Sang Ye Jun

Inkább csendben nézem, ahogy Sun Jint osztja a többi, néha halálosan unom, hogy ennyire szerencsétlen. Mármint én se vagyok a szerelem mintapéldánya, sőt. Kétszáz éve már, hogy szenvedek, egy tetős élmény után, csak amíg ő nem tud nyugton maradni, és úgy mutatni, mintha minden rendben lenne, addig én igen. Pedig nincs, és most is Eun Ha összehúzott szemöldökével találkozom, amikor felpillantok a telefonból.
- Semmi bajom. – vonok vállat, majd lelépek inkább, mert a Holdhercegnőnek szúrós a szeme , és nincs kedvem magyarázkodni neki. Akkor már inkább anyámnak mondom el a bajomat, nem mintha ő aztán értene a szerelmi ügyekhez, mert amit leművel apámmal az is nagyon unalmas. Biztos valami családi vonás, hogy szenvedjünk.

Végre előkerült a gitár is, ami Sun Jinhez lett vágva. Nem is igazán mer senki levegőt venni, tudom, hogy Saachan ezt élvezi, a két kicsi őrjöngését. A két menedzser annyira már nem, szét is lettek választva. De tényleg nem érdekel, hogy mennyire ölik meg egymást, engem egy félvér érdekel, aki persze semmibe vesz. Nem mintha arról lennék híres, hogy feladjam, úgyis belém szeret, biztos vagyok benne, hogy az én szívemet ő rabolta el azon az estén.
Mellé is huppanok a buszon, nem érdekel, ha nem figyel rám, a tudat is elég, hogy mellette vagyok. Kérdőn nézek a két pöttöm után.
- Mi olyan vicces? – nézek a félvérre kérdőn.
- A kalitkába zárt kismadarat most fogja úgy megdugni az énekesetek, hogy egyik sem tudja világát se. Örülj, hogy van másik mosdó.- szusszanok egyet, nem néz rám, viszont végre megtörténik a dolog, nem mintha megváltozna ez, csak mert most ledolgozzák egymáson a feszültséget minden marad a régiben.

Eun Ha megböki a vállam, hogy pihenni kéne mire csak intek, hogy majd. Nekem muszáj azt néznem mit művel Sakura és Ran együtt. Pedig tudom, hogy rám férne a pihenés, mostanság eleget melózok, nemcsak a bandával.

A tetőn várok, hogy a célpontomat ki tudjam iktatni, mire megérzek egy ismerős erőt. Halványan elvigyorodom, ahogy meghallom a fegyverbiztosíték kioldását.
- Saachan, örvendek, essünk túl rajta, de gyorsan. – fordulok meg, szintén fegyvert szegezve rá.