, amiért nem látod, hogy mit akarok, és neked rontottam. Hosszú csatározásunknak végül is te vetettél véget, és ott, a karjaidban végre először gyenge nőnek éreztem magam. Fel csaptak köztünk a szikrák, amire titokban vártam. A modern korba azonban nem együtt hajóztunk át. Évszázadokkal ezelőtt külön váltunk, a fiunk elvesztése miatt, egymásra sem tudtunk nézni. Én téged okoltalak, amiért el tudták rabolni a csecsemőt, te pedig engem. Igazán remélem, hogy egy napon megtaláljuk újra az utat egymáshoz. Mindenesetre, hiányzol. //Pb téren nem vagyok túl rugalmas, remélem meg tudod érteni kedves leendő user. Nagyon ragaszkodnék Fimmelhez, hiszen mégiscsak Ragnar és Lagertha.... Várlak nagyon, gyere gyorsan // akik várják a karaktert |
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |