War, war never changes
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Brian Ingram, Desirée Ingram

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Today at 01:52

Yesterday at 22:32

Yesterday at 20:18

Yesterday at 11:30

Yesterday at 00:23

Yesterday at 00:09

Szomb. Jan. 19 2019, 19:51

Szomb. Jan. 19 2019, 17:29


Share | 
 

 Abe Coleman

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
a tengerek királya/hobbi tengerbiológus
⌲ Hozzászólások :
10
⌲ Tartózkodási hely :
Miami
⌲ Csatlakoztam :
2018. Dec. 14.

TémanyitásTárgy: Abe Coleman   Csüt. Dec. 20 2018, 13:20

Abraham Coleman
You can never turn your back on the ocean
Poszeidón
kortalan
Greek Gods
Jason 'Badass' Momoa
Kényszer házas, a szívem másé
Gryla-szexuális
canon
A hét tenger, az óceánok, és minden bennük élő istene, királya vagyok, hatalmam a folyókra és a tavakra is kiterjed.  A tengerek lényei nekem engedelmeskednek, a hullámok és a viharok teljesítik parancsaimat. Régebben, fiatal istenkén többre vágytam, de ma már tudom, hogy végtelen hatalom van a kezemben. Három ágú szigonyom egyetlen mozdulatával felkorbácsolhatom, vagy éppen lecsendesíthetem a tengert, jóindulatomtól függ a hajósok élete.

useri információk
Sosem mondta senki, hogy istennek lenni könnyű lesz. Persze, egy ilyen gyerekkorral már eléggé hátrányos helyzetből indulunk. Khronosz és Rhea középső fia vagyok, bár egyes források azt mondják, hogy a legidősebb. Sosem voltam az, az Hádész, így az övé volt a megtiszteltetés, hogy a gyökér apánk először lenyelje. Szép kis gyerekkor mi? Apánk, annyira félt attól, hogy majd mi is ellene fordulunk, ahogy ők a nagyapánk ellen, hogy inkább szépen egyesével bepuszilt minket. Az egyetlen, akit anyánk el tudott rejteni, az öcsénk, Zeusz volt. A rohadt kis mázlista. Végül is ő szedett ki minket a fater gyomrából, és miután legyőztük a teljesen idióta apánkat újra osztottuk magunk között a világot. Nekem így jutottak a tengerek, mert milyen meglepő, a kis görcs Zeusz lett a főisten.
Először átverve éreztem magam, ugyan úgy mint Hádész. Buzgott bennem a tettvágy, erősebbnek éreztem magam annál, mint hogy halászokat gardírozzak egész életemben. Meg tudtam volna folytatni az öcsémet, de persze még így is a bátyám Hádész szívott a legnagyobbat. Csórit azért sajnáltam, és igyekeztem segíteni neki amennyire a tenger mélyéről ez tőlem telt. Aztán ahogy teltek múltak az évek, rá jöttem mekkora hatalmam is van valójában. Az emberek élete függött tőlem, mind a parton mind a vízen, és ennek megfelelően imádtak.
Ahogy lassan megismertem új házamat, csodálatos felfedezést tettem. Egy nap, miközben csak úgy nyugodtan úszkáltam fenséges teremtményekbe botlottam. Egészen olyanok voltak, mint a vadlovak, ám hozzám valahogy mégis szelíden, és bizalommal fordultak. A palotámba fogadtam őket, és a következő csatába már úgy vonultam, hogy ők ott voltak az oldalamon. Olyan erős és állhatatos csatalovak voltak, amilyet még sosem láttam, megtiszteltetés volt velük harcolni.
Mind közül ki emelkedett a vezetőjük. Nőnemű teremtmények voltak, s képesek voltak emberi alakot ölteni. A vezetőjük Gryla, olyan gyönyörű nő volt, rikító vörös hajával, mely olyan volt akár a vér, mikor a vízben ki terült körülötte, és tökéletes idomaival, hogy hozzá foghatóval azóta sem találkoztam. Szeszélyes és kiszámíthatatlan volt, akár maga a tenger, s bár hűséges volt hozzám, parancsot soha nem fogadott el tőlem. Olyan szinten feltüzelt makacs állhatatossága, hogy biztos voltam benne: ha ez a nő nem lesz az enyém, biztosan megbolondulok. De nem dobta magát csak úgy oda nekem. Megdolgoztatott a szerelméért, de jutalmam busás volt. Csodálatos éveket éltünk meg együtt, és tudtam, vele akarom leélni az életemet. Sosem voltam szerelmesebb és azóta is csak őt szeretem, de Fortuna soha nem párolt engem.
Szinte a semmiből támadt fel egy hatalmas ellenség, akiről azt hittem legyőztük. Még úgy is, hogy a Tartaroszban raboskodott, Ókeánosz titán meg találta a módját, hogy alattvalóim jelentős részét ellenem fordítsa. Éppen a Gryla iránt táplált érzelmeimet használta fel, és azzal fogta meg a tengerek lényeit, hogy miért pártolom éppen ezt a nőt, mikor ő is ugyan olyan tengeri teremtmény, mint ők, nem istennő, semmivel sem különb. Lázadás fenyegetett, s én egyedül kevés lettem volna hozzá, hogy megállítsam. Ha harcba szálltam volna, el pusztul minden, amit szerettem, és a tengerekkel együtt pusztultak volna az emberek is. Ókeánosz feltételt szabott, amivel megakadályozhattam a háborút, s nehéz szívvel, de elfogadtam. El vettem feleségül egyik leányát, Ampfhitritét, akit ugyan ki nem állhattam, de a kedélyek lecsillapodtak. Fel voltam készülve rá, hogy Gryla, a nő akit mindennél jobban imádok a hét tenger minden haragját rám fogja zúdítani amiért elárultam a szerelmünket, de mégis megtört, mikor elhagyott. A palota előtt állva úgy meredt a szemeimben, olyan ádázul, és csak azt kiabálta, hogy hogy tehettem ezt vele, hogy megijedtem tőle. És nem tudtam válaszolni. Mert én magam sem tudtam, hogy mégis hogyan tehettem. Úgy éreztem, jobb lesz, ha nem tudja meg, hogy ezt kellett tennem…de miért is? Mennyivel volt jobb, hogy eldobott szeretőnek érezte magát, ami ráadásul még csak nem is igaz. Nem ő volt „a másik nő” hanem Amphitrité, és én valóban elárultam a szerelmünket. Naiv voltam, amiért azt hittem, hogy majd minden rendben lehet közöttünk. Mekkora egy címeres barom voltam, hogy ezt gondoltam az se igaz egészen. Nyilván, Gryla, ez az erős, és független nő megelégedett volna a szerető szerepével, miközben én a látszat házasságomat élem. Meg tudtam érteni, amiért úgy döntött elmegy, holott tenni akartam ellene. De a torkomra forrtak a szavak. El akartam mondani neki, hogy háború készül, és ez az egyetlen módja, hogy megakadályozzam, és hogy mindennek ellenére én még ugyan olyan töretlenül szeretem őt, de végül nem mondtam semmit.  Ostobán álltam a palota előtt, és figyeltem, ahogy kisétál az életemből, s viszi magával testvéreit is.
Évezredek teltek el azóta, én pedig minden lehetséges módot megragadtam rá, hogy kimutassam a feleségem felé, hogy mennyire irritáló a jelenléte, és mennyire dühös vagyok rá. Egy meggondolatlan pillanatában ugyanis elkottyantotta, hogy az egész az ő ötlete volt. Mert szemet vetett rám, féltékeny volt Grylára, és meg akart szerezni magának. Meg tudtam volna ölni abban a pillanatban, ahogy ez a mondat elhagyta a száját. Egyetlen egy bosszúm maradt, ami kicsinyes és gyerekes, de az, ahogy ő szétszakított minket, az is az volt. Úgy bántottam, hogy le se szartam, nem foglalkoztam vele. Viszont annyi szeretőt tartottam, amennyit csak lehetett, így lehet, hogy 41 gyerekem van. Számon sem tudom tartani őket, meg hát soha nem voltam mintaapa. Volt azoknak a gyerekeknek anyja, az felnevelte őket, én meg nyugodtan élhettem anélkül, hogy pelust kellett volna cserélgetnem.
Mindez persze már nagyon régen volt, de gyakorlatilag én ugyan ott toporgok. Minden éjjel egy ilyen nő mellett hajtom álomra a fejemet, akit nem szeretek (jó, a nőzésről már leszoktam), napközben pedig végzem a dolgomat. Ki költöztem a tengerből ez igaz, de csak a partig mentem, egészen pontosan Miamiig. Így is a tengerek védelmezője maradtam, hiszen a munkám egyszerre hozzá segít ahhoz, hogy óvjam a hazámat is. Először furcsálltam, hogy van ilyen szakma. Tengerbiológus, aki a tenger élővilágát kutatja. Mit kell azon kutatni, hiszen már nincsen benne semmi ismeretlen. Aztán rá jöttem, hogy az ember, ez a gyenge, de mégoly csodálatra méltó teremtmény még a Mariana Árok aljára sem jutott le…pedig ha tudnák, hogy van még annál lejjebb is. Mégis, ehhez képest, szinte minden mocskukat az óceánokba öntik, és olyan szinten halásznak, hogy azt lassan már nem bírja el a víz. Éppen ezért, úgy védem a vizeket, ahogyan tudom. Régebben egymagam szedtem össze a szemetet, vagy szakítottam ki a halászok hálóját, de ez nem volt hatékony. Át váltottam a tüntetésekre, a nyilvános petíciók írására, de akkor meg hippinek bélyegeztek. El végeztem azt az egyetemet, ami kellett hozzá, hogy figyeljenek rám. Most éppen egy könyvön dolgozom, Miami elég jó hely az ilyesmire. Egy köpésre van a part, onnan pedig már könnyedén el jutok bárhová.  Bár gondolkozom rajta, hogy át teszem a székhelyemet New Orleansba, ugyanis azt hallottam, hogy az ottani mocsárvidéken látták Grylát. Elegem van az apósomból, és most már elég erős vagyok ahhoz, hogy ne tudjon sakkban tartani. Arról nem is beszélve, hogy a kedves lánya megbolondult, és mostanában csak azt tudja hajtogatja, hogy Káosz a világ utolsó reménye. Na én ehhez nem asszisztálok, és ezt már közöltem is vele. Most azon vagyok, hogy lakást találjak New Orleansban, hogy utána megtaláljam és kiengeszteljem szívem hölgyét. Annyira hiányzik, hogy lassan én is elveszítem a józan eszem. Soha senkit nem szerettem úgy, mint őt, olyasmit adott nekem, amire egyetlen nő sem volt képes utána. Hádész szerint egy balek vagyok, és soha nem fog vissza fogadni, de hát mikor hallgattam én a bátyókámra. Pontosan, soha. Persze csak remélhetem, hogy legalább beszélni hajlandó lesz velem, de mindig is kicsit túl optimista voltam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
∿ FLOTUS ∿
⌲ Hozzászólások :
247
⌲ Tartózkodási hely :
∿ Washington D.C. ∿
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 13.

TémanyitásTárgy: Re: Abe Coleman   Kedd Dec. 25 2018, 19:49

elfogadva
welcome to our family
Méghogy Káosz az utolsó reménység..mehh..inkább nem is kommentálom a dolgot. Meg azt se, hogy Ókenáosz el lesz páholva. Csak remélem, hogy megfogod magadnak megint Grylát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Abe Coleman
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: Istenek :: görög istenek-
Ugrás: