“I’ve fallen in love many times, always with you.

Kedvesemnek

Laufey & Farbauti

Vannak napok, amikor egyszerűen nem lehet kirobbantani Őt a műhelyéből, és ez a mai ilyen. Pedig nem egy dolgot meg kellene, beszéljek vele, de egyszerűen akárhogy kopogtatok, nem nyit ajtót. Olyan nagyon bele merülhetett a munkájába, és ilyenkor semmit nem hall meg. A világ is össze omolhatna körülötte, ő csak dolgozna tovább, rendületlenül. Ez persze egyike azoknak a tulajdonságainak, ami miatt imádom. Nem kívánhatnék nála csodálatosabb feleséget, és annál, amennyire remek társam nekem, annál már csak anyaságban kiválóbb. Ő nem akart dühös lenni Lokira, ő hinni akart neki, noha éppen eleget hazudott már azelőtt is nekünk. Én voltam fafejű, de meg is fizettem érte. És most, hogy itt volt a fiú, néhány nappal ezelőtt, és beszélhettem vele, már sok mindent más színben látok. És persze ott van az is, hogy a másik két fiunk szabályosan leordították a hajamat, hogy hallgassam meg őket végre, ne legyek már egy csökönyös összvér. Ők mondták el, hogy Loki nem tett semmi rosszat, sőt, segíteni akart a bátyjának. Akkor még ezt nem láttam, és ez rengeteg haragban eltöltött évet eredményezett. Csak éltünk egymás mellett, mintha már nem is lennénk házasok. Újra hallgatásba merült, mint akkor, amikor haza vittem magammal, ha pedig éppen megszólalt elmondta, hogy mennyire gyűlöli Izlandot, és mennyire utál engem is, amiért ide rángattam magammal. Újra és újra meghallgattam, hogy ő a Feröer-szigeteken akart élni, mennyivel jobb lett volna az a fiúknak is, és nekünk is, de én vén szamár ragaszkodtam Izlandhoz, ahogy ragaszkodtam ahhoz is, hogy Loki a bűnös. És mennyire igaza volt, már belátom. Éppen ezért szeretném kirángatni a műhelyből, hogy mindezt elmondjam neki, és hogy bocsánatot kérjek.
Mikor ellentmondást nem tűrő kopogásomat végre siker koronázza, és feltárul az ajtó, nem tudom elnyomni széles mosolyomat. Köténye, amiben dolgozni szokott, öreg és megviselt már, gesztenyebarna haját oda száradt agyagcsíkok csúfítják, amellyek arcára is rá tapadnak. Nekem pedig még így is szebb, mint akármelyik nő a Kilenc Világban, nem adnám őt oda senkiért és semmiért. Kezeimet a hátam mögé kulcsolva tartom, egy gondosan lezárt borítékot szorongatok bennük, mosolyomat pedig semmi sem árnyékolhatja be. Újabb nekifutás azért, hogy Ő boldog legyen, hogy meglegyen mindene, amit valaha kívánhat.
- Ne haragudj drágám, nem akartalak megzavarni a munkában, de van valami… tulajdonképpen, két valami, amiről szeretnék beszélni veled, és egyik sem várhatott tovább. –hajolok közel hozzá, hogy csókot nyomhassak mindig forró, piros orcájára. Remélem tetszeni fog neki a meglepetésem

zene nincs || Lesz még jobb is || 394 szó || ×

Megharaplak

Laufey og Farbauti

Borsókázik a hátam a modern dolgoktól, de azért egy-két imát elmondok a Spotifyért. Felőlem kopogtathat Farbauti a következő Ragnarökig, akkor is inkább elmerülök a zenében és az agyagban. Hogy mérges vagyok-e rá? Nem, de ha olyan pillanatomban tud megfogni és rosszul áll a szeme, akkor kitépném a gerincét és Grönlandig dobnám el. Számomra most az egész világ az agyagot jelenti, ami megmunkálásra vár. Ha már a mai napon is tombol bennem az, hogy mennyire nem bírom az önfejűségét és a fel-felbukkanó csőlátását sem. Szeretem őt, de megcsinálnám a gerinckitépős mutatványom rajta. Belekényszerített abba, hogy kitaszítsuk az egyik gyermekünket, ami pedig egy anyának egyenlő a halállal, lehet, hogy ő ezt fel sem fogja igazán. Meg Izland... Nem látja a saját szemétől, hogy hiába van itt Ásatrú... azok is csak Ázokat tisztelik, ez a régi világnak egy bemocskolása! A Forn Siðr bezzeg a tagjait is a régi módon temeti. Azok pedig nem itt vannak, hanem dán területeken, mint a Feröer-szigetek. Ebben a műhelyben létezik csak most az én optimális világom, ha már a hálónkat is belengi a haragban töltött évek. Meg az egész házat. De nem olyan lángból martak ki, hogy fogjam magam és elmenjek, nem, először megeszi Farbauti a főztjét és megissza a levét. Ha pedig még mondjuk 50 évig így folytatja, akkor permanensen bezárom magam ide, addig sem önt el mindenféle érzelem, amikor meglátom a képét.
Már az őrületbe fog kergetni a kopogása, mikor tanulja meg a nem fogalmát? Tudom, hogy soha, de egy nő mindig álmodhat és álmodni is fog ha kell. Egy morgással kelek csak fel és megtörlöm a kezem, hogy kikapcsoljam a zenét és szabályosan kivágjam a műhely ajtaját, hogy a vigyorgó képe táruljon elém. Most légy erős, ne vágd pofán. Csípőre is vágom a kezeimet, legalább lássa a tüntetés valamilyen formáját.
- Kettő...? Üsse Surtr, meghallgatlak. - nem tiltakozom viszont az ellen, hogy csókot nyom az arcomra, szerencsére ki vagyok pirulva, így ennél tovább érdekes lenne pirulni már. De epekedve várom, hogy mi lehet olyan fontos, hogy egy 120 centis váza mellől kikopogja a holtakat is a sírjukból. Mit akar, egy draugr inváziót?

Verð Mín || innen is, de van zene || 347 szó || ×

Kedvesemnek

Laufey & Farbauti

Ha nem lenne életbe vágóan fontos amit mondani akarok, hagynám a kis világában tovább ügyködni feleségemet, majd elő bújik valamikor alapon. Nem az igazi közöttünk a légkör, hiába jöttünk el otthonról, hiába élünk most mi is Midgardiként, ott van a sok kimondott, súlyos szó, és egy megbocsáthatatlan tett kettőnk között. A kés is megállna a levegőben, és nem nekem kell a bocsánatkérést várnom őtőle. Ő volt az, aki 9 hónapig a szíve alatt hordozta Lokit, aki táplálta és szerette, aki járni, beszélni, és írni tanítgatta, aki megmutatta, hogy hogyan bánjon varázserejével. Bármit is teszek, vagy mondok, bármennyire is szeretem őket, és büszke vagyok rájuk, és „csak” az apjuk vagyok. Nem érthetem az anyai szívet, nem érthetem az anya-fiú kapcsolatot, pedig igyekeztem nem hideg, és távolságtartó lenni a fiainkkal. Talán nem sikerült. Talán ezért tudtam gondolkodás nélkül kitagadni másodszülöttünket, és ezért nem értettem feleségem fájdalmát. Ahogyan azt sem tudtam felfogni, hogy neki nem jó itt, de ez már csak a saját fafejű ostobaságom volt. Én Izlandon akartam élni, és meg sem hallottam, ahogyan ő tiltakozik a dolog ellen. Nem érdekelt semmi sem, csak hogy végre költöztünk, és azzal altattam el lelkiismeretemet, hogy megadtam neki mindent, amire vágyott. Persze, ez így is volt, csak éppen az élettér nem volt mindegy, és ez is ott maradt közöttünk. Belengte a házat, minden apró zugát, a nappalit, a műtermet, a hálószobát, és ott feküdt közöttünk, réges-régen kihűlt ágyunkban. Ezt pedig nem tudom tovább elviselni, ezért is vettem meg a két jegyet, álmai helyszínére. Egyelőre csak egy kis nyaralásra gondoltam, hiszen nem egyszerű csak úgy felkapni a betyárbútort, és több száz kilométerrel arrébbra költözni, legyünk bármik, istenek, óriások, akármik. De, ha ott tartózkodásunk alatt találnánk egy olyan házat, ami megfelelő, gondolkodás nélkül fizetnék, bármilyen magas összeget. Csak hadd kapjam vissza azt, ami kiveszett kettőnkből, hadd szeressem a feleségemet újra úgy, mint házasságunk első napján.
Egy fél lépést hátra táncolok, ahogy kivágódik az ajtó, mosolyom még szélesebbre húzódik. Egyszerűen csak aranyos, amikor mérges, vagy csak én szeretem annyira, hogy még ilyenkor is gyönyörűnek lássam. Mindegy, nem lényeg. A lényeg az, hogy meghallgatja, amit mondani akarok, így gyengéden megragadom a derekát, hogy a nappaliba vezessem magammal, ahol is leültetem a kanapéra, én pedig elé térdelek, hogy a szemeink egy vonalban legyenek.
- Először is, és ez a fontosabb, a minap itt járt Loki. Tőle már bocsánatot kértem, de tőled még nem volt lehetőségem. Bocsáss meg, amiért olyan önző, fafejű idióta voltam, és nem hallgattam meg a fiúkat… bár belátom, hogy hatalmas hiba volt. Loki ártatlan volt, abban, amivel vádoltam… -lehajtom a fejem beszéd közben, képtelen vagyok a szemébe nézni. - … mégis ellöktem magamtól. Megbocsáthatatlan, amit tettem, tudom, és… talán ezzel nem fogom tudni jóvá tenni, de ezt vettem neked. –óvatosan a kezeibe csúsztatom a borítékot. – Olyan sokáig csak azt vettem figyelembe, ami nekem megfelelő volt, hogy észre sem vettem, hogy te boldogtalan vagy. De sokkal jobban szeretlek annál, minthogy ezt engedjem. Szeretném, ha újra egy család lehetnénk, a fiúkkal együtt, és ha kettőnk között is minden olyan lenne, mint régen.

Níu|| Ne harapj meg! || 501 szó || ×