We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Nuada

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Arthur Strong
Arthur Strong

kelta istenség

⌲ Foglalkozás :
Kelta hagyományőrző
⌲ Hozzászólások :
5
⌲ Tartózkodási hely :
Dublin
⌲ Csatlakoztam :
2019. Sep. 16.

Nuada  Empty
TémanyitásTárgy: Nuada    Nuada  EmptySzomb. Szept. 21 2019, 08:16

Arthur Strong
And you, you better run because i'm going to destroy you for what you've taken from me.
Art, Arty (Ne! Csak ne!), Nuada
565
Kelta istenek
Alexander Ludwig
Házas
Hetero, miért kérdés ez?
keresett
Morrigan és Cernunnoss elsőszülött és egyetlen fia, a természet védőistene. Apja révén képes életet fakasztani, és bármilyen vadállattá át alakulni apja kísérői közül. Kedvenc megjelenési formája a medve. Anyja révén képes kicsit irányítani a hóviharokat és a téli szeleket. Harcban azonban soha nem használja adottságait, jobban szeret fizikai erejére hagyatkozni. Félelmetes ellenfél lehet kézitusában. Kiváló kardforgató hírében áll, és mesterien bánik az íjjal is, annak ellenére, hogy a fél karját évszázadokkal ezelőtt elvesztette.

useri információk
Mivé lesz egy fiú, akit soha nem szerettek? Akinek csak azt szajkózzák, hogy a szülei eldobták, és szerencsés, hogy életben van, akit harcra és bosszúra neveltek? Sok minden, de normális felnőtt biztosan nem. Volt egy anyám. Egy erős, és kegyetlen boszorkány, akit a történelem Morgana la Fey-ként ismer, és aki ma már sokkal inkább csak egy monda, mint történelmi valóság. Aki elhitette velem, hogy nem kellettem a szüleimnek, hogy anyám, aki a halál isttenője eldobott magától, és apám nem akadályozta meg. Azt mesélte, hogy az erdőben talált rám, és fel sem merült bennem, hogy nem ez az igazság. Nem hittem volna el, ha azt mondják, hogy az erdő vigyázott volna rám, amíg atyám rám nem talál. Évekig is elélhettem volna ott, hisz az állatok vigyáztak volna rám. Az a hazug nő, aki felnevelt, mindezt elhallgatta előlem, és arra nevelt, hogy majd egy nap bosszút álljak. Hiszen, ha őt kérdezte volna bárki, ő azt mondja: valamikor ő volt a nagy Cernunnos kedvese, de anyám, Morrigan elcsábította őt, majd miután teherbe esett velem, végleg magához láncolta. Ám, mikor megszülettem, és rájött, hogy nem lány vagyok, a kegyetlen asszony eldobott magától. Bosszúra nevelt, hogy majd, ha már ő nem lesz, álljak bosszút mindkettőnkért, ez pedig nem gyerekkor. Nem is nagy csoda, hogy nem lettem normális.

Az évek szépen lassan elteltek, egyik a másik után, nem is figyeltem, hogyan lettek lassan több, mint 500-an. Mindent fel sem tudok idézni, de ami a legfontosabb, az a feleségem. Nélküle azt a minimális ép eszemet is elveszítettem volna, és talán már rég megöltek volna a saját szüleim. Artio volt az, aki mindig vissza fogott, hogy ne tegyek baromságot, de neki sem kell mindent tudnia, Anyám most gyenge, esélyem van rá, hogy egy Káosz által az emberekre ruházott fegyverrel végre véget vessek a szüleim életének, és bosszút álljak minden megpróbáltatásomért. Gyűlölöm őket, teljes szívemből, és a gyúlöletem hamarosan eléri őket. Meg fogják tudni, hogy milyen egy eldobott gyermek haragja, és ebben a feleségem sem tud megállítani. Mindent alá rendelek a bosszúnak, még a házasságomat is feláldozom, ha kell. Szeretem őt, hiszen több, mint 400 éve mellettem van, de a két főistennek meg kell tanulnia, hogy nem tehetnek mindent kedvük szerint. Az ő uralkodásuknak leáldozott, eljött az én időm.
Vissza az elejére Go down
Deirdre Agrona
Deirdre Agrona

kelta istenség

⌲ Foglalkozás :
Halottkém
⌲ Hozzászólások :
35
⌲ Csatlakoztam :
2018. Jun. 19.
⌲ Kor :
671

Nuada  Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nuada    Nuada  EmptyHétf. Nov. 25 2019, 17:12

elfogadva
welcome to our family
Komolyan öcskös, te tényleg ennyire hülye vagy? Esetleg Morgana még mindig fogja azért a kezed? Ne aggódj, ha találkozunk értelmet verek a kis fejedbe, mert iszonyotosan átvert téged az a gyökér boszorkány.
Vissza az elejére Go down
 
Nuada
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Nuada
» Artio & Nuada

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: Istenek :: kelta istenek-
Ugrás: