We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Awilix

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Jezebel Alvarado
Jezebel Alvarado

maja istenség

⌲ Foglalkozás :
Drogbárónő
⌲ Hozzászólások :
6
⌲ Tartózkodási hely :
Mexikóváros
⌲ Csatlakoztam :
2019. Aug. 01.

Awilix Empty
TémanyitásTárgy: Awilix   Awilix EmptyPént. Aug. 02 2019, 10:11

Jezebel Alvarado
Don't feel down, you'll do better next time!
Jez, Awilix
kortalan
maja istennő
Eiza González
házas
heteroszexuális
canon
Awilix a maja hold és éjszaka istennője. Kedvelt állati alakja a jaguár, segédje is egy ilyen állat, aki a Suku névre hallgat.

useri információk
Vannak dolgok, amiket egy halandó nem érthet meg, mint például a mi tökéletesen működő házasságunkat. Egyébként nem indult fényesen, meg akartam ölni, ki gondolta volna, hogy az a minikígyó valójában Kukulkan. Mármint hallottam róla, egy pateonhoz tartoztunk, csupán sose találkoztam vele, megvolt mindenkinek a saját terülte. Ma már osztozunk a többi istennel, ami annyira nem tetszik, szerencsére Mexikóban nem sok más van itt. Sőt, ha valaki látná a hátamon azt a harapás nyomot..na nem mintha az enyém nem látszana a férjemén, egy-kettő sebesülés nem tűnt el nyomtalanul, tuti őrültnek nézne minket. Nem is téved. Azok vagyunk, elsősorban meg Mexikó legnagyobb drogkartelljének a vezetője. Habár én jobban szeretek a dekoratív szerepben lenni, nekem nem szükséges embereket felfalnom, nekem az is elé, ha a közelemben hal meg. Pont, mint most, még a szék is eltűnik. Halvány mosollyal simogatom meg a férjem orrát, aki még mindig kígyóalakban sziszeg.
- Jól van drágám, egy gonddal kevesebb. – vigyorom egyre szélesebb, majd Francot is megsimogatom, igazán megszerettem ezt a kölyköt, azt sem bántam, hogy az ajtónk elé csapták ki. Azt már nem mondtam meg egyikünknek se, hogy felkerestem azt a kibaszott démont, aki bemászott a férjem alá, és megöltem, lassan..fájdalmasan. A végén már könyörgött, nagyon mókás volt könyörgő démont látni. Természetesen nem hatott meg, hiába nem vagyok anyának való, hiszek abban, hogyha már megszültem a kis porontyot fel is nevelem.
- Szabadnapot kéne kivenned Franco, rád fér..menj szedj fel valami nőt, csak ne vágd teherbe! Ma úgyis itt maradunk, szerintem egész nap.. – pislogok a kígyó uraságra, meg kell emésztenie azt a gyökeret. Gyorsan fog menni, de inkább ellenőrzök ma mindenkit, még lehet Suku is jóllakik.
- Biztos? – néz rám a gyerek, mintha kicseréltek volna engem.
- Teljes mértékben. Suku! – hívom elő a jaguáromat, őt is megsimogatom. – Mit szólsz kislány..egy kis játékhoz? Találd meg nekem a gyanús alakokat, és hozd őket elénk.. – villantok rá macskaszemeket. Franco közben elmegy. – Mit gondolsz szívem, egy, esetleg két lány lesz ma Suku reggelije? – karolom át a kígyót és dörgölőzök, mint valami kismacska.
Vissza az elejére Go down
Annalee McLoughlin
Annalee McLoughlin

kelta istenség

⌲ Foglalkozás :
Törvényszéki antropológus
⌲ Hozzászólások :
78
⌲ Csatlakoztam :
2018. Aug. 27.

Awilix Empty
TémanyitásTárgy: Re: Awilix   Awilix EmptySzer. Aug. 21 2019, 14:39

elfogadva
welcome to our family
Három dolog van, amit nem lehet sokáig rejtegetni: a nap, a hold és az igazság.

Buddha

Kedves Awilix!
Ha ennél jobban össze lennétek nőve a pároddal, akkor már nem két külön ember lennétek. Ez persze nem szemrehányás, sőt! Kukulkannal tökéletes párt alkottok, és nem véletlenül mondják, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Elképesztő páros vagytok, te pedig fantasztikus nő és feleség, hogy úgy döntöttél; felneveled a fiút, annak ellenére, hogy nem a tiéd. Éppen olyan környezetben nőtt fel, amilyenre szüksége van.
Nem is szaporítom tovább a szót, szaladj a te Kígyódhoz! Örülünk, hogy itt vagy!  
Vissza az elejére Go down
 
Awilix
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: Istenek :: maja istenek-
Ugrás: