We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Sang Joon Ho

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Joon Ho Sang
Joon Ho Sang

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Rapper/testőr
⌲ Hozzászólások :
2
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 28.

Sang Joon Ho Empty
TémanyitásTárgy: Sang Joon Ho   Sang Joon Ho EmptyKedd Jan. 28 2020, 21:54

Sang Joon Ho
Neither fire nor wind, birth nor death can erase our good deeds.
Joon Ho
kortalan
koreai istenek
Kim Nam Joon
epekedek valakiért
heteroszexuális
canon/keresett
Yeom-ra és Parietegi második gyereke. Igen, már megint haláli gyerek!
do drugs, but don't eat your teeth
Megvárom amíg Aphrodité eltűnik a picsába és akkor lépdelek a tóparthoz, hogy magamhoz intsem a lelket, hogy elküldjem apámhoz. Érzem magamon a gyilkosa tekintetét, amire csak megfordulok és meghajlok felé.
- Joon Ho, Yeom-ra és Parietegi fia. Én szoktam feltakarítani utánad megmaradt lelkeket. - látványosan néz meg magának, gondolom még az egyik testvérem vagy szülőm sem láthatta. De mit hitt, hogy csak a görögöknél léteznek olyan istenek akik a lelkeket elcipelik? A piszkos munkát általában mi csináljuk.

Egy kis időbe telt, de megtudtam a nevét. Mishil. Philotész és Árész meg a Samjang félvérének a lánya. Eddig sem volt kétségem, hogy Aphrodité a világ legnagyobb ribanca, ezek után meg végképp nincs kérdésem, hogy a régi kísérőit körbeátkozza ahogy tudja. A főistenünk is saras, de majd elkezdek verseket írni, ha megjavul Sangje. A "kis idő" alatt többször akadtunk egymásba és meglepően sokat kötöttünk ki egymás alatt vagy fölött. Ő azt vallja magáról, hogy egy hibbant félvér, amit én nem is tagadok, de én meg a második legnyugodtabb halálfi vagyok, úgyhogy megoldom. Nem traktálom érzelmekkel. Aki a kicsit nem becsüli...

Ritka, hogy mind a heten együtt legyünk, de a nemzet kettészakadása megkívánja a helyzetet. Kyung Tae szólal meg először.
- Ha erre tartunk, akkor szeretném én taposni ezeknek a férgeknek a nyakát. - vigyorog ránk mint a vadalma, mi meg némi rettegéssel nézünk rá, ő a hétből a legbetegebb fasz amúgy is, a legkisebb és akiből pont senki nem nézi ki. - Ugyan, ha kettészakad az ország, Kud brahiból úgyis minden szart elszabadít itt, legalább az egyikünk segítsen apának meg anyának beszedni a szajrét, ha már nem nagyon beszélnek.
Nekem nincs ezzel gondom, de a rangidősre nézek, aki csak elhúzza a száját és bólint. Ő az egyetlen aki orvos volt mindig is közülünk, ha valaki méltóztatott volna feljegyezni az attestációinkat, az tudná, hogy a ő békésebb halálok egyike, én már inkább a kissé erőszakosabb felé hajlok Ye Junnal egyetemben, de a legnagyobb véglet az Kyung Tae, aki imádja a tömeggyilkosságokat és piromán. Deok Su is felteszi a kezét, hogy megy az öcsinek segíteni.
- Akkor ez eldöntött, gyerünk, van dolgunk. - sóhajt fel a bátyánk és én felveszem a fegyverem, majd elindulok kifelé az alagútból Ye Junnal.
- Te meg mit lamentálsz? Nem láttalak 10 éve, úgy nézel ki, mint akire atomot vágtak. - veregetem meg az öcskös vállát, az meg sóhajt egyet.
- Meséltem, hogy szerelmes lettem. Lett egy fiúnk is. - dünnyögi, amire én elnevetem magam.
- Gratulálok. Ne aggódj, Gameunjang-agi és Bugeun kegyeiből úgyis a bögyeire lelsz megint. - ő csak hülye fintort vág rám, amire széttárom a karjaim. - Most mi van? Én meg épp megyek a saját szerelmem szétlőni, mert a komcsikkal van.

Sakura előbb talált meg engem, mint az öcsém. De nem véletlenül. Valóban egymásba akadtunk Mishillel megint pár hete és egészen másként mint eddig. Nem mintha nem lettünk volna vétkesek a paráznaságban, de most valami különleges volt benne. Csak azért ugrott be, hogy közölje, hogy Mishil a lányommal várandós, amire én rögtön fogtam magam és elé is álltam, mert ismerem annyira, hogy ő maga biztosan nem jönne, mert eleve a kuzinja jött.
- Mishil... Tudok róla, hogy várandós vagy tőlem. Kérlek hadd lehessek a lányunk, Chin Sun életének a része. Még a karom is eltörheted a szülőszobán, csak ne zárj ki az életetekből.
Igen, eltörte mindkét csuklóm, de tizennégy éve életet adott a kimondatlan szerelmünk gyümölcsének, én pedig örömkönnyekkel csókoltam meg, amikor először láthattuk a szülőszobán a gyönyörű kislányunkat.

Három éve hívatott minket magához Eun Ha, engem, négy testvérem, a nagybátyánk, aki tojáshéjas, és a még tojáshéjasabb öccsét. Lesz egy civil hivatásunk is... K-pop bandaként.

Üzentem Mishilnek, hogy délután érkezem, Chin Sun máris bombázni kezdett üzenetekkel, hogy mit hozzak neki. Én meg papucs vagyok apának is, úgyhogy felkészülten mentem. Egy csókkal üdvözlöm Mishilt, majd felkapom a lánykánkat. Normálisan telik a délután, nem mindent mesélek a turnéról, de amit lehet vicces dolgot, azt igen. Aztán felpattan Mishil és a mesterlövész puskát tartó táskát veszi elő.
- Mennem kell, a családomhoz. - ejti ki a komoly szavakat, amire elönt az aggodalom. Aphrodité halott. Felpattanok és mielőtt elteleportálhatna, az arcára simítok és megcsókolom őt szerelmesen.
- Kérlek vigyázz magadra. - suttogom neki mielőtt elengedném a dolgára és próbálok erős maradni, majd a lányunkra vigyorgok.
- A gumicukor tilos, de ki tudja mit találunk út közben. Gyere, menjünk, vegyünk anyunak jegygyűrűt, ideje elvennem.
Vissza az elejére Go down
Jasmine Ingram
Jasmine Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
∿ First Lady ∿
⌲ Hozzászólások :
335
⌲ Tartózkodási hely :
∿ Nem tudom∿
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 13.

Sang Joon Ho Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sang Joon Ho   Sang Joon Ho EmptySzer. Feb. 05 2020, 18:15

elfogadva
welcome to our family
Szóval mondhatjuk, hogy halálosan türelmes vagy? :DD
Bocsánat, leszívták az agyam a kölykök, lehet szívni kéne valamit, hogy bírjam őket.
Foglaló, mielőtt még valami hülyeséget írok. :DD
Vissza az elejére Go down
 
Sang Joon Ho
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Sang Joon Woo
» Sang Kyung Tae
» Sang Woo Jin
» Sang Yo-Han
» Sang Dae Ho

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: Istenek :: koreai istenek-
Ugrás: