Antonio Torres

A hideg fekete gránitból készült trónon ülök, amikor a nővérem dübörgő léptekkel lép be a tróntermembe. Fáradt sóhajjal nézek rá, ő dühöng, nekem meg érdekelni kéne, hogy már megint mit tettem, azt hiszem.
- A lányod, te istenátka! Nem is érdekel, hogy mit tett vele…az..a.. – de megakad a mondandójában, tócsába lép, én mondjuk szeretném, hogy víz legyen, viszont nem, az én véremben tapicskol éppen.
- Érdekelt, éppen megmártózol az eredményében. Szóval mi lenne, ha befognád, és két másodpercre rám figyelnél? Vagy kurvára nehezedre esik? – sziszegem halkan, nem igazán vagyok kíváncsi a hisztizésére, sokkal jobban leköt, hogy egyben tartsam magam.
- Oké..miért nem szóltál egyikünknek se? -
- Azért mert valószínű téged éppen összefoltozna a férjed, ha segítségért mentem volna hozzátok. Ezt is azért kaptam, mert Maat pici lányának, na meg Panakeia-nak kis irányt mutattam. Nagyon jó okom volt arra, hogy magamra haragítsam a lányomat, és titeket is. Jobb lenne, ha mennél Nüx, azt is felejtsd el miért voltál itt, mit mondtam neked. – mutatom merre van az ajtó, amint bezáródik mögötte azt se tudja minek jött, egyenesen haza fog menni. Ha én vagyok az, aki meggátolja apánkat, hogy kárt tegyen a családunkban, akkor bele is döglök, ha szükséges, de ők nyugodtan lesznek, talán.

- Csapda lesz. – nézek a feleségemre, közben járkálok az egyik lányommal, mert éjfélkor még nem igazán akaródzik neki aludni. – Tekintve, hogy elvettelek, hivatalosan te lettél a Tartarosz királynője, a gyerekek meg a trónörökösök. Viszont az ikrek még túl kicsik ahhoz, hogy elbírják az erőmet. Beszélnem kell Drífával, és Éognnal, ők már eléggé erősek, rólad meg tudom, hogy megbirkózol vele. A férjed vagyok. –
- Őrültségre készülsz. –
- Arra, meg arra is, hogy túléljük az egészet, csak egy kis ideig kell az erőmmel járkálnotok. Amint elintézem Phoboszt, és Deimoszt halandó leszek, Káosz pedig egy dologra fog figyelni, életben tartson engem. Különben a birodalmamnak is annyi, neki meg esélye lesz kijutni. Ti pedig úgyis kitaláltok valamit. Ne fújd fel az arcod Hörcsög, nagyon szeretlek. – csókolom homlokon.

Itt lent máshogy telik az idő, vagy legalább azt érzed, de ahogy apám egyre dühösebb abból le tudom következtetni, hogy nem sok idő van már neki hátra. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy halandó nem hagyhatja el a helyet az engedélyem nélkül, és tekintve, hogy saját magamnak nem engedélyezem még szórakoztat is a helyzet. Megfogtam, mert hozzám se érhet, hiába teremtett szörnyeket magának.
- Egyszer úgyis megunod drága fiam, és kiszabadulok. -
- Vagy nem. -
- A családod már biztosan hiányzik, nem? –
- Ah, próbálsz a lelkem hatni? Gyakorolj még, a családom tudja, hogy hol vagyok, mit csinálok. Nem kell értük aggódnod. Mi az? Nem tudsz bejönni a cellába? Szerintem maga Kronosz se gondolta, hogy bejön a kis átka. Majd megveregetem a vállát, zseniális húzás volt tőle. Senki nem léphet be ide, én pedig nem mehetek ki. – hunyom le a szemem egy szusszanással.
- Majd őt ölöm meg elsőnek, vagy másodiknak..még nem döntöttem el melyikőtökkel végezzek.. Meg fogsz törni Tartarosz..könyörögni fogsz a családod életéért.. -