Please, remind me, why do I love you?

Husband & Wife

Vannak azok a reggelek, amikor szeretek a férjem mellett ébredni, és vannak azok, amikor ki tudnám rúgni az ágyból, hogy vissza guruljon az Alvilágba. Na, a mai egy ilyen reggel. Nem tudom, mi ütött belé, valami a szállodákkal kapcsolatban, mert mire az óra megszólal, ő már felöltözve szaladgál fel-alá a szobában. Nem úgy néz ki, mintha a Földi dolgok zavarnák, valami sokkal sötéttebb ül a homlokán, akár a fekete felhő.
Óvatosan megfogom a karját, majd lassan át ölelem a háta felől, össze kulcsolva a kezeimet a mellkasán. Valami nagyon súlyosan nyomja a lelkét, és félek tőle, hogy ebben most nem fogok tudni segíteni, vagy mellette állni.
- Drágám! Mi a baj, borzasztóan gondterheltnek tűnsz! Történt valami, amiről nem tudok? És ha igen....tudok valahogyan segíteni? Nem szeretem, mikor ilyen felhős a homlokod
Óvatosan megsimogatom a mellkasát, ahogy mögötte állok. Eddig szinte mindenben mellette tudtam állni, de vannak olyan dolgok, amik túlmutatnak egy asszony szeretetén. De nem azért maradtam vele, annak idején, hogy félre álljak a nehézségek elől. Az Alvilág királynője vagyok, mindenben segítenem kell az én királyomat, akkor is, ha úgy érzem, a problémák sokkal nagyobbak nálam.
- Hádész! -szólítom finoman a nevén. - Mondd meg kérlek, mi bánt valójában...ne gyere nekem a hotellel. A töréntek és a újra alakuló világrend nyomaszt, igaz?   

Wife & Husband

Nem tudok aludni, amúgy sem alszom sokat, de az utóbbi időben irigykedem a feleségemre, neki akkor is sikerül gondtalanul aludni, amikor mellette robbantanak. Na jó ilyen nem történt még, viszont tuti nem kelne fel rá. Arra sem eszmélek fel, hogy kimászik az ágyból, és mögém kerül, kissé meg is rezzenek az érintése miatt. Én, komolyan, holnap reggel mi lesz elfelejtem, hogy ki vagyok? Huhh az első Alzheimer-kóros isten, legalább ezt is elérném. Mosolyt erőltetek a képemre, boldog vagyok, hogy Perszephoné mellettem van, óvatosan simítok a kezére.
- Mindig az vagyok, nem? Nem tudom, te akkor is segítesz, amikor nem tudsz. Ó, egek milyen nyálasan hangzott, viszont ez az igazság. Még mindig baromi jó ötletnek tartom, hogy elraboltalak. Felhős.. – majdnem elröhögöm magam, viszont nem sértem meg ezzel egyetlen királynőmet. Megfordulok, és nyomok egy csókot a homlokára.
- Jó nem jövök, egyébként zavar engem, hogy a japán hotellady megint fejlesztett valamit. Hiába gyűlöltem teljes szívemből Zeuszt, nyomaszt, mert nem miattam halt meg, nem én öltem meg. Káosz miatt felborult minden, össze kéne szednem az összes elszökött lelket, vagyis nem nekem, mondjuk Pandorát nem szívesen vinném vissza megint. Epimétheusz megint depressziós lenne. Fogalmam sincs mi lesz az Alvilággal is, eddig meg tudtunk egyezni..Bőven elég volt Héllel, és Anubiszékkal tárgyalni, most meg mindenkivel..szerinted akarom én szagolni Izanami rothadó testét? Ha meg virágot kapna akkor megsértődne..Lehet megint csak túlgondolom, és gördülékeny megbeszélés..Vicceltem, vér fog folyni ezen az istenverte Tanácson. – szusszanok fel kissé gondterhelten. – Mindegy, menjünk reggelizni, kivételesen nem hoztam gránátalmát. -

Husband & Wife

Megrezzen, ahogy hozzá érek, ez nem vall rá. Sosem tudtam olyan csendesen hozzá lopakodni, hogy védtelenül találjam, erre tessék, egy egyszerű ölelés váratlanul éri, és megrémiszti. Nagyobb a baj, mint gondoltam. Sosem volt egy jó alvó, de mostanában nagyon ritkán érzem őt magam mellett. El sem tudja képzelni senki, hogy mennyire kiélezettek a kis vevőkéim Hádész minden apró kis hangulatváltozására. Hát igen, az évek, és a rutin. Nem volt egyszerű vele, de amint megismertem, és kiismertem rá kellett jönnöm, hogy ő a tökéletes férfi számomra. Éppen ezért fáj így látni. Az én büszke, és erős férjemet, az Alvilág királyát, akitől annyira féltek, hogy a nevét sem merték kiejteni. Mit tett Káosz ezzel a férfivel?
- Igen, mindig az vagy, de nem ennyire! Ez most még a szokásosnál is borongósabb – kicsike mosoly kúszik az arcomra. – Hűha, a nagy Hádész valami nyálasat mondott, itt a világvége! De ha már itt tartunk, jó ötlet volt… a magad faragatlan, bugris módján. Továbbra is fenntartom, hogy elég lett volna pár csokor virág… de nem, neked el kellett rabolnod! Ritka romantikus egy fazon vagy te!
Elmosolyodom, egy pillanatra lehunyom a szemem. Hádész nem az a romantikus, szép szavakat sugdosó, virágcsokros, bonbonos fajta, de nem is kell annak lennie. Sokkal többet ér egy-egy ilyen csók, amiben minden érzelme benne van. Nem kell kimondja, mert tudom.
- Tudom, hogy zavar, de ő Japánban van, te pedig Amerikában. Még mindig a tiéd a legjövedelmezőbb szállodalánc az Államokban, és ha ő fejleszt valamit, hát majd mi is azt tesszük. – felsóhajtok, ahogy szóba jön az öccse. Megsimítom az arcát, mélyen a szemébe nézek. – Téged illetett volna a bosszú, és akárki is tette, felelni fog érte, hogy elvette tőled. Kezeskedem róla. A Tanácsra pedig veled megyek. Ha engem kérdezel, elég lesz csak egyiküket megnyerned, utána a többi már megy magától. De én ott leszek végig, hiszen tudod! Együtt átvészeljük ezt is!
Mozdulok vele, ahogy elindul a konyha felé, a gránátalmára önkéntelenül elvigyorodom, de abban a pillanatban el is szomorodom.
- Tényleg nagyon nyomaszthat ez az ügy, ha kihagytad a kedvenc poénodat! Súlyosabb a helyzet, mint hittem.
  

Wife & Husband

Tényleg nem vagyok a régi, sosem ijedtem meg a nejemtől, erre tessék majdnem felfutok a falra. Gyengék lettek az idegem, vagy ennyire öreg vagyok? Esetleg mind a kettő, pedig Perszit ismerem, mint a tenyeremet, ahogy ő is engem, pedig nem indultunk könnyedén. Próbáltam normálisan, Zeusztól elkérni a kezét, de nem, az a tökfej nem adta, úgyhogy maradt az elrablás, és a türelmesség. Még kertet is csináltattam neki az Alvilágban, hogy otthon érezze magát.
- Remélem, hogy holnap kevésbé leszek borongósabb. Igyekezni fogok. – ígérem meg egy mosollyal. – Nem, a világvégét már túléltük, nem akarok mostanság másikat, így is elég dolgom van. Hé én próbáltam normálisan közeledni, de így jött ki a lépés. A legromantikusabb fazon vagyok, akit csak láttál valaha. – beleszagolok a hajába, gránátalmás, megint kicseréltem a samponját, de engem kimondottan nyugtat most. Azt is tudom, hogy nem kell kimondanom, hogy szeretem, tudja, pont az ilyen kis dolgaim miatt.
- Teljesen igazad van, lehet majd nyitok egy kimérasimogatót, haláli buli lesz. – halk sóhajjal simítok a kezére, el se engedem.
- Ugyan, Poszeidón is megölhette volna, az zavar, hogy nem mi, akiknek oka lett volna rá. Habár, ha belegondolok majdnem mindenki ellen tette valamit, ami miatt megérdemelte. Örülök, hogy velem jössz, nem bírnám ki egyedül, még a végén migrént kapnék tőlük. –
- Kihagyni..nem igazán, csak nem egy egész gyümölcsöt hoztam, hanem levet. – vigyorodom el. – És kicseréltem a tusfürdődet is gondoltam szólok, megelőzve az agyvérzésed. Inkább arra válaszolj mit szeretnél reggelizni? Leszek ma a szakácsa, hölgyem. -