Maxine Bourne

 Az unalom egyetlen gyilkos érzelem, ebben az elcseszett világban. Persze, azért ironikus, hogy egy félig démon zsaruként tengesse mindennapjait, hogy a kettőnek mi köze van egymáshoz? Ha végeztünk, akkor előbújhat a kisördög. Mint most, a tag leszállítva én pedig a kocsimotorházán törökülésben bámulom Samet egy öngyújtót forgatva ujjaim között.
-Miért?  - kérdésem költői, de persze tudja, hogy most jobb ha nem szól hozzám. Kifújom a tüdőmbe szorongatott levegőt.
Édes tudatlanság, hogy kik a szüleid. Aztán a feketeleves, apád elvesz egy másik Istent, miközben talán azt sem tudja a világon vagy-e egyáltalán. Akarom-e látni? Nem. Igazat mondok? Nem. Pokolba kívánom.
-Igyunk egyet-kettőt.- csúszok le hozzá a kocsiról, hogy szemeit fürkésszem. Pelenkás korunk óta tudjuk mikor jó befogni a szánkat. Majd a szeme sarkában lévő lilás foltot érintem meg.
- Megtanulsz valaha kopogni? - idézem fel a két napja történt incidenst. Kell egy zár az ajtóra.. Milyen emberi gondolat! Hol állít meg minket egy ajtózár?  De persze kaján vigyora és erőteljes fejrázása megadja a választ. Sejtettem.
- Húzd a segged a helyedre. - adja ki az ukázt és pattanok is felfelé. A kocsimotorja dübörög a talpam alatt, kezeim széttárva, ahogy a szél szinte ketté akar hasítani.  Szabadnak érzem magam, sikolyomat elmossa az ellenállás zaja a motor felmorran, ahogy a  sebesség magasabb szintet lép meg. Az út végtelennek tűnik a mellkasomból kirobbanni készülő szívem és felforrt vérem már tervezi a bosszút. A városba érve eltűnök a kocsiról, majd az anyósülésen keresztbe tett lábakkal szélfútta hajamat igazítom.
- Mit művelsz?  - Sam kérdőn néz rám, az idő melegszik a homlokán gyöngyöző izzadság is erről árulkodik.
- Felkeltem a figyelmet.. - megvonom a vállam. Ha másképp nem megy, majd ráveszem az isteneket, hogy figyeljenek a  szanaszét potyogtatott porontyaikra.
- Tudom, hogy te is akarod, ezt az édes rendbontást.  - vigyorodom el. Sam íriszei felcsillannak. Tudtam!
- Csapjunk bele.- a kocsi még gurul, de az ajtó kivágódik én pedig már az aszfalton állok stabilan, kezeim a csípőmön lapulnak. Érzem a tekintetét a hátamon, majd már karunk is érintik egymást. Bizsergés fut végig a területen, majd az éhező tekintetek közé vonulunk. A klub füstös olcsó sörtől bűzlő levegője körbe leng minket.
- Ha egyet is haza hozol, ígérem, hogy kivéreztetem.- suttogom a füléhez hajolva. Bár inkább kérés volt, mint sem elrettentés.
- Féltékeny vagy..? - szemöldöke kissé megemelkedik, ezért apró ráncok jelennek meg a homlokán.
-  Soha.- mosolyom már ölni is képes lenne. Majd inkább a sörbe temetem forrongóérzelmeimet.