Shiori Kojima

Figyelem, ez az iromány  tartalmaz majd csúnya szavakat! Ha érzékeny a kis lelked, ne olvass tovább!

Ki hitte volna, hogy Enyo, a gyilkolás, és mészárlás görög istennője majd egy japán arc mögött egyszer csak a szigetországba téved. Azt meg aztán pláne ki hitte volna, hogy itt össze akad egy démonnal, és tisztesen megdugatja magát vele. Ugye, hogy senki? Még maga az istennő sem, mégis megtörtént. Bár, amekkora ordas nagy ribanc az a nő, nem is értem min kell így csodálkozni. Megtörtént a dolog, élvezte is, majd várandósan tért vissza Görögországba. Sosem akart anya lenni, a férfiakat gyűlölte és megvetette, de már megvolt a baj. Kihordta a csecsemőt, világra hozta, majd bedugta egy fonott kosárba, és egy halandó nőre bízva útjára bocsátotta. Ám először adott egy utolsó kis "ajándékot" lányának. Nem szorult belé sok anyai ösztön, így az volt a célja, hogy a gyerek gyorsan meghaljon, így lemosva a szégyent ami érte az ő "fényes" nevét. Megátkozta a saját lányát azzal, hogy soha ne érezzen semmit, senki iránt. Minden érzelmet kiölt belőle, így engedte útjára a világban.
Kibaszott kedves egy nő az én anyám, mi? Mintha legalábbis én tehetnék róla, hogy össze állt egy démonnal. Mintha meg akartam volna születni, hogy ilyen egy elcseszett korcs legyek, akit sehol sem fogadnak be. Azzal telt az egész gyermekkorom, hogy taszigáltak, nevelőtől nevelőig. Hol templomokban, hol árvaházakban laktam, de sehol sem viseltek el sokáig. Nehéz lehetett egy olyan gyerekkel aki nem érez semmit, és mások érzelmeit sem érti, viszont előszeretettel gyilkol kisebb állatokat és terrorizálja válogatott kínzásokkal társait, minden megbánás nélkül. Hát igen, ilyen az, mikor nincsenek érzelmek. Olyan voltam mindig is, mint egy üres kagylóhéj amit csak sodor a tenger, de őt ez sem érdekli. Nem akartam, hogy, legyen egy családom, akik szeretnek, nem akartam tartozni sehova és senkihez. Jó volt nekem úgy, ahogy voltam. Mikor idősebb lettem, hadurak szolgálatába szegődtem mint bérgyilkos. De ezt sem szerettem. Ezt éreztem természetesnek, hogy, mindenkit megölök, aki az utamba áll, nem számít, hogy nő, férfi, idős vagy gyerek az illető. Nekem mind csak emberek voltak, egyre ment. Ez egészen addig volt így, amíg meg nem ismertem Őt.
Épp egy elszabadult vérontásom közepén kapott el, amikor már éppen kezdtem bele jönni a dologba. Világosan látszott rajta, hogy isten, és egyáltalán nem félt tőlem. Sőt, könnyű szerrel lefegyverzett, ami nekem újdonság volt. Erős, harcedzett férfiak nem tudtak soha legyőzni, erre jön ez az istenfi, és egy pillanat alatt térde kényszerít. Ráadásul magával cipel, azt sem tudom hova. És akkor, először életemben éreztem valamit. Forró gyűlölet izzott fel bennem, minden idegszálammal gyűlöltem a férfit, aki azt hitte, olyan egyszerű lesz velem, mint egy kezes kiskutyával. Ki tudtam volna kaparni a szemét, és ezt sokszor meg is próbáltam. Álmában törtem az életére, de mindig tudta, hogy jövök, sosem volt védtelen. Én pedig egyre jobban gyűlöltem őt ezért.
Néhány reménytelen kísérlet után azt kezdtem érezni, hogy megváltozik bennem valami. Mikor rá néztem, már nem akartam kivájni a szívét, sokkal inkább arra vágytam, hogy át öleljen. Azon kaptam magam, hogy átható kék szemeiben gyönyörködöm, és hogy ébren is róla álmodozom. Kichiro valami olyasmit tett velem, amire nem voltam felkészülve: bele szerettem. Mindent megtettem volna a boldogságáért, csak az lebegett a szemem előtt, hogy neki jó legyen, hogy ő semmiben ne szenvedjen hiányt. Nem gondoltam volna, hogy valaha lesz olyan, aki teljes mértékben elfogad, de ő sosem rótt fel nekem semmit. Olyannak fogadott el, amilyen vagyok, és szépen lassan beleszerettem emiatt.
Egyszer éreztem magam szerencsésnek életemben, akkor, mikor a szeretett férfi elmondta; ő is úgy érez irántam, ahogy én iránta. Hirtelen, a semmiből lett egy családom, akik között nem kell szégyellem, hogy ki vagyok. Kichiroval össze házasodtunk, és született egy gyermekünk. Nem lehetek épp egyszerű eset, de ő, az apja és az anyja is türelmesek velem, és mindig éreztetik, hogy mennyire fontos vagyok nekik. Anyám átka hatott, de valamiért az én sárkányom más. Mellette éppen úgy érzek, mint bárki más, és ettől belengi a mindennapjaimat egy csodálatos és felemelő érzelem: a boldogság.