Nita Strong

Sok éve már, hogy Nuada a férjem, és mindig szóltam neki, ha egyedül akarok lenni, vagy bármi más. Kivétel a mostani alkalom, nem volt itthon, amikor összecuccoltam, és leléptem, üzenetet se írtam neki. Utánam jött volna, azt pedig nem igazán éreztem szerencsésnek. Most, hogy a két játszó medvebocsot nézem. Előbb a saját szemével tapasztalja meg, és értse meg, hogy a családja várta őt, még most is. Hiába magyaráztam el neki Morgana egy számító ribanc, nem értette meg, egyszerűen nem lát a saját orránál tovább. Ezért sem tudja, hogy ikreket szültem neki, egy fiút, és egy leányt.
- Ideje menni! Vegyétek fel a rendes alakotokat! – nézek rájuk egy mosollyal, jobban szeretnek medveként lenni, sokszor meg is engedem nekik, és jómagam is csatlakozom hozzájuk, viszont egyre több tehetségtelen vadász ólálkodik a környéken. A vadászházunk mélyen van az erdőben, ott nem aggódom, hogy esetleg bármi bajuk esik, a tóparton viszont igen. Isteni gyerekek, de sosem tapasztaltak egy karcolásnál többet. Felkapom őket az ölembe, úgy megyek velük vissza, kapnak egy-egy csókot is a homlokukra. Aludni fognak, mint a bunda.
Óvatosan betakargatom őket, utána kimegyek a teraszra. Szerencsére itt van egy holló, így tudok üzenni Morrigannek. Titokban mindig is tartottam vele a kapcsolatot, muszáj volt. Szerettem volna vele jó hírt is közölni, viszont mindig csak a rosszat tudtam küldeni a férjemről, velem ugyan figyelmes volt, és ha el is fajultak a dolgok megoldottuk. Csupán Morgana mérgezte meg annyira a lelkét, s elméjét, hogy nekem se sikerült meggyógyítanom. Amint elfogadja, hogy normális családja van megismeri majd Anghust és Blairt is.