We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Gabriel Rhodes

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Gabriel Rhodes
Gabriel Rhodes

titán

⌲ Foglalkozás :
Állatorvos
⌲ Hozzászólások :
4
⌲ Tartózkodási hely :
New York
⌲ Csatlakoztam :
2019. Mar. 12.

Gabriel Rhodes Empty
TémanyitásTárgy: Gabriel Rhodes   Gabriel Rhodes EmptyHétf. Ápr. 22 2019, 23:45

Gabreil Rhodes
The more i know people, the more i love my dog
Ephimetheus, Ephi, Doki
kortalan
Titánok
Luke Evans
Pandorás
Pandoraszexuális
canon
Héphaisztos és Themisz fia, Atlasz, Menoitiosz és Prométheusz testvére vagyok. Magyarul második generációs titán. Ennyi, kész, pont, nincs több hozzáfűzni valóm ehhez.

useri információk
Mindenkinek az életében megvan az a pár bizonyos „óbazdmeg” pillanat. Na, az enyémben is volt egy pár ilyen, bár ezek kicsit nagyobb horderejűek voltak, mint lenniük kellett volna. Konkrétan az egész emberiség életét befolyásolta, és ennek az egész hacacárénak egy nagy, pöffeszkedve villámokat dobáló oka volt. Zeusz. Eleve nem értettem, hogy a nagy főisten miért két titánt bíz meg az élőlények megteremtésével, de nem zavart annyira. Az én dolgom az állatok megformálása volt, és már akkor megszerettem őket, éppen ezért osztogattam szét közöttük minden jó tulajdonságot. A kutya hűséget, a delfin hihetetlen intelligenciát kapott, és így tovább. Lelkes voltam, ezért úgy érzem, senkit sem lehet elmarasztalni. Kedves testvéremnek is oda kellett volna figyelnie egy kicsit, mert már csak akkor tűnt fel neki, hogy hoppá, az ő emberkéinek már nem jutott semmi.  
Aztán Phrométheusz sikeresen magánakcióba kezdett, aminek az lett a vége, hogy a nagyfejű jól berágott rá. Megbüntette őt is, de nem érte be ennyivel, az embereket is meg akarta leckéztetni. Ezt úgy gondolta kivitelezni, hogy jól kiszúr velem is. Apám elkészítette az első halandó nőt, felruházták rengeteg csodálatos tulajdonsággal, majd Zeusz elhozta hozzám. Nem kérdőjelezem meg, hogy apám nem akart nekem ezzel rosszat, de hát mind ismerjük Zeuszt. Olyan nőt alkottatott, akinek képtelen voltam ellen állni. Pandora volt számomra a tökéletes nő, egyből beleszerettem, és én voltam a legboldogabb a világon, mikor feleségül vehettem. Nem érdekelt, hogy halandó, imádtam őt, a fellegekben jártam, és nem foglalkoztam vele, hogy majd egyszer el fogom veszíteni. Igyekeztem minden pillanatot magamba inni, hogy örökké megmaradjanak majd. De az én drágám nagyon kíváncsi volt, és Zeusz éppen erre számított. Egy nap, mikor nem figyeltem, Pandora kinyitott egy szelencét, amit nagyon nem kellett volna. Abba a szelencébe zártak el minden rosszat, bánatot, fájdalmat és iszonyatot, és ezek mind rászabadultak az emberiségre. Nem tudtam mit tenni, de talán nem is akartam. Soha nem szerettem az embereket, aljas lénynek láttam őket, talán ez a sok szörnyűség majd egy kis tartást ad nekik. Legyen meg Zeusz piti bosszúja, nekem ott volt Pandora, az én tökéletes feleségem, akit mindennél jobban imádtam. A végső konklúzióm az volt, ez is még mindig jobb, mint a Tartaroszban csücsülni a többi titánnal.
Nem meglepő, hogy mikor elveszítettem őt, úgy éreztem soha többé nem lesz már értelme élnem. Egyedül csináltam végig az évszázadokat, nem akartam más nőre nézni, számomra csakis Pandora volt az egyetlen, a tökéletes, és inkább élek nélküle, mint hogy megpróbáljam pótolni őt. Az állatok kicsit enyhítették gyászomat, velük foglalkoztam, és így nem éreztem olyan üresnek a szívemet. Minden éjjel Pandoráról álmodom, minden éber pillanatomban hiányzik. Nem érdekelt az istenek bosszúja, apám ismer, nem véletlenül alkotta olyannak az én drágámat, amit én tökéletesnek tartok. Most is boldogok lehetnénk, de már csak az emlékek maradtak meg nekem belőle. Mégis, élnem kell, mert tudom, hogy dühös lenne rám, ha valami hülyeséget csinálnék. És bár nem fogok többé értelmet találni az életben, nem teszek semmi meggondolatlant. Talán még szerencsém is lehet, hiszen sok csodát láttam már. Egy olyan világban, ahol istenek és titánok járnak, sok minden megtörténhet.
Vissza az elejére Go down
Brian Ingram
Brian Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
POTUS
⌲ Hozzászólások :
122
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2018. May. 17.

Gabriel Rhodes Empty
TémanyitásTárgy: Re: Gabriel Rhodes   Gabriel Rhodes EmptyCsüt. Ápr. 25 2019, 19:42

elfogadva
welcome to our family
"Egy olyan világban, ahol istenek és titánok járnak, sok minden megtörténhet."

Sokan vagyunk ebben a világban, pont ezért is hiszem, hogy eljön még a te napod is. Ha meg nem... Akkor használd édesapád fejét nyalókának, hátha...
Vissza az elejére Go down
 
Gabriel Rhodes
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: titánok-
Ugrás: