Songmu

Az utóbbi napokban még a cellában is éreztem, hogy jön a változás szele, a mellettem lévő kutya is érezte, egyre izgatottabb volt. Hamarosan tényleg özvegy leszek, aminek azért örülök. A férjem minden csak nem normális. Pechjére nem ölt meg úgyhogy néha keresztbe is tudtam neki tenni, főleg az utóbbi két évben, így is szerettem volna saját kezűleg megölni. Amint az unokánk a Samjang rájött tényleg érzelmeket táplál Ré lánya után, elkezdte a hadjáratát, mégsem sikerült éket vernie közéjük. Nem mondom, hogy könnyű volt Ranban tartani a lelket, amikor sikerült a maga köré vont pajzson átjutnom, de azt hiszem nem végeztem rossz munkát. Végtére is megölik Sangjet, én pedig végre elhagyhatom ezt a helyet, szerettem a Mennyek Birodalmát egészen addig amíg a férjemnek nevezhető férfi meg nem bolondult, és két lábon járó pöccsé változott volna.
Óvatosan nyúlok a cellám ajtaja felé, eddig mindig égetett, ha hozzá is értem, mások akik véletlenül letévedtek ide nekik semmi bajuk nem volt, mert az unokák is aludtak nálam. De végre kinyílt, intek a kutyának is, jelenésünk van, mégpedig lent. Sangje az utolsókat rúgja, már vissza se tud tartani, mondjuk amúgy is látni akarom ahogy meghal. Valaha szerettem, ennyi jár nekem.
Csendesen lépdelek a csipet-csapathoz, Seo Jin persze már rohan is Jin Ae-hoz amin nem csodálkozom, egyrészt mert a férjétől kaptam, másrészt ha nem velem volt akkor velük, legalább őt Min Jae se akarta kinyírni.
- A fejére kellett volna célozni, még mindig túl sokat beszél. Mondtam neked drága férjem, hogy tényleg meg fogsz halni. Nu Wa-nak meg több esze van, mint hinnéd, nem fogja összerúgni a port a japánokkal, ha meg igen azt úgysem látod már. – pillantok a haldoklóra egy fintorral, még kellemessé is tudnám tenni neki az utolsó perceit, elvégre a gyógyítás istennője én vagyok. Viszont megérdemli, hogy szenvedjen, nem érdemli a csendes, békés halált. Nem mintha jelen pillanatban vagyonos lennék, de hatalmas összegben fogadnék rá, hogy az összes Halál erre a pillanatra várt.
Sietősre fogom a lépteim, Dalnim már megint előbb használta a fejét, csak nem éppen gondolkodásra.
- Jól van drágám majd később a nyakamba borulsz, előtte elintézzük ezt a csúnya vágást a homlokodon. – már veszem is elő az üvegcsémet, a többi jelenlévőnek meg biccentek majd lesz idejük megismerni. Előbb a lányomat szedem helyre.