Sang Yo-Han

Ahogy meghallom az ordítást, hogy "DOKTORÚÚÚÚR!"már csak mosolygok magamban. Éppen most léptem ki az idős páciens szobájából, hogy nyugodtan vissza sunnyogja az irodámba, mintha nem is történt volna semmi. Sokkal könnyebb így dolgozni, hogy itt vagyok közöttük. Korea minden részéből hozzák az idős embereket, hogy itt nyugalomban, békében élhesség le az utolsó napjaikat. Én pedig már itt várom őket, hogy átsegítsem gyenge lelküket a másvilágra. Velük könnyű. Gyengék már, takaréklángon égnek, nem úgy, mint egy egy nagyobb háború után a katonák felspannolt lelkei. Nem szeretem a háborúkat, pedig akár én is lehettem volna az. Anyám, a kelta Agrona, a kelta Halál Morrigan édestestvére. Apám pedig Yama, a japán halálisten, szóval eleve hátránnyal indultam az életben, nem is kicsivel. Ennek a két idiótának nem lett volna szabad összeállni, pláne nem gyereket csinálni. Mikor arra került a sor, hogy na akkor kisfiam, válassz, közöltem, hogy menjenek a pokolba mindketten, én leléptem Koreába. Az, hogy én lettem a Halál, az már szinte nem is volt kérdés, apai és anyai örökség ez, akkor is, ha megtagadtam őket. Majd, ha képesek úgy viselkedni, mint két felnőtt ember, akkor talán én is hajlandó leszek megint beszélni velük. Addig meg kerüljék csak egymást, és tegyenek úgy, mintha nem lenne közük egymáshoz, én kivárom. Addig is, itt van egy újabb lélek, akit át kell segítenem egy könnyebb létbe.

Pozitív oldala annak, ha nem vagy jó viszonyban az ősökkel: nem tudnak csesztetni, hogy mikor lesz végre asszony, unoka, satöbbi. Pedig, ha ők azt tudnák. Hogy van egy istennő, aki volt annyira vakmerő, hogy lejöjjön hozzám az Alvilágba, és hogy úgy bele zúgtam emiatt, mint vak ló a gödörbe. Nem tudják, hogy Parietegi számomra a nagybetűs Nő, aki egyszerre édesíti, és keseríti az életemet. Hivatalosan nem vagyunk házasok, sosem voltunk azok. Csupán néhány száz évente össze sodort minket az élet, hogy viharos légyottjainkból gyönyörű gyerekek szülessenek, szám szerint 7, és mindegyik fiú. Ha tudnám, merre jár, azért csak megszeretgetném még egy picit, hátha össze jön egy lány is végre. De évszázadok óta nem is hallottam róla. Valamin csúnyán össze zördültünk, és azóta még csak felém se nézett, mondjuk nem árt meg néha egy kis szünet a másikból, ez tény és való. Most éppen az volt az indok, hogy meglátott, ahogyan egy másik nőt ölelgettem. A "másik", aki valóban egy szőke szépség, Deirdre, az unokahúgom. De már meg sem próbálok kiigazodni szívem hölgyén. Úgyis újra össze hoz majd bennünket az élet, előbb, vagy utóbb, nem tudja kikerülni, hogy újra találkozzunk. A végzete elől nem szökhet meg.