A szelencés lány

Pandora így, Pandora úgy, minek nyitottad ki azt az átkozott ládát? Megérdemelted, hogy olyan hamar meghaltál. Ha ezeket hallgatod több száz éve, sőt legyen inkább több ezer egy idő után süket leszel ezekre. Még annyira se méltattam őket, hogy rájuk nézzek, mintha engem kéne okolni, ha a helyemben lettek volna akkor ők is kinyitják. De igazuk van, én voltam ott, nem más. Akkor is régen történt, nem is magamat sajnálom egyébként, hanem a férjemet, ő aztán tényleg nem tehetett róla, Zeusz csúnyán átejtette, megérdemelt volna egy sokkal jobb asszonyt, nem engem, akinek azt a fránya szelencét kellett őrizgetni, majd engedni a kíváncsiságának és kinyitnia, aztán minden rosszat a halandókra engedni.
Tényleg nem érdemes ezen rágódni, főleg, hogy itt állok valami furcsa helyen, mik ezek a ruhák? Miért néznek rám úgy, mint aki őrült, és azt se tudja hol van? Mondjuk az igaz, tényleg nem tudom, hogy hol vagyok. Mi ez az idegesítő vijjogás, meg az a fura guruló szerkezet, amiből valami idegen nyelven kiabálnak nekem? Miért nem beszél senki görögül? Ha nem Görögországban vagyok, akkor hol? Embereket próbálok megkérdezni mégis hol vagyok, és mi történt, de vagy ellöknek vagy rám se hederítenek. Nem vagyok láthatatlan látnak engem, tudom!
Ijedten nézek két emberre, akik felém tartanak, ők is furán vannak öltözve, az övükön lógó bottal remélem nem akarnak bántani, mégis elrángatnak, és beraknak valahova. El vagyunk választva egymástól, és üvöltöznek velem, nem értik mit mondok, én meg azt nem, hogy ők mit.
Sírva követem őket, a kezemre raktak valamit, nem mintha el akarnék szökni, hova mehetnék? Nem is ismerem ezt a helyet.
Levágnak a székre, kicsit nyekkenek, össze vagyok zavarodva. Mit tettem? Hirtelen kicsapódik az egyik ajtó, én pedig kis híján felkiáltok örömömben, végre valakit ismerek! Ez a nő csakis Eiréné lehet, egyetlen férjem testvére.
- Eiréné!- kiáltok felé, és vadul lóbálnám a karomat, ha tudnám, az izé miatt nem tudom, amit a csuklómra raktak.
- Pandora! Te meg mit keresel itt, és hogyan? Azonnal szedjék le róla a bilincset! – először görögül morran a rendőrökre, aztán rájön, hogy nem értik. Végre meg tudom dörzsölni a fájó csuklómat, majd a nyakába borulok. – Hol van Epimétheusz, ugye jól van? -
- Elviszlek hozzá, és szerintem , ha meglát téged nagyon jól lesz. – veregeti meg kedvesen a vállamat, és a fura járműhöz vezet. Közben pedig kérdésekkel traktálom, mert nem tudom miket látok.

Megállunk egy hatalmas ház előtt, vajon egyedül lakik itt? Nem téved el benne?
- Menj csak Szöszi, egyenesen aztán balra, szerintem a konyhában lesz valamelyik kutyával, nekem dolgom van. Üdv köztünk, megint! -
Óvatosan nyitok be a hatalmas ajtón, kissé hátra is ugrom, legalább négy kutya akar megrohamozni. Végül tényleg a konyhából jön ki a hely ura.
- Epimétheusz. – pislogok fel rá mosolyogva.