Sun Jung Lee

Csendben nézek a mellém érő rókára, ahhoz képest, hogy a halandók azt hiszik minden kumiho rettenetes gonosz lény, de ő még nem evett meg, mondjuk nő vagyok. Lehet ezért van szerencsém, meg azért, mert megmentettem az életét, majdnem felfalta egy másik démon. Szerencsésnek kéne éreznem magam, kibírtam kilenc évet a halálistenünknél, istennő lettem, és hét csodálatos fiú anyukája, akiknek az apjuk az említett isten. Akit egyébként jó régen nem láttam, elvileg, és gyakorlatilag is az én hibám miatt, félreértettem egy helyzetet, aztán eszem ágában sem volt bocsánatot kérni. Láttam miként viselkedik másik nőkkel, nem tetszett, az sem, hogy féltékenységet éreztem. Legalább sosem buktam le, ha a közelében voltam, nem ismerte fel sosem az álcámat, aztán azt is meguntam, hogy álcázzam magam és úgy figyeljem.
- Beadtad végre az új helyre az önéletrajzod? -
- Igen, elvileg enyém a munka, holnap kezdek. Örülök, hogy ilyen hamar találtam másik helyet, és nem kellett semmi isteni erőt használni hozzá. Bár pont jónak beszélek te mindig beveted a csáberődet. -
- Arra születtem. A véremben van, ha nem tetszik keress kínai, vagy japán rokont, de elhiheted nem mindegyik olyan kedves, mint én. -
- Te sem vagy az, mindegy mennem kell az egyik fiammal találkozom, elvileg megismerkedett valakivel. Szeretném megnézni, ki tudja lehet nem is hozzáillik. Mint én.. -
- Meg Nagy Yeom-ra, ó drágám, tagadd csak, ha egyszer összefuttok úgyis tudjuk mi lesz a vége, szülni fogsz. – vigyorogva hagy magamra a parkban, vissza se tudok neki szólni, mert igaza van.

Halk sóhajjal lépek be az új kórházba, az előzőt muszáj volt ott hagyni, akkor is, ha álcával dolgoztam ott. Legalább itt is maradhatok egy ideig. Az egyik folyosón sétálok az eligazítás után, amikor ismerős dúdolást hallok az egyik nyitott ajtónál. Az ütő is megáll bennem, sietős léptekkel haladok a hang irányába.
- Te mit keresel itt? – meresztek nagy szemeket arra a férfira, akit egyébként szeretnék utálni, de nem megy. A francba is, most megint léphetek le.