Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Hétf. Okt. 15 2018, 21:46

Pént. Okt. 12 2018, 06:35

Csüt. Okt. 11 2018, 18:53

Csüt. Okt. 11 2018, 15:43

Szer. Okt. 10 2018, 12:59

Kedd Okt. 09 2018, 00:42

Hétf. Okt. 08 2018, 22:33

Csüt. Okt. 04 2018, 20:08

Csüt. Okt. 04 2018, 16:09


Share | 
 

 Layton Choi

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

félvér

⌲ Foglalkozás :
Chief of Naval Operations
⌲ Hozzászólások :
12
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2018. Jul. 29.
⌲ Kor :
720

TémanyitásTárgy: Layton Choi   Vas. Júl. 29 2018, 12:50

Layton Maynard Choi
Speak softly and carry a big stick. You'll set foot on Joseon.
Lay, Go Yu Jin
~700
Félvér
Lee Byung Hun
Házas, de a neje látni se akarja néha
Heteroszexuális
saját
Mi történik, amikor elcsavarja Árész fejét egy nőstény démon? Hát figyelj és tanulj. Az átlagos félvéreknél messze erősebb és szívósabb vagyok, de ez már részben az évek és a rutin, másrészt 110 éve vagyok nős, na pont ennyi ideje is titok ez. Természetesen jól bánok a fegyverekkel, a kedvenceim a nagyobb távolságúak, mint az íj, puska, társai. A legnagyobb szerencsétlenségemre, a nejem is jók ezekben.

sic itur ad astra
Életem első ötszázkilencven éve egészen felejtős, amúgy. Nekem nincsenek nagy családi összeborulós sztorijaim, kamaszként láttam egyszer apám és slussz-paff-piff. Köszönöm szépen, akkor nekem annyi nagyon elég is lett belőle. El lettem dugva Csoszonba, keverjem csak a szart a kiskanálban.
Sikerült egyébként. Tök jól is ment. Aztán ott valahol az 1790-es évek elején meguntam a banánt és egy hadihajón Washingtonba szöktem. Ott kellett rájönnöm, hogy velem borzalmasan kibasztak.
Hatalmas városok egymás hegyén hátán, gyakorlatilag lélegezhetetlen levegő, különös alakok. Ott kerültem a haditengerészet markába, ami végül is nevezhető örök első szerelemnek is.

De miután leszálltam a hajóról, már 24 órán belül 180°-os fordulatot vett minden körülöttem. Amerikai konzulként léptem a képbe Kjongszongban és még aznap este megszenteltem a háztetőket a jelenlétemmel. Ha a Haditengerészet feje és az akkori elnök adnak egy parancsot, akkor az van. A parancs: levadászni az elődöm, ami éppen csak százezer dollárt tart a japánoknál, hogy elfoglalják az országot. Családos ember, most született meg a lánya, ezért a neje kérte, hogy hazaköltözhessenek. De egyesek fillérekért adják a lelküket. Az arcomon a kendő, fejemen a kalap és az agyam annyira a küldetésen van, hogy figyelmen kívül hagytam a szirénázó vészjelzést, hogy egy másik görög is van itt. Közel, közel, túl közel. Ekkor látom meg a szemem sarkából őt... Ugyanúgy van öltözve mint én, arcán kendő, csak a szemei csillognak a holdfényben. A fegyver a kezében sokkal elegánsabb, mint az enyémben és érzek valamit, amit csak a parancsnok közelében éreztem. Le fog sújtani pillanatokon belül a zsarnoktiprás. Én pedig szeretném ezt látni. Lejjebb eresztem egy kicsit a fegyverem és végignézem, ahogy lelövi a célpontom, ám az egyik őr éppen az irányába céloz. Ekkor kapok a hajamhoz és lövöm le az illetlenjét és ugrok fel a magasabb tetőre, ahogy ő, hogy farkasszemet nézzünk egymással, fegyvert szegezve. A barátom vagy vagy az ellenségem?
Két perccel később már a sötét utcán lépdelek sietősen, mint aki sötétedés után megy haza. Rengetegen bámulnak engem, mert úgy nézek ki, mint ők, mégis amerikai ruhákban vagyok. Ekkor haladok el egy alacsonyabb nő mellett, aki alacsonyabb rangúakhoz hasonlóan hord egy köpenyt a fején. Puskapor. Megtorpanok és lassan fordulok vissza a villamossínek túloldalán, hogy megpillantsam őt. Végigremegnek a zsigereim a pillantása alatt és a felismerések sokasága miatt. Egy görög istennő, itt... Aki komoly nemesi ruhákat hord a köpeny alatt. A tekintete mint a gyémánt, kemény és ragyogó, ahogy végignéz engem is magának.
Ha kívánhatok egyet az életemben, akkor Őt szeretném... Megismerni, megérteni és mindent is.

Másnap hivatali kötelességem volt a szemtanúkat behívatni. Ekkor bukkant fel az én éji tüneményem, aki utána el is tűnt a szemem elől, ahogy a villamos áthaladt kettőnk között. Rám sem nézett, ahogy belépett, bennem pedig fellángolt a kihívás, főleg amikor beült a konzuli székembe. A szívem tudta az igazat, az elmémnek még kellett két perc. Nem az a hely és idő volt, ahol nyíltan lehet titkokat kimondani, de a csend nagyon is sokat tud mondani, még egy olyan hangos teremtménynek is mint én.
Ennek folyománya, hogy vihartempóban tanultam meg a nemesi hanbokkal bánni, mert az ép elménk forgott kockán a ruhái miatt. Ez a rövid története annak, hogy miként ismertem meg Philotészt, a nejem, 1905-ben. A nőt, akinek az ágyát elhagyni sem akarom, nemhogy eltűnni pirkadat előtt. A gyermekeim anyját, Farid Amirkhanov nemes nagyanyját.

Ma reggel pedig arra ébredek, ahogy azt nézi, hogy alszok. Végre túlestünk az éppen aktuális összezördülésen és vele alhattam megint.
- Tudom, nyáladzok. - vigyorgok még álmosan, amire elneveti magát.
- Komolyan gondoltad, amit este mondtál? - néz rám kicsit szendén, ahogy felülök és a hajamba túrok.
- Még szép, 110 gombócból is sok, nemhogy házasságban eltöltött évből. Felveszem az egyenruhám és bemegyek beszélni anyáddal. Nem titkolózhatunk többet. - karolom át őt. Félvér vagyok, a feleségem egy istennő, az unokánk pedig Eiréné gyermekének az apja és a vőlegénye. Ki fog bújni a szög a zsákból, hogy a srácnak nincs vége a biológiai órájának. Hogy minden tiltás és figyelmeztetés ellenére is együtt vagyunk. Ideje lesz tisztázni dolgokat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
∿ FLOTUS ∿
⌲ Hozzászólások :
219
⌲ Tartózkodási hely :
∿ Washington D.C. ∿
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 13.

TémanyitásTárgy: Re: Layton Choi   Vas. Júl. 29 2018, 20:50

elfogadva
welcome to our family
Most mit mondjak, hogy ejnye-bejnye? Ennek nagyobb lesz azért a hangja, persze titokban örülök,hogy a lányom boldog veled, és Faridot is imádom. Csak hát a szabályok, ha mi nem tartjuk be őket, akkor senki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Layton Choi
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: félvérek-
Ugrás: