Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling
multikapu
Lépj át egy más énedhez!
Név:
Jelszó:
chatbox
at last... drama!
they're here
they are our babies
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
Anyám otthon van, apámnak most kezdődött megint az előadási időszak. Az utóbbit mondjuk nincs is képem zaklatni ilyesmivel, de időre muszáj voltam illegalitásba vonulni, hogy összeszedjem magam. Elég nagy teher a testre és a lélekre is a Káosz elleni csatározás. Abban a hitben, hogy jót cselekedtünk, leengedtem a négy fal között az elmémről a gátakat és eddig ismeretlen emlékek öntöttek el.
Nem töröm anyámra az ajtót, de azért becsöngetek illedelmesen, noha tudom, hogy érzi a jelenlétemet. Ha ajtót nyit, egy mosolyra, elég vérszegényre, húzom az ajkaimat. Ha megölel, visszaölelem, ha nem, akkor a megszokott meghajlásomat kapja tőlem. - Anyám... Rég találkoztunk. Hogy vagy? - belépek az otthonukba, ami egyszerre ismerős és idegen is számomra. Nem sűrűn járok erre, valamiért eddig valami gátolt a Kairóba visszatéréstől. - Lenne pár kérdésem, amíg apám haza nem tér. Miért vannak olyan emlékeim, hogy Khonsu felesége vagyok, amik eddig nem voltak? - ezen a téren apám lánya vagyok, nem köntörfalazok.
Kivettem pár szabadnapot, tulajdonképpen rám is fért, a diplomácia pihenjen kicsit, amíg én is azt teszem. Meg nevelem az új kutyát, a macskák és Thot nem jönnek ki olyan jól, mint ahogy szeretném, úgyhogy lett egy corgink. Szesat is lement a térképről, Sitráról meg nem is tudok semmit, még az apja se, de végre istennő lett. A csengetés miatt lerakom az ebet az ölemből, aztán ajtót nyitok. Tudtam ki van az ajtó mögött. Mosolyogva ölelem magamhoz, hisz örülök, hogy itt van. - Sitra..Annyira azért nem régen, viszont örülök, hogy megint itt vagy, és életjelet adsz magadról. – nem dorgálom meg, apja lánya, néha Thotnak is elmennek otthonról. - Apád biztosan nem tér haza, mert megölöm. Ha erről vannak emlékeid akkor biztos így van, én nem tudok róla, hogy házas lennél, aki tud, az éppen az egyetemen tanít. – közben betessékelem a nappaliba, és le is ültetem, én meg kisietek a konyhába aztán frissítővel is térek vissza. – Macskát kellett volna vennem, megérdemelné.. Térjünk a tárgyra mióta vannak ezek az emlékeid? -
Vannak napok amikor egy lánynak szüksége van az anyjára, még akkor is, ha mindig is tiltottként tekintettem erre. Elvégre én csak egy viszony gyümölcse vagyok. Aztán ahogy fény derült arra, hogy kicsoda és micsoda vagyok, akkor már óvatosan barátkoztam meg a gondolatával. Nem tudom, hogy Szesat miként bírja ezt, de leginkább úgy, hogy elérhetetlen. Pedig régebben össze voltunk nőve, hiába hittük egymást féltestérnek csak.
Még szokom, hogy érzek mindent egy aránylag nagy területen belül. Ez az átka annak, hogy megkaptam apám erejét is és nem kaptam magamra régen egy jelzőt sem, amin belül mozoghattam volna. Van egy corgijuk. Magamban mosolygok csak. Kicsit megilletődök az ölelésen, de visszaölelem anyámat. Ilyenkor látszik, hogy apám lánya vagyok, de mennyire. - Az idő roppant relatív ahhoz képest, hogy min mentünk mostanában keresztül. - mosolygok kicsit. Lent az alvilágban töltött idő egy kicsit csiszolta azon éleimet amelyek az időt megélik. - Ugyan, ahhoz túlzottan szeretitek egymást. A vak is látja. - billentem félre a fejemet. - Eddig nem voltak. Miután hazatértem, akkor kezdtek előjönni, először apránként, utána rohamosan. Apám mindig is gyanúsan sokat figyelt rám. - leülök, a tartásomban ott lapul az összes ősi berögzöttség. - A kutya jobb... Pár napja csupán. Álmomban jöttek elő elsőnek, utána már ébren is. Mint egy leguruló fonalgombolyag. Miért nem emlékeztem eddig?
Mindenkinek fura volt, jó..ez így nem teljesen igaz, nekem és a lányoknak fura volt a helyzet, hogy Sitra a mi lányunk, nem pedig a félrelépésem miatt született. Mert mégis ki képes rá, hogy megcsalja a férjét, a férjével? Igen, én. Aztán persze haragudtam is Thotra, legalább egy fél napot, tőlem már az is valami, valószínű ezért is hagytam, hogy ő válassza ki a kutyát, nekem a másik cukorbogár jobban tetszett, de a kis mancsos állat úgy döntött, hogy a férjemé lesz. - Nem vagy te véletlenül Thot kisebbik gyereke? – forgatom meg a szemem egy vigyorral. – Csak kicsit ölöm meg, nem akarok kirakósat játszani, mint szegény Ízisz. – legyintek egyet. – Apád mindenkire gyanúsan figyel, a családtagjaira meg pláne, viszont úgy gondolom sejtette, hogy mi történik veled. - - Macskás vagyok, egyiptomi istennő vagyok, vagy mi a szösz, és Básztet meg Szahmet mellett esélyem se volt kutyással válni, de Luxor igazán aranyos dög. Erre egyszerű a válasz; Ré. Most már azt is tudom mikor vette el tőled az emlékeket..Többször találkoztál vele a templomában, nem a benned lévő sötétséget szedte ki belőled, illetve azt is, de az emlékeidet is elvette. -
Apánk egy roppant precíz alak, de a természetével együtt jár az is, hogy minden lehetséges végkimenetellel számol és belekalkulálja azt is a lépéseibe. Anyám biztosan megtett mindent, hogy odaszúrjon apánknak azzal, hogy Alexandriába ment, de ez az ő házasságukban nem olyan egyszerű mégsem.
Nem tudom mi a meglepőbb... hogy nem kistestvérem lett, hanem kutyájuk vagy hogy háziállatuk lett. Ki tudja, talán az előbbire is vetemedni fognak egyszer, náluk sosem tudni. A szavaira elmosolyodom. - Nincs szükség vizsgálatokra, az vagyok . - kuncogok halkan a kérdésre. Még szép, hogy az vagyok. - Tehát a kanapén alvás című halál lesz... Féltette a titkát és aggódott. Ez még érthető is. Szesatot sokkal másabb módon teremtette kettőtökből, ott nem volt meglepetés, én meg természetes úton lettem. - vonok kicsit vállat. - Én elég vegyes lettem, de sosem volt kutyám vagy macskám, hacsak nem egy bombakereső kutyás alakulattal mentem. Igen, először amikor 20 éves voltam, hogy elzárja az erőm sötétebb részét. Másodjára... másodjára kellett felejtenem. - szegem le kissé a fejem. - Miért? Miért bántotta őt, hogy az unokája hozzáment egy nagyobb istenhez...
- De legalább az én szemeimet örökölted, legalább ennyi örömöm legyen. – így is elég ijesztő néha, nem kell még az apja csodálatos kék szeme is, amivel képes úgy nézni, mint aki ölni készül. Na, nem mintha én nem lennék rá képes. – De mivel képtelen vagyok apád nélkül aludni, reggelre úgyis rajta fogok aludni, természetesen durcásan. Szerencsére Anput a segítségemre sietett a születésednél. – - Pedig még abba a korba születtél, amikor a macskákat imádta a nép. Kéne neked valami háziállat, Luxornak még van egy-két testvére, ha gondolod. Olyan édesen riszálja magát. Igen..másodjára felejtettél. – sóhajtok egyet gondterhelten, miután összeraktuk a kirakóst, nagyjából. - Nem hiszem, hogy az bántotta, hogy kihez mentél hozzá. De az a baj, hogy nem tudok épkézláb ötletet mondani, miért is tette amit tett. Talán azért, mert akkor még azt hittük, legalábbis a férjed, meg én, hogy félisten vagy. Láttunk már olyan istent, aki elvesztett egy félisten szerettét..Vagy, mint majdnem minden panteon főistene brahiból… - simogatom meg gyengéden a vállát. – Mondanám, hogy kérdezd meg, de elérhetetlen mióta Széth kikerült Tartarosz vendégszeretetéből. Nem szívesen mondom ezt, hamarosan főistent kell választanunk. A háború alatt csak Ptah halt meg..- nem fejezem be a mondatot, pontosan tudom, hogy ő is arra gondol, mint én, a következő időben meg fog csappanni a számunk.
- Akkor viszont felesleges a hajcihő, nem? Szidd össze és aludjatok rendesen az ágyatokban. Láttam a helyet, pontosabban a sarkot a teremben, ahol megszülettem. Még mindig ott van mind a kettőtök szobrocskája. Anput ha nem haláli lenne, akkor biztos jó szülészorvos lenne. - mosolygok kicsit.
- Az úrnőm macskamániás volt, volt egy seregje. Lehet azért is kerülöm kicsit a macskákat. M-Majd gondolkodom rajta. Az én munkám nem alkalmas állattartásra. Ez akkor is fájdalmas és alattomos... Nem csoda, hogy Kanon-senpai hazament. - pillantok a karomon Ré szimbólumára. - Sokáig nem értettem nagyapám tekintetét, amikor elmondtam neki, hogy mit tudok, szerintem tudta a valódi mivalómat. A nap elől nehéz elbújni, ha szemben állsz vele. Az élettapasztalat nem teszi automatikusan a rosszat jóvá... - sóhajtok egyet a simítására. - Nem áll most szándékomban. Inkább meg kéne találnom a férjem. Elég logikus a választás. Te és apa. Ti tartjátok fent a panteont, apa alkotja, te megtöltöd szabályokkal. Szesat és én meg átvennénk a mérlegelést, ha kell. Az árulóknak az sorsa. Széth bezárásánál még én is jelen voltam, akkor már a Tanácsnak dolgoztam. Őt sem siratnám. - záródik az állkapcsom, mint a krokodiloknak, szerintem az arckifejezésem sok mindent elárul.
- Persze, hogy felesleges, de még nekünk is kell az ilyen szórakozás. Azok a szobrocskák mindig ott fognak maradni, valószínű, ha eddig ott maradt, most már senki nem fogja elvinni. Ebben teljesen igazad van, de ő szokott élőkkel is dolgozni, csak Anubisz szeret még itt hullákkal foglalkozni. – sóhajtok egyet mosolyogva én is. - Ó, a te úrnőd nemcsak macskamániás volt, de hagyjuk, ő békében nyugszik. Szerinted egy diplomatának és egy könyvmolynak, aki szinte az egyetemen él, mennyire való állat? Nem láttunk a házasságukba, de lehet kiderült valami, ami miatt jobbnak látta hazamenni. – ingatom meg a fejemet. - Ré mindent lát, mindenről tud, Básztet is végre megkerült, habár..Szahmettel még lesznek problémák. A nap erősebben ragyog, mint a hold..ezt ki is használta. De minden rosszban van valami jó, csupán meg kell látnunk azt. – mikor lettem ilyen pozitív senki se kérdezze, fogalmam sincs. - Lehet a férjed talál meg téged. Mi nem vágyunk a főisteni posztra, már az Isteni Tanácsba se mentünk volna, ha a nagyapád nem kért volna meg minket. Ehhez értünk, és ezt szeretjük csinálni. A mérlegelés az egyik kedvencem. Széth nem fog meghalni..Ré igen, és senki sem tudja megmondani, hogy mi fog történni, ha Oziriszék találkoznak. – csúnya dolog ilyet mondani főleg az apámról, viszont ő már felkészült. – Héé kicsi Szobek..bármi történjen, neked biztos kijut már végre a boldogság. -
- Elég érdekesen szórakoztok, anyám, mit mondhatnék... Ha több mint kétezer év alatt sem tűntek el az alvilágból, akkor nem is fognak most már. De lehet lemegyek, hogy rögzítsem őket. Ah, tényleg a patológiához tartozik a citológia is. De ő maradjon olyan bugris amilyen, szerintem. - szusszanok egyet. - Áldott legyen a neve. De ennyire feltűnő volt mindenkinek, hogy milyen szeleburdi volt néha? Nektek megszólalni sem kell, hogy tudjatok kommunikálni. Én hetekre elhagyom Alexandriát... Ez már lehet sosem fog kiderülni. - révedek el egy pillanatra. Hogy hullanak szét családok a másodperc törtrészei alatt.
- Szerencsére, hiába táplálták a halandók mindvégig a kultuszát, ha ő azt nem is érezhette. Személy szerint örülök, hogy a család értelmesebbik felébe születtem. De meddig? A nagyapám szerencséje eddig tartott ki. Apától is el tudom képzelni, hogy optimistát szól, de rólad kevésbé... Mondjuk apám hozzátenné, hogy teremtsem meg magamnak a pozitívumot. - felszalad a szemöldököm kicsit. Mi lelte anyámat? Lehet terhes... - Az hamarosan ki fog derülni. Pedig akkor is ti vagytok a legbölcsebb választás. De Ozirisz és Ízisz is esélyesek nálam. Mi ütött belém is, túl régóta vagyok tanácsvégrehajtó és túl sokat hallgattam Kratosz karattyolását, hogy főisten párosok kellenek. Vannak fix dolgok, azt láttam én is már előre. Ahhoz túl fiatal és poszttalan vagyok, hogy beleavatkozhassak bármi ilyenbe is, de ha a Tanács színe előtt teszik, akkor rendet kell tartanom. - az orromon fújom ki a levegőt, az állkapcsom még mindig szoros. Anyám szavaira pislogok csupán először. - Kicsinek kicsi vagyok, de nem Szobek... Átkozottul ideje lenne. Ami fogalmam van a boldogságról, azok az emlékképek, amitől meg akartak fosztani engem.
- Jó hát nekem tudjuk, hogy nincs humorom se, szórakozni is furán tudok. Ugyan, sokkal fontosabb feladatod lehet, mint két szobrocska rögzítése. Néha pont olyan bugris, mint a legkisebb sakál. Jut eszembe holnap átmegyek hozzájuk, legalább Denderával még lehet tök lányos dolgokat csinálni, és pont abban a korban van, hogy képes még engem is meglepnie. – vigyorgok egyet, ha tudtam volna, hogy ennyire élvezek kisgyerekekkel foglalkozni lehet elmegyek óvónőnek. - Feltűnő, de nem szólt senki semmit, elvégre ő volt a fáraó, és jól uralkodott, így belegondolva. Sőt, egy helyen se kell lennünk, hogy tudjuk mire gondol a másik, vagy éppen mi történik vele. Már megint? De azért néha dobj egy sms-t, hogy merre vagy. Vagy a szemünk előtt van az igazság, viszont még nem látjuk. – szusszanok fel halkan. - Csak tudnám mit akart skandináv földön az a bolond macska, Lokival én se szívesen találkoznék, erre tessék a húgomat meg is átkozta. Szesatnak is mondd meg, hogy mi vagyunk az értelmesek, már megint puffog valami miatt. Találd meg az ösvényt, ami a boldogságodat okozza, vagy valami hasonlót mondana, ami miatt forgatnám a szemem. Most mi van? Én is lehetek néha optimista. – legyintek egyet, évezredenként egyszer megengedhetem magamnak. - Ozirisz az Alvilágot is átengedte félig Anubisznak, ő aztán pláne nem vágyik arra, hogy főisten legyen. Nem pártolom a görögöket, de valahol igaza van Kratosznak is, kell az újítás, ha pedig ehhez párosok kellenek ám legyen. – - Nem, nem vagy, viszont most olyan az állkapcsod, mint egy krokodilnak. – felkapom Luxort és simogatni kezdem. – Nagyapád nem számolt azzal, hogy visszanyered az emlékeidet, azzal sem, hogy Menhit ereje is felébred, azzal mondjuk Szahmet se. Arra akarok kilyukadni nem számít rátok, csak Széthre. Keresd meg Kusanagit derítsd ki mit tett Ré, és intézzétek el, inkább ti vessetek neki véget, mint a most szabadult tartaroszi fogoly. – vonom meg a vállamat.
- De legalább dörzsöltséggel tudod ellensúlyozni ezt a hiányosságodat. Könnyen lehet, például megtalálni a férjem, de attól még szemmel tudom tartani a szobrokat. Ezt senki nem tagadja, noha én nem találkoztam vele túl sokat, leginkább akkor mikor először jártam az alvilágban. Anyám, ne vedd rossz néven, de kérlek, hogy szerezz be egy terhességi tesztet? Vagy legalább egy ovulációs tesztet ha az negatív... - vonom fel a szemöldököm. - Jogos, de akkor legalább nyitott elméjű uralkodója volt még az országnak, csak rosszul válogatott a szerelem terén. Tényleg tudni akarod, hogy éppen melyik csatatéren vagyok? Most egy időre nem vállaltam el semmit, addig biztosan nem míg meg nem lelem Khonsut. Mindenesetre aggódom Kanonért, az első alkalma emberek között akkor volt, mikor Egyiptomba került. - sóhajtok szinte fájdalmasan.
- Én is jártam skandináv területeken többször is. Ha úgy érezte, hogy ott van dolga, akkor te sem állíthatod meg a húgod, hogy odamenjen. Meglep, hogy csodálkozol. Szesat is a ti elegyetek, gondolom ő sem vette oly' jó néven, hogy ezt így sok ezer év távlatából kellett megtudnia. Megnyugszik majd. Valami olyasmi, de ti is azt csináltátok egymással, nem? Optimista vagy és gyanús. Mikor voltál utoljára optimista? - csak nézem a legyintést, mert sejtem, hogy anyám akkor sem volt optimista mikor velem volt terhes. - Neki is ott a családja... Ez nehezebb lesz, mint elsőre gondoltam. Te vagy a diplomata, fel is hívhatod, hogy kikérdezd erről, de vannak jó ötletei, ami tagadhatatlan. Ráadásul nem ejtették a fejére, elég jó stratéga. - Meghagyom a krokodilokat Szobeknak. - nézem, ahogy anyám a corgit tutujgatja. - Sok mindennel nem számolt. Lehet azzal sem számolt, hogy a medjayok túlélik az idő próbáját és hogy Szahmet meg Apheru összekeverednek. Eljött a napja, hogy meglepj. Rendben... - felállok lassan. - Megkeresem Kanon-senpait. Úgyis van pár keresetlen szavam Réhez, amit nem fogok meghagyni annak a suttyónak. - a tekintetem elsötétedik kissé. Ha anyám elenged, akkor utamra is indulok.
