We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Sun Jung Lee

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Sun Jung Lee
Sun Jung Lee

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Ápolónő
⌲ Hozzászólások :
4
⌲ Tartózkodási hely :
Seoul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 13.

Sun Jung Lee Empty
TémanyitásTárgy: Sun Jung Lee   Sun Jung Lee EmptySzer. Nov. 13 2019, 13:20

Sun Jung Lee
idézet a karakteredről
Parietegi,Hercegnő
kortalan
koreai istennő
Suzy Bae
hajadon
heteroszexuális
canon
A lelkek kísérője vagyok.
useri információk
Csendben nézek a mellém érő rókára, ahhoz képest, hogy a halandók azt hiszik minden kumiho rettenetes gonosz lény, de ő még nem evett meg, mondjuk nő vagyok. Lehet ezért van szerencsém, meg azért, mert megmentettem az életét, majdnem felfalta egy másik démon. Szerencsésnek kéne éreznem magam, kibírtam kilenc évet a halálistenünknél, istennő lettem, és hét csodálatos fiú anyukája, akiknek az apjuk az említett isten. Akit egyébként jó régen nem láttam, elvileg, és gyakorlatilag is az én hibám miatt, félreértettem egy helyzetet, aztán eszem ágában sem volt bocsánatot kérni. Láttam miként viselkedik másik nőkkel, nem tetszett, az sem, hogy féltékenységet éreztem. Legalább sosem buktam le, ha a közelében voltam, nem ismerte fel sosem az álcámat, aztán azt is meguntam, hogy álcázzam magam és úgy figyeljem.
- Beadtad végre az új helyre az önéletrajzod? -
- Igen, elvileg enyém a munka, holnap kezdek. Örülök, hogy ilyen hamar találtam másik helyet, és nem kellett semmi isteni erőt használni hozzá. Bár pont jónak beszélek te mindig beveted a csáberődet. -
- Arra születtem. A véremben van, ha nem tetszik keress kínai, vagy japán rokont, de elhiheted nem mindegyik olyan kedves, mint én. -
- Te sem vagy az, mindegy mennem kell az egyik fiammal találkozom, elvileg megismerkedett valakivel. Szeretném megnézni, ki tudja lehet nem is hozzáillik. Mint én.. -
- Meg Nagy Yeom-ra, ó drágám, tagadd csak, ha egyszer összefuttok úgyis tudjuk mi lesz a vége, szülni fogsz. – vigyorogva hagy magamra a parkban, vissza se tudok neki szólni, mert igaza van.

Halk sóhajjal lépek be az új kórházba, az előzőt muszáj volt ott hagyni, akkor is, ha álcával dolgoztam ott. Legalább itt is maradhatok egy ideig. Az egyik folyosón sétálok az eligazítás után, amikor ismerős dúdolást hallok az egyik nyitott ajtónál. Az ütő is megáll bennem, sietős léptekkel haladok a hang irányába.
- Te mit keresel itt? – meresztek nagy szemeket arra a férfira, akit egyébként szeretnék utálni, de nem megy. A francba is, most megint léphetek le.
Vissza az elejére Go down
Brian Ingram
Brian Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
POTUS
⌲ Hozzászólások :
122
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2018. May. 17.

Sun Jung Lee Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sun Jung Lee   Sun Jung Lee EmptySzer. Nov. 20 2019, 21:23

elfogadva
welcome to our family
A vicc, hogy úgysem fogsz Yeom-ra elől megint meglógni, ahhoz túlzottan szereted. Meg nem hallottad még énekelni.
Na spuri.
Vissza az elejére Go down
 
Sun Jung Lee
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Yo-Han & Sun Jung

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: Istenek :: koreai istenek-
Ugrás: