Kwon Seon Mi

Minden panteonnak megvannak a maga kis csúnyaságai, Káosz, Izanami, Káli,az egyiptomiaknak az a csúnya kis féreg, nekünk meg itt van Kud. Aki egyébként piszok jól végzi a dolgát, a múltkor majdnem meg is tapsoltam, de ő még nem tudja, hogy a gyerekfelesége lesz egyben a végzete is, a második gyerekük meg az enyém, mondjuk addig még sok vért fog beszívni a föld. De akkor sem a sötéttel van itt a legnagyobb gond, hanem a főistennel, mondjuk szerencséje, hogy velem nem kötekszik.
- Néha annyira kedves vagyok, és tudod mi a vége? – bököm meg Moroszt, mert ugyan egy végzet istennő kivel lógna, ha nem egy másik végzettel. De el van varázsolva, nagyon. – Kiröhögnek, pedig közöltem a nagyfőnökkel, hogy Dalnim kirúgása lassú lavinát indított el, és körülbelül kettő lehetséges kimenetele van ennek. Mind a kettő halál mondjuk, az első verziómban mondjuk hamar maghalt volna, az nem kellett neki, meg a Napsugár fiának se. Jön a második, szerencse, hogy az jobban tetszik, könnyeket fog csalni a szemembe Dalnim kegyetlenkedése. Fájdalmasan lassan fogja megölni, tulajdonképpen elég sok isten arcába mosolygok aznap. Amúgy te meddig akarsz a saját végzeted elől futni? Meg kéne döntened Iaszót. Biztos, hogy nem fogok ennyit várni, mint te, megszületik aztán várom, mondjuk tizenöt évet.  – szusszanok halkan, és a hanbokom egyik bojtjával játszom, majd megveregetem Morosz vállát, hogy örültem a csevejnek, megyek adok munkát az isteneknek.

Jin Kyong rohan felém, én meg azzal lendülettel is kapom fel, vidáman csivitel nekem, hogy testvére lesz.
- Azt is tudod már, hogy öcséd vagy húgod lesz? – érdeklődöm kíváncsian, én persze tudom, hisz egyszer a férjem lesz.
- Nem, azt még nem. De mindegy mi, csak játszani tudjak vele. Unalmas mindig a rókával beszélgetnem, vagy anyuékkal. Képzeld…- néz rám csillogó szemekkel. – Együtt aludtam apáékkal! – öleli át a nyakam az apró kis kezeivel, mire kuncogok kicsit.
- Oh, akkor biztos szépet is álmodtál, igaz? De tudod mit holnap hozok neked egy másik rókát, aki lent él, és mesélhet neked. – teszem le, mert éppen visítani kezd a fülembe, majd az anyjához rohan. Én meg a sötét parasztra emelem a tekintetem.
- Hamarabb is összehozhattátok volna a leendő fiatokat. Még olyan sokáig fogok unatkozni. -
- Átkozott banya. A tied lesz?-
- Végzet, nem banya. Igen, az enyém lesz, én meg az övé. Tulajdonképpen neked ma nincs valami dolgod? Senkit nem ér el a te kezed által a végzet…Különös, látod milyen rendes vagyok, hagyom, hogy a családdal is légy. Sangje bekaphatja. – pillantok a távolba nagyon sötét mosollyal. – De reggel el ne aludj. – kuncogok,  majd egy ecsetkészletet és festékeket nyomok kezébe, hogy adja át Jin Kyongnak, majd eltűnök.

A férjem ölében fekszem, és hagyom, hogy a hajamat simogassa, kivételesen most én vagyok elvarázsolva. Hamarosan Sangje és a sleppje végleg eltűnik, addigra tartogatom az erőmet.
- Alig várom, hogy az eddig ismeretlen családod tudja, hogy egy-egy hétvégével neked áldoznak. Sőt. Holdtöltekor vagy igazán elemedben te is. – kuncogok halkan.