Kukulkan

A kétségbe esett sikolyok egyre hangosodtak, ahogyan a szentély ajtaja lassan feltárult. Az áldozatnak szánt négy férfi, kilenc nő és hat gyermek már nem voltak olyan biztosak benne, hogy fel akarják adni életüket a nép érdekében, de már nem volt visszaút. A papok kegyetlenül az oltár elé ráncigálták őket, aholy felállították őket, csinos sorba. A hatalmas kígyó a sötétben várakozott mindeközben szolgái mindent megtettek, hogy kedvében járjanak.
- Oh, nagy Kukulkan! -kezdte az idős pap, és szinte hallani lehetett a vak sötétben a súlyos test minden izmának apró mozdulását. - Jöjj elő, és tekints le áldozatunkra! Add meg, hogy vetésünk jó, aratásunk pedig bőséges legyen, kímélj meg minket viharaditól de adj esőt és...
- Eléééég lesssssz! -hallatszott az elnyújtott, sziszegő hang a sötétből, majd az óriási kígyó lassan, fenyegetően előcsúszott rejtekéből, hogy teljes fenségében magasodjon a hajbókoló, szánalmasan apró emberalakok fölé. Hosszú fogairól lassan hullott alá egy csepp méreg, és sisteregve égetett lyukat az áldozati oltár márványlapjába.
- Uram...-hebegte a pap.
- Hallgasssssss! -sziszegte a kígyó, és lassan körül csúszta reszkető áldozatait. - Mit hozzzzzztatok nekem?
- Falubeliek uram...én magam válogattam őket.
-Osssstobának nézel, főpap? -magasodott lassan az egyre reszkető alak fölé a kígyó. - Ide jössssssz....ezekkel a ssssszánalmas, satnya férgekkel, és azzzzzt várod, hogy kegyes legyek?!
- Uram...én...
- Nem érdekel a magyarásssszkodás! -villantak fenyegetően a sárga szemek- Ezek gyengék...és én éhessss vagyok! Válassssssz hát....a papjaid...vagy a családod haljanak me helyettük?!
- Kérlek....könyörgöm....vissza jövök...hozok új áldozatot...kérlek...
-Rossssssz válassssszzz - az isten hangja akár egy alattomos szellem kúszott végig a hatalmas szentélyen félelmet ültetve mindenki szívébe. Mikor felhangzottak a halálsikolyok a kint állók nem sejtették még, hogy a rettegett kígyó nem fogadta el az áldozatukat. Mikor elcsendesültek a zajok, a misztikus épület ajtaja hirtelen kivágódott, hatalmas forgószél és vihar támadt, ami alig egy óra alatt letarolta a hegyek közt megbúvó békés kis falucskát. A Kilenc Szél fenséges kígyója pedig jóllakottan, és a bosszú édes ízével nyelvén repült tovább, újabb várost keresve magának, ahol talán kielégíthetik soha nem szűnő vérszomját.


Óriási eső zúdult le az erdőre, ahogy a kígyó lassan végig csúszott a fák között. Nyugodtan mozgott, nem sejtett, hogy egy másik állat potenciális zsákmánynak tekinti, és épp a bokrok közül les rá, mindent látó szemével. Nem volt felkészülve a támadásra, ahogy a jaguár lassan megközelítette. hogy rá vesse magát. Apró, ám annál veszélyesebb mérgű kígyó képét vette fel, és azonnal meg is marta a nagymacskát, ám nem úgy hatott a méreg, ahogy gondolta. Az állatnak össze kellett volna esnie, holtan, de csak még jobban szorította. A halál egy pillanatra megérintette Kukulkan fekete lelkét, és egy kétségbe esett utolsó levegővétellel hatalmas anakondává változott. Erős testét a jaguár köré fonta, és minden erelyével megszoríotta az állatot. Bele adott mindent, hogy össze roppantsa a nagymacskát de hasztalannak bizonyult. A macska felmordult, és a kígyó testébe mélyesztette minden karmát, és halálos agyarait. A két test olyan halálos ölelésbe forrt össze, hogy szinte a dzsungel is elcsendesedett körülöttük. Hosszasan birkóztak, de nem bírtak el egymással, mikor Kukulkan fejébe hirtelen szöget ütött egy furcsa gondolat.
- Tudod mit, egyezzünk meg cicám! Te elengedsz engem, én meg elengedlek téged!
A hatalmas macska hirtelen, meglepetten engedte el prédáját, szinte az álla is leesett, de csak egy pillanatig tartott a meglepettsége.
- Tudod, ki neked a cicád! - morogta.
- Áhhh, tehát nő vagy -sziszegte a kígyó elégedetten. - Én Kukulkan vagyok. Benned kit tisztelhetek?
- Awilix vagyok...nem mintha közöd lenne hozzá.


Vannak olyan emlékek, amiket nem bánok, ha vissza járnak álmomban, és ez a kettő azok közül való. Ahogy a hajnali nap sugarai lassan eloszlatják az álmot, és én felébredek, kellemes önazonosság száll meg. Nem számít a többi panteon felemelkedése, vagy a háború, én még mindig a rettegett Kígyó vagyok. Bár vérszomjam egyre jobban kínoz, de van valaki, aki minden ilyen gondolatomat el tudja csendesíteni egy időre, egyetlen kecses mozdulatával. Ez pedi nem más, mint a kellemes illatú, édes súly a mellkasomon, az én imádott Awilixem, a legcsodálatosabb feleség, akit csak kívánhatok, és akit egyszerűen imádok. Óvatosan kimocorgok az én édesem finoman ölelő karjai alól, hogy álmos fejjel kibotorkáljak  a konyhába és töltsek magamnak egy kávét. Mivel szó szerinten istenien indult a mai napom, úgy döntök össze ütök az asszonynak egy kis reggelit. Ha megerőltetem magam, nem főzök én olyan iszonyatosan. Addig ügyeskedem, míg egy tál kimondottan ínycsiklandozó gofri, meg egy nagy bögre kávé lesz a végeredmény. Felpakolom őket egy tálcára, és lassan vissza caplatok a hálószobába. Egy pillanatra elmosolyodom, ahogy elnézem békésen alvó kedvesemet, majd a reggeliét letéve a dohányzóasztalra, az ágyhoz lépek, és Awilix fölé hajolok, hogy megcsókoljam. Persze, a kis cseles macska már ébren van, és egy határozott mozdulattal vissza ránt maga mellé az ágyba. Halkan felnevetek, ahogy át ölelem.
- Nem szép dolog ám leselkedni cicám! -vigyorgok.
- Mintha nem ismernél már eléggé!
- Igaz...ismerlek, mint a tenyeremet! -kuncogok, és magamhoz húzom még egy csókra. Belőle soha nem lehet elég.


Vannak persze olyan napok, amik bármilyen szépen is indulnak, kurva csúnya fordulatot tudnak venni. Egy igencsak kellemes, és kielégítő reggel után, amit a feleségem társaságában töltöttem el, úgy döntök éppen itt az ideje a futárok és egyéb értékesítők körmére nézni. Nem árt meg, még egy istennél sem az elővigyázatosság, kellemetlen érzéseim vannak az új fiút illetően. Ahogy a raktár elé lassan begördül a sofőrös Bentley, mindenki haptákba vágja magát. Mindenki tudja, hogy a főnök itt van, szóval kezeket munkára fogni, szemeket pedig mélyen lesütni. Téptem már ki valakinek a hangszálait azért, mert a feleségem után fütyült, pedig átkozottul jó kémikus volt az az anyabaszó. Kisegítem Awilixet a kocsiból, aki mint mindig, ma is kihívóan öltözött fel. Imád rá játszani a sugarbaby szerepre, én pedig imádom őt ezért. Eszelősen szexisnek találom minden mozdulatát, de ha bárki más rá mer nézni, az nagyon csúnyán megjárja.
- Főnök! -ugrik mellém ennek az üzemnek a vezetője, egy megbízható kis félvér. Évtizedek óta segíti már a piszkos ügyleteimet, a feleségem életét is gondolkozás nélkül rá bíznám, hiszen az ő szárnyai alatt nőtt fel. Fura egy nap volt, mikor valaki az esős évszak közepén, a zuhéban ott hagyott egy kiskölyköt az ajtónk előtt egy cetlivel a nyakában "Ő a te fiad te rohadt csúszómászó, nekem nem kell, csinálj vele amit akarsz". Awilix csak legyintett egyet, majd bevitte a gyereket a házba és főzött neki egy kakaót. Így lett a félrelépésem eredménye a mi fiunk, és az egyik legmegbízhatóbb emberem.
- Mi a helyzet Franco? -nézek rá, nem kell többet mondjak, tudja mire gondolok. Egész éjszaka puhították nekem az új fiút, nekem már csak a kegyelemdöfést kell bevinni.
- Ahogyan sejtetted Főnök....patkány a kis rohadék.
- Gondolhattam volna. Túl sokszor volt rám tapadva, gondolom elbaszták a bedrótozását.
- Erre gyertek! - úgy invitál, mintha csak valami angol gróf lennék, akivel most közölte az inasa, hogy készen van a tea.
Ahogy belépek a félhomályos terepmbe, azonnal megcsap a vér szaga. Ma lakomázom végre, Franco tudja jól, hogyan kell előkészíteni egy tisztességes áldozatot. A kissrác egy széken ül, össze kötözve keze-lába, olyan bucira verve a feje, hogy a saját anyja nem mondaná meg, hogy ő az egyszem fiacskája. Vigyorogva figyelem, ahogy kedvesem egy ruganyos mozdulattal mögé ugrik, és hátra feszíti a fejét, kegyetlenül a hajába tépve ezzel.
- Ejnye, ejnye kispofám! -vigyorgok teli szájjal a gyerek arcába. Fiatal rendőrpalánta ez, alig múlhatott 20 éves. Ezen a helyen két lehetőséged van, vagy a kartellbe állsz, vagy zsernyák leszel, és a kis csíra rosszul választott. - Nem mondta senki, hogy nem szép dolog hallgatózni?
- Baszódj meg te szemétláda! El fognak kapni a többiek, úgysem tudod úgy eltüntetni a bizonyítékot, nem számít ha megölsz!
- Arra én a helyedben nem fogadnék! -vigyorodom el, és egy elegáns rázkódással felveszem kígyó alakomat. A kölyök persze ordítani kezd, mintha ölnék, főleg, mikor az arcába hajolok.
- Sokat képzelsz te a rendőrségről....pénzért mind megvehetőek vagytok. Vagy ha úgy nem, hát ebédre jók lesztek!
Intek a fejemmel Awilixnek, hogy lépjen egyet hátra, nem szeretném őt is egyben leküldeni, ha nem muszáj.
- Neeee ordíts már, nem kértem műsoros reggelit! -sziszegem, majd egy egyszerű mozdulattal egyben benyelem a vinnyogó srácot, székestül. Nem csípem az árulókat, ez is meg fogja feküdni a gyomromat, de legalább a vérszomjam csillapodott. Legalábbis, egy időre.