Sang Deok Su

- Ha nem fejezed be annak a szarnak a csapkodását, én csapkodlak meg. - szól hűvös hangon a legidősebb bátyám, a tekintete halálos, - mint mi itt mindannyian - és egy gombostű fejet is le lehetne ejteni, visszhangzana. Összefújt mind a hetünket a nemzetrobbantás szele, oldalt kell választanunk. Egyikünk sem akar. Mert apánk és anyánk számára egyben marad, nekünk már cifrább lesz a helyzet.
- Ha erre tartunk, akkor szeretném én taposni ezeknek a férgeknek a nyakát. - vigyorogja el magát Kyung Tae, mint akinek teljesen természetes, hogy egy kommunista diktatúrát választ. Ki mondta, hogy normális? Senki soha, talán még anyánk se. - Ugyan, ha kettészakad az ország, Kud brahiból úgyis minden szart elszabadít itt, legalább az egyikünk segítsen apának meg anyának beszedni a szajrét, ha már nem nagyon beszélnek.
Kyung Taenek van agy is a fejében, történt ma is egy csoda. Megérzésből, nem is feltétlenül saját akaratomból teszem fel a kezem, hogy társulok hozzá, amire egy nagy vigyorral veregeti meg a vállam. Dobolok még egy kicsit az olajos hordón mielőtt fognám a fegyverem és vissza nem térnék a helyemre.

Berontunk Kyung Tae-val Seoékhoz. Nagyon is jól tudjuk, hogy tegnap szült Eun Ae és azt is, hogy nem élné a gyermekük túl azt ami jön, ha mi nem lendülünk meg, mert Kud elengedte a gyeplőt most. Még mindig nem érti semelyikünk, hogy miért tűnt el a picsába egyik napról a másikra a vele egyenértékű erő Japánból, de nem is feszegetjük.
- Vigyétek a lányunk olyan messzire, amennyire bírjátok. Ne álljatok meg Németországig mondjuk. - a kezembe nyomják a kicsit és a táskát, én pedig kurtán bólintok, hogy meg lesz. El is húzzuk a kondenzcsíkot, majd egy békésebb pontra teleportálunk, ahol szusszan egyet Kyung Tae.
- Merre tovább? - körül néz, de egy lélek sincs itt rajtunk kívül.
- Németországba. Ez a kérés. - szinte megbotránkozva néz rám az öcsém. Biztos nem jutott még el úgy oda, hogy teleportált.
- Drezdáig tudunk teleportálni. Hála Agronának. Egészen biztosan el van nyomva az erőnk az itt sertepertélő görögöktől, de odáig el tudunk menni. Az NSZK vagy Nyugat-Berlin kizárt. De ismerek ott egy párt még a második világégésből, akik szeretnének egy kislányt, de sosem lehetett nekik. - felcsillannak az öcskös szemei. Sosem próbált még logikusan megközelíteni dolgokat az erőnkkel kapcsolatban, pedig volt ideje rá.

Az élet szívás. Ennek nemes okán próbálom magam halálra inni, amire a nyakamba kapok egy intervenciót attól a pár testvéremtől, aki nincs épp tökig valamiben. Na Rae hozzá ment Espenschiedhez, pedig már felcsillant bennem a remény, hogy engem választ majd.
- Deok Su, kelj fel most azonnal. A neheze most kezdődik, most kell megállnod a helyed. - ökölbe szorul a legidősebb keze, én pedig egy nehéz sóhajjal hagyom, hogy kipurgálja a szervezetem. Egészen biztos vagyok most benne, hogy kibaszottul megviseli az orvoslét állandósága, talán ezért sem mosolyog soha. De talpra kell állnom. Biztos oka van annak, hogy ezt mondja.

- Aigoo! - kiáltok fel majdnem meglepetésemben ahogy a hátamba csapódik a Henningrakéta. Épp a toll végével doboltam az asztalon, amikor a vigyori kölyök a nyakamba nem vetette magát izomból.
- Megleptelek? Megyünk haza anyával. Jó legyél, mert visszahallom ám tőle, ha nem. - vigyorog a kölyök, majdnem a képembe bújva. Akárhányszor hallom, hogy trappol bent mindig tudom, hogy felém rongyol éppen, nem az apjához. Meglapogatom a kis fejét, ahogy elvigyorogja a szemeit az enyészetnek.
- Te legyél jó Henning, mert nem megyünk szombaton pecázni. - válaszolok neki, mindketten koreaiul, amiért az apja kibaszott idegzsába, de leszarom. Főleg mert éreztem Mishilt a környéken mostanság és pár kisebb töltény nem fogja lekoptatni most.
Feltornázom magam a tetőre a kisebb mázsás puskával, mert akármennyire is jó Mishil, kicsit régebb óta vagyok a pályán és egy nyolc éves, akit megvertek Héphaisztosz és Themisz vérével egy fegyvertervező irodájában garantált rajtcél győzelem. A bátyánk nem beszél róla, de valószínűleg ő a jóstehetség a családban, mert amikor meglátta puska tervéhez, hogy mit írt hangullal Henning, úgy fordul sarkon, hogy öröm volt nézni. Istenkalapács. Onnantól nem volt nehéz összerakni a holt és a mikort. Ez egy prototípus még. Ez a gyerek felnőttként meg fogja alkotni a Tanácsnak az egyetlen dolgot ami bármi istenre azonnali halált visz. Saachan mellém teleportál, de mire éles megjegyzést tehetnék, már lent is van és egy lézerrel jelez nekem morzézva. Elnémul a világ körülöttem. Egyetlen dolgot érzek. Henning veszett erős mentális segélykiáltását, ami még engem is képes átcsapni fókuszba. Az utolsó jelzésre belelövök egyet Mishilbe, ami kitéríti a pályájáról és pár centivel arrébb mozdítja, ahogy meghúzza a ravaszt. Látom a távcsövön át, hogy rám néz, de már késő, nem lesz több lövése, mert ott van Sakura. Súlyosan megsérült így is Na Rae, de nem halálosan. Felszedem a dolgaim és hazateleportálom magam, mielőtt gyakorlatilag berontana hozzám Sakura a sokkos Henninggel, akit azonnal felkapok és magamhoz ölelek. Még fel sem ocsúdtam rendesen, már kezdődik a neheze. Az elmúlt években egyetlen percet sem szántam magamra.
- Lekopott. Visszaviszik Északra. Ennyi felé már tényleg nem tudok szakadni, intézed? - intézi hozzám japánul amire csak bólintok, ő pedig elteleportál.
- Megölöm őket. Elpusztítom azt az országot. - kezd a kezeim között a gyerek tombolni, amire már muszáj a hajamhoz kapnom.

Idő kellett, de sikerült feltornázom magam a munkatáborig ahol Na Rae volt, hogy elkezdhessem kikövezni az ő életét, a másik kezemmel pedig a fiáét. Mostantól nincs visszafordulás nekem. Én vagyok a negyedik, én születtem a szarvihar közepébe amit testvéreknek nevezünk és mint középső fogom megállni tényleg a helyem. Ami túl jól is sikerül. Ahogy próbáltam Na Raenak segíteni, úgy jött rá, hogy ki vagyok és megint az első mezőre estünk. Az ágyamba. De most zsonglőrködhettem azzal is, hogy várandós lett és munkatábor foglya egyben. Ji Yo északon született meg, de az anyám nevelte az anyja kérésére és mert én sem akartam, hogy a szó szerinti pokolban nőjön fel. Hét éve sikerült kiszabadítanom a táborból életem szerelmét csak. Három éve, pedig a pillanatban, hogy Eun Ha engem is együttesbe sorozott, akkor hívatott magához az alelnök. Ambiciózus tervei vannak. De vannak tervei.

Éppen Sun Jin fején dobolok, ugyan sétálunk a busz felé, de ma elgurult a gyógyszer. Épp csak nem fúrja a garbós fejét a füzetbe. Vak vezet itt világtalant, Woo Jinon kívül senki nem rendelkezik szerelmi tanácsok armadájával. Én végre kidobolhatom magamból ami bánt, aminek Ako szokott örülni, mert dobpárbajozhatunk. De ez a kis hülye ellenségnek veszi a világa pilléréit és alapját. Észre sem veszi, hogy nem a zene élteti, hanem az akihez írja azokat. Arra sem kapja fel a fejét, hogy vihart verve rohan el mellettünk Ye Jun. A kimondatlan kérdések egyike, hogy miért fiamozza Ye Jun klónját Saachan. De most ott áll Kouichi egy müzliszelettel, hasonló cápapofával mint az idősebb kiadás, de az öreg gyakorlatilag egy féloldalas vetődéssel megeszi a müzli háromnegyedét, amire a kicsi megkergeti. Mi fetrengünk a porban a röhögéstől. Sun Jin meg majdnem neki megy egy lámpaoszlopnak, de Ran időben megrántotta a gallérját mielőtt vaktában felszaladt volna a buszra. Ji Yo mellettem próbál a fűben levegőt venni.
De hiába. Az élet szép. Attól függ merről kell nézni.