Long time no see

Clíodhna& Pryderi

Furcsa dolog a szerelem. És furcsa dolgokra készteti az embert. Az én szerelmem nagyon régen gyúlt, és régóta nem láttam imádatom tárgyát, de a ragaszkodás azóta sem csitult. A tűz ugyan úgy lobog, hatalmas lánggal, hiszen ki tudna elfelejteni egy ilyen nőt. Ki tudna túllépni a tényen, hogy egy lánghajú, szépséges boszorkány vezette be a szerelem titkaiba, és a test gyönyöreinek misztériumába. Senki, főleg egy olyan férfi nem, aki szerelmes volt ebbe az eszményi nőbe, egész kisgyermek korától.
Ilyen volt az én egyetlenem, de elveszítettem őt szemelől. Mindig is kétfelé húzott a szívem, hiszen ott volt ő, és a két testvére. A két idősebb, vonalasabb nő a nevelőim, pótanyáim voltak, az én Clíodhnám pedig, minden boldogságom, életem szerelme. De ott volt a rejtély, a mázsás súly, hogy nem tudom, ki is vagyok. Nem ismerem a szüleimet, így csak a nevem és az erőm az enyém, semmi más. Meg kellett tudnom, hogy ki is vagyok valójában, meg kellett keressem a vér szerinti családomat. Mikor elbúcsúztam kedvesemtől, még úgy gondoltam, pár hét múlva visszatérek hozzá. Miután megtaláltam a családomat, a pár hét pár hónappá duzzadt, de elmondhatatlanul hiányzott az imádott nő. Elbúcsúztam hát anyáméktól, hogy visszamenjek hozzá, de mire oda értem a tábornak már csak a hűlt helyét találtam. Mintha ott sem lettek volna, mintha csak álmodtam volna őket. De tudtam, hogy valóság volt. Ott az üres réten megfogadtam, hogy megtalálom őt, bármibe is kerüljön.
Több száz év telt el azóta, és az ereje egyre csak csalogat. Mindig érzem, mindig ott duruzsol a fülembe, de mindig egy lépéssel lemaradok róla. Nem tudom, miért menekül, de meg fogom találni. Most végre jó nyomon vagyok, egy helyen van, és itt, tőlem nem messze. Ahogy egyre közelebb érek, egyre inkább kezd elborulni az agyam. Ahány nővel eddig együtt voltam, mindben őt láttam, mindet az ő nevén szólítottam, mindig ő járt a fejemben. Nem elégített ki igazán egy asszony forró öle sem, rá van szükségem. És most végre elmondom ezt neki is. Hirtelen rúgom be a hatalmas ajtót, de nem számítok rá, hogy mások is vannak a teremben. A halandók megrökönyödve néznek rám, de én már csakis a nőt látom. Azt a nőt, akit álmaimban is láttam. Ugyan az a csipkeköntös fedi meztelen testét, ami akkor volt rajta, mikor azon a fülledt éjszakán férfivá tett engem. Ott ül, a feldíszített áldozati oltáron, akár a legszebb álom, mintha csak nekem akarná feláldozni magát.
- Mindenki takarodjon kifelé! -morgok a halandókra, és látom az arcukon: tudják, ki vagyok. Engedelmesen kisietnek hát, és mi ott maradunk ketten, a hatalmas teremben. Bikaként fújtatva szelem át a teret, hogy hozzá érve szemérmetlenül markoljak puha, pőre combjába. Arcunk olyan közel kerül, hogy lehelete csiklandozza az arcomat, és én már csak őt látom.
- Végre, megtaláltalak! -szuszogom mély hangon, éhesen fürkészve szemeit. - Nem hagyom többé, hogy ilyen hosszú időre elválasszanak minket egymástól. Nem voltam teljes egész nélküled, már majdnem bele őrültem a hiányodba.

Her sweet kiss
||    || 487 || ×

Pryderi&Clíodhna

A szerelem istennőjeként én leginkább adok, nem kapok, ami majdnem megtébolyított engem. Majdnem hullámsírba kerültem, de a nővérem hangja kicsalt onnan, hogy megnézzem mit talált. Amikor elaludt rajtam egy kicsi mozgolódás után, akkor éreztem magamban azt, hogy milyen furcsa az én sorsom, hogy azt akit nekem teremtettek, már ilyen apró korában megismertem. Az ő jégfehér haja adja a tökéletes kontrasztot az élénk vörösömhöz, a szemei sárgája a kékemhez. Ahogy cseperedett, úgy avattam be apránként abba, hogyan is kell igazán szeretni, de minden rezdülése felém irányult, szerintem az egyik fülén, a másikon meg ki is jutott, hogy mit mondtam neki arról, hogy mások hogyan szeretnek dolgokat, csak az piszkálta a fantáziáját, hogy én mitől kényszerülök térdre és könyörgök a nevét mantrázva. Én pedig menthetetlenül szerelmes lettem, talán hamarabb, mint az illendő lenne, de pont én nem vagyok az nemet mondhat valaha az igaz szerelemre.
A testvéreim nem vették észre, hogy közöttünk nem holmi kis fellobbanás van, hanem, hogy Pryderi életem szerelme és a világegyetemem centruma. Miatta adtam fel minden önártási késztetésemet. Mellette voltam boldog, mellette aludtam ki magam, mellette nevettem. De megesküdött, hogy sietni fog vissza hozzám. Csak megkeresi a szüleit. Nehéz szívvel, de elengedtem őt, mert szeretem és nem akartam, hogy tovább üljön az a teher rajta. De nekünk mennünk kellett nem sokkal később. A nővéreimmel három külön irányt vettünk, én ragaszkodtam, hogy nem megyek velük, mert éreztem a szívem alatt, hogy Pryderi gyermekét hordozom és látszani fog egy idő után. A mámorító első éjszakánkon mikor eggyé válhattunk, akkor ejthetett teherbe, elvégre rengeteg ácsingózás után lettünk egymáséi. Nyakamba vettem Írországot és bujdosásban hoztam világra a kislányunkat, Aibell-t.
Évszázadok teltek el azóta, én felneveltem a lányunk, igyekeztem minél jobb anya lenni számára, de mindvégig azt kívántam, hogy bár velünk lenne az apja is. De büszke és gyönyörű nő lett, én pedig büszke vagyok rá, amiért mindkettőnk erejével tökéletesen bánik és néha egy-egy sötétebb kis pillanatában kiköpött apja. De már ő is felnőtt, nem foghatom örökre a kezét. Visszatértem a régi hóbortjaimhoz, de sosem leltem se férfiban, se nőben igazán gyönyört, mindig hozzá húztak a gondolataim és a vágyaim is. Éreztem amikor nekem adózik, sőt azt is, hogy az én nevemen szólítja mindegyiket, amire ha szerelmesebb lehetnék, lennék. Így legalább annyit tudhatok, hogy életben van. A szekta meg sem lepődik túlzottan a szerelésemen, prédikáltam én már itt sok mindenről, de Ő közeledik. Ahogy berúgja az ajtót, akkor érzem úgy, hogy megint dobog a szívem és élni akarok. A halandókra pillantok, akik meglepődnek, de olyan erőt sugároz Pryderi magából, hogy ők is érezhetik. Kiöltöztem neki mondhatni... Egy kis boldog emlékszeletke a múltunkból, ami előhozza a férfivá válásának éjszakáján történt emlékképeket, de lefoglal, hogy szemérmetlenül nézzem és igyam magamba a külsejét. Megérkezett életem szerelme.
Intek egyet mosolyogva, hogy takarodó van, elillannak ahogy azt kell. Kettesben vagyunk, közel, mennyi idő után. Kiegyenesedem büszkén az oltáron, amivel felfedem a kebleimet is, de a fújtatását hallva, nem kell biztatnom sem. A combomra markol mohón, amire élvetegen nyögök fel, mintha megint először érintene. Lihegek, rémesen felizgatott ennyivel és az arcomba hajol valósággal.
- Megtaláltál... - suttogom szerelemtől ittas hangon, mélységesen kiéhezett tekintetem az övébe fúrva. - Én sem fogom hagyni, mert lemaradtál a lányod születéséről is. Csak veled vagyok önmagam és boldog. Ne hagyj itt soha most már. - könnyes kicsit a tekintetem, de mohón csókolom meg, hogy széttárjam a combjaim, újra egy akarok lenni vele.

I set you free
||   || ×

Clíodhna& Pryderi

Minden pillanat, minden magányos ébredés egy apró halál volt nélküle. Minden mozdulatom őt hívta, minden porcikám őt kívánta, és mindenkiben őt kerestem. Minden kalandom áldozat volt neki, hiszen csak ő hozhat nekem valódi kielégülést, igazi boldogságot. Ő a mindenem, életem szerelme. Feleségül akartam venni, és családot alapítani, de talán nem baj, hogy így alakult. 17 éves voltam, istenek között az még szó szerint csecsemőnek számít, nem hiszem, hogy én lettem volna a legkiválóbb apa a világon, de szerelmes hévületemben megtettem volna. Ha boldogtalan lett volna mellettem, akkor inkább a halált választottam volna, mintsem, hogy fájdalmat okozzak neki. Szükségem volt erre a néhány száz év magányos kóborlásra. Az egyedüllét megkeményített, a harc megedzett, így már valóban igazi férfiként állhatok előtte. Néhány emberi szeretőm nem is bírta az iramot, túl szilaj voltam nekik, de neki soha nem lehetek az.
És most, itt előttem, fedetlen keblekkel, olyan, akár egy műalkotás. A sok magányos év hányattatásainak jutalma. Újra az enyém lesz, és többé nem lesz másé, akkor sem, ha szerelemistennő természete ezt diktálná. Nem hiszem, hogy ne érné majd be velem, nem az a kamaszfiú vagyok, akivel réges régen hált, bár az az éjszaka sem volt éppen semmi. Minden porcikám bele remeg a gondolatba, ahogy egyre közelebb érek hozzá. Érzem, ahogy az emléktől is feszülni kezd a nadrágom, ezért marok támaszt keresve combjaira. Szinte égeti a kezemet bőre, el kell nyomnom vágyakozó sóhajomat, hogy meg tudjak szólalni.
- A fél világon át kerestelek, legyek átkozott, ha újra elengedlek. -lihegem ajkaira, majd kicsit elkerekedik a szemem. – A lányom…na jó, erre majd visszatérünk. Most túlságosan vágyom rád. -szusszanok, a látványra, ahogy szélesre tárja nekem kecses lábait. Azután mézédes ajkai az enyémekre tapadnak, én pedig éhesen csókolom vissza, miközben kezeimmel már az övemet babrálom. Mikor kiold a fránya csatt, egy laza mozdulattal tolom le a férfiasságomat fogva tartó gyolcsot, úgy remegek végig, mintha még soha nem öleltem volna őt. A csókot meg sem szakítom, úgy érzem, ha megtenném, felrobbannék, de egyre türelmetlenebb vagyok. Tudom jól, ő is az, máskülönben nem hagyná ilyen könnyen magát, imádott mindig is hosszan kínozni. Most azonban, elég csípőmnek egyetlen heves mozdulata, hogy újra egyek legyünk. Ahogy forrósága körbe ölel, ajkaira nyögök, annyi ideje álmodtam már erről, és most végre eljött a pillanat. Kíméletlenül lököm magam előre benne, képtelen vagyok finomkodni, bár soha nem igényelte. Újra teljes egész vagyok, teljesen betölti érzékeimet, és már csak ő létezik, az én istennőm, én pedig testemmel, tagommal, minden mozdulatommal és sóhajommal áldozok neki.

Her sweet kiss
||    || 407 || ×

Pryderi&Clíodhna

Hideg volt a világom amíg meg nem tudtam, hogy várandós vagyok, mint Morrigan nagy tele. Utána pedig a gyermekünk minden mozdulatában az apját láttam, sokat sírtam is miatta, amiért a kis drágám faggatott, hogy ki után sírok ennyire. Az édesapja után, életem szerelméért, akivel megalkottuk kettőnk kis tökéletes keresztmetszetét. Szerettem volna, ha hamar hazatér hozzám, hogy egy család lehessünk, de nem ezt akarta a sors. Talán ez így volt helyes, próbára tett engem és minden érzelmem, de kitartott a szívem és még amikor a másik kedvenc műfajom a robbantást műveltem, utána is érte ácsingóztam könnyek között. Mert igazi kielégülésem utána nem volt, azt ő adhatja meg nekem csak, erre rá kellett jönnöm elég hamar. De a halandók hamar kifulladnak, nekik hiába jó, ha én még nem kaptam meg amit keresek. Az én boldogságom egyik, nagy része vele volt mindig.
Elém járult, amire kiszökik egy szerelmes sóhaj is belőlem. Még tökéletesebb lett, mint én azt megálmodtam. Mint egy mestermű. Az enyém... Mást nem akarok, most már végképp még ágyasként sem egyszer, ha ő itt van, akkor nem lehet máshogyan. Pedig még emlékszem arra, amikor egymáséi lehettünk, álmaimban is megkísért az emléke, akkor is tökéletes volt és életem legszebb gyönyöreit éltük át együtt. Magamba akarom őt. Halkan nyögök fel, ahogy megpillantom, hogy mennyire sóvárog utánam, én nem bírom a nyögést elfojtani sem az érintése alatt, tűzforró a bőröm.
- De itt vagyok és nem engedlek el. - lihegek én is. Tudom milyen horderejű dolgot mondtam el, de tudnia kell. Nem fogok előle titkolózni. Csak bólintok, nem bírok gondolkodni sem tőle rendesen, kitárom a combjaim neki, mintha ismét az első éjszakánkon lennénk. A csókja olyan édes és forró, éhes, hogy az is csak vadít tovább engem. Lecsúsztatom a vállaimról a csipkét, ne fedjen semmi most engem, utána a mellkasára simítok éhesen, hogy felülről hámozzam ki mindenből, de mindvégig az ajkaira vagyok tapadva. A legelső csókját is imádtam, de ez éteri, nem akarom, hogy valaha is vége legyen. Érzem, ahogy megérinti a nedvességet az ő szikra szilárd merevsége és remeg a testem minden porcikája. Kéjesen sikoltok az ajkaira, ahogy ismét egyesülünk,az egyik kezem a derekát, a másik a haját markolja. A helyén van minden darabka. A mámorító mozdulat, ami nem visszafogott, előcsalogatja belőlem a legszebb hangjaim, amiket csak ő hallhatott eddig is. Megemelem a csípőm, hogy mozogjak vele, teljesen akarom. Minden érzékem rá van hangolva és a viszontlátás heves gyönyörére. A sóhajaira megborzongok, a mozdulatai még mindig észveszejtőek, meghalnék, ha nem adnám gyönyörteli nyögésekkel a tudtára. De elengedem, hogy elnyújtózzak az oltáron a hátammal, majd felhúzom a térdeim neki kapaszkodónak. Így láthatjuk egymást teljesen és elveszíthetjük a józan eszünket. Nem érdekel, ha törni fog az oltár, az sem most. Most kettőnk ceremóniája zajlik.

I set you free
||   || ×

Clíodhna& Pryderi

Ha most felriadnék, és kiderülne, hogy álmodom, valószínűleg a kardomba dőlnék. Ez volt minden vágyam, minden álmomban őt láttam. Ő már akkor felnőtt, tökéletes nő volt, mikor én még csak pelyhes állú kölyök, de mégis látott bennem valamit. Akkor még nem tudtam, hogy felnövekedésem után mi ketten tökéletesen kiegészítjük majd egymást, minden téren. Lehetséges, hogy Morrigan szoknyája mellett maradva nem is váltam volna azzá, aki most vagyok. Ki tudja, talán a védelem, és Clíodhna kényeztető szerelmének hatására lusta és elpuhult felnőtt lett volna belőlem. Így azonban erős lehetek, és harcra termett, olyan tulajdonságokat tudhatok magaménak, amikre minden férfi vágyik, de kevesen tesznek érte. Ki tudja, talán nem olyan vagyok, mint amilyennek elképzelt, bár ezt erősen kétlem. Egy pillanatig elnézem őt, ha nem lennék ilyen büszke bevallanám magamnak, hogy éjszakánként, mikor senki sem látott, sírtam utána, de erre csekély esélyt látok. Nem ez számít, most. Megőrülök érte, újra benne akarok lenni, úgy szeretni mint még soha ezelőtt, és ahogy senki más nem lenne képes rá. Róla álmodtam, annyi éven át, és most valóra váltom minden álmomat. Itt van ellőttem, az oltáron, áldozati bárányként, és én örömmel fogadom az áldozatot.
- Én sem téged  – lihegek neki, és nem tudok nem felfigyelni rá, mennyire kéjvágyó a hangja. Combjait kitárja, tálcán kínálja magát nekem, én pedig nem tudok parancsolni magamnak. Ha nem évszázadok vágyakozása dolgozna bennem, elkényeztetném, az ujjaimmal és a számmal, ahogy azt tanította, de most képtelen vagyok másra gondolni, mint arra, hogy végre újra benne legyek. Csókja mámorító, sokkal jobb, mint ahogy emlékeztem rá, csodálatos volt minden eddigi, de ez egyszerűen földöntúli. Remegésére apró, önelégült mosolyra húzódik a szám, bele gondolni is észvesztő, hogy nekem reszket így, arra vágyva, hogy végre újra a magamévá tegyem. Lassan levetkőzik, hogy megcsodálhassam tökéletes idomait. Minden pillantás amit vetek rá, csak még több tüzet támaszt ágyékomban, szinte felkiáltok, mikor végre újra érzem forró nedvességét. Hevesen csókol, húz magára egyre jobban, közben olyan kéjes hangokat ad, amiktől csak még jobban elveszítem az eszem. Egy hangosabb sóhajjal díjazom, ahogy ő is megmozdul velem, és figyelem ahogy lassan hátra dől az oltáron. Éhes tekintettel mérem végig, képtelen vagyok lehunyni a szemem, vagy másfelé tekinteni. Térdeit felhúzza, hogy legyen mibe kapaszkodnom, ám csak az egyik kezemmel találok kapaszkodót, a másik éhesen kúszik fel a derekán, egészen az egyik finoman ringó kebléig, hogy ott találjon magának megnyugvást. A látvány teljesen az eszemet veszi, és csak arra tudok gondolni, hogy ő minél előbb elérje a beteljesedést. Így egyre hevesebb mozdulatokkal szeretem, mintha még soha nem tettem volna meg, miközben fölé magasodva gyönyörű kék szemeit és tökéletes alakját figyelem. Meghallom a halk reccsenést, ami annak a jele, hogy a kőoltár nem fogja kibírni az isteni erőmet, de nem érdekel, törjön, ha az kell. Most csak kedvesem kéjes hangjait hallom, csak az ő mámorban vonagló testét látom, betölti az egész szobát, és tudatom minden apró zugát. Végre újra teljes vagyok. Halkan megpróbálom nevét sóhajtanai, de a hangszálaim cserben hagynak, és csak egy hangos, kéjbe fúló nyögésre futja. Mindig is ezt tette velem. Kihozza belőlem az állatot.

Her sweet kiss
||    || 503 || ×

Pryderi&Clíodhna

Ha ez nem a valóság, csak a szemeim kápráznak, akkor valaki kérem végezzen velem, mert ennyit már nem fog kibírni a szívem. Nem veszíthetem el megint. Nem bírtam távol tartani tőle magam amikor még csenevész kis srác volt sem, minden sejtje és a lénye természetellenesen vonzott, de hiába akart engem minden létező alkalommal magáévá tenni idő előtt, mert olyan pokoli erővel kívánt és hiába vágytam rá én is úgy, még nem lehetett, így maradt az, hogy vagy a meleg kis kezeimmel vagy az ajkaimmal oldoztam fel őt, ő pedig edzhette az ujjait rajtam. Viszont amikor rádöbbentem, hogy ő a létező legtökéletesebb számomra, akkor csak ámulni tudtam. Egy tökéletesen kiképzett szeretőként és jó harcosként indult a világba, aminek azért örültem egy részről. Lehet, hogy mellettünk túl lett volna féltve, én pedig mint őrülten szerelmes kedvese elkényeztettem volna túlzottan is. Csak az auráján érzik, hogy megőrizte a tudását és mellé még rengeteg mindent. A szívébe látok, érzem, hogy nem egyedül sínylődtem, legalább ő is annyit kínlódott a hiányomtól, mint én az övétől. Láttam már a veszett sóvárgását, a boldogságát, a duzzogását, szinte mindent, de ezt még nem. De jelenleg megveszek a közelségétől is, szinte vibrál az aurám, sosem fogom lemosni magamról, hogy a bansheek királynője vagyok, de most az átkozottul szerelmes királynő vagyok, akinek minden vágya a szíve királya, hogy a testem áldozhassam a szerelmünk oltárán.
Halkan nyögök csak, nincs már eszem válaszolni. Kéjsóvár vagyok, halálosan szerelmes belé, talán még jobban is, ha lehet. Elveszítjük a kontrollt mind a ketten, akármennyire is élvezném, hogy másként is kényeztessük egymást, mint régen, most viszont úgy érezem, hogy felégetem a várost is, ha nem kapom meg. Hihetetlen hatással van rám a csókja, szenvedélyes, forró és a legszebb szerelmi vallomásunk is egyben. Elvörösödöm az önelégült mosolyára, csak ő tudott eddig zavarba hozni, még jobban képes most már erre azzal a határozott, vad tekintettel, amivel fel is falna. Azt akarom, hogy mindenemet lássa, mert emlékszem még élénken, hogy mennyire csillogott a tekintete amikor levetettem a köpenyem, de újra láthatom, amire csak szusszanok remegősen. Érzem, hogy mennyire vágyik rám, ami csak az én vágyaim szítja tovább, de ahogy ismét birtokba vesz, a hangjától egy pillanatra lehet elveszítem az eszméletem is, olyan erővel hat rám. A saját nyelvemen mondom el neki, hogy pontosan mennyire hiányzott és mennyire szeretem őt, a csókommal, a mozdulataimmal, a hangjaimmal. Elfekszem az oltáron, hogy láthassam a testét, a tekintetében lángoló tiszta vágyat, egy pillanatra sem engedem el a pillantását, imádom a szemeit, sosem értettem miért szégyellte egy időben, gyönyörűek. Felnyögök, ahogy a térdemhez ér, de ahogy a testemre cirógat, úgy emelkedik el a hátam kicsit az oltártól az élvezettől és kéjesen nyögök, ahogy a keblem kényezteti. Képtelen vagyok nem megkapaszkodni a karjában és karmolni őt, ahol érem, lehet égeti is az érintésem, de nem bírom irányítani magam. Főleg nem ahogy elkezd olyan hévvel mozogni mint még soha. Kirántja a tüdőmből is a levegőt egy pillanatra, folyik a könnyem, olyan erővel környékezik meg a gyönyör csúcsa, mint még soha. A reccsenés sem érdekel, nem bírom magam irányítani, kéjesen sikongatva a nevét. Csak ő létezik most számomra és a boldogságunk. Megfeszül minden izmom és tűzforrón szorulok rá iszonyú erővel, ahogy elmos magával az élvezet és a nevét sikoltva hagyom, hogy a hosszú, szinte erőszakos beteljesülés végigremegtesse minden porcikámat.

I set you free
||   || ×

Clíodhna& Pryderi

Egy pillanatra féltem, hogy ez nem a valóság. Attól tartottam, hogy ez csak egy újabb gyönyörű álom, és hamarosan felébredek, egyedül, vagy éppen egy ismeretlen, rosszabb esetben halott nő oldalán. Sok városból menekülnöm kellett, mert vadságomban kitörtem egy-egy örömlány nyakát. Mindig vörösöket kerestem, de ha elveszítettem a kontrollt, hajlamos voltam elfeledni, hogy nem Clíodhna fekszik a karjaimban. Mikor neki áldoztam halovány gyönyörömet, minden nőben őt láttam, és ezért úgy is viselkedtem velük, mintha ő lennének. Nagy hiba volt.
De nem álmodom, itt van velem. Újra érinthetem, csókolhatom, szerethetem őt. Forró bőre az őrületbe kerget, mint azon az éjszakán, mikor rajta hagytam pecsétemet, ahogyan ő énrajtam, amikor visszavonhatatlanul az enyém lett. És mégsem teljesedett ki ez a szerelem, egészen mostanáig. És úgy érzem, bár bele őrültem a hiányába, ennek így kellett lennie. Nem volt vagdalkozás, most, hogy visszatérem hozzá, nem volt számonkérés és elutasítás, csupán a megadó és kielégítő egyesülés. Úgy fogadott magába, mintha csak tegnap váltunk volna el, mintha semmi sem történt volna, és én is képes vagyok őt így szeretni. Most már egyek lehetünk, most már kényeztethetjük egymást, mert olyan férfi lettem, amilyennek lennem kellett. Fiatal fiú koromhoz képest talán vadabb szeretővé váltam, de a hangokból arra merek következtetni, hogy őt ez egy cseppet sem zavarja. Kéjesen simul hozzám, ahogy újta birtokba veszem a testét, ő az én valódi szentélyem, melyben állandóan lobog a szenvedély tüze, amely lassan engem is lángba borít. Képtelen vagyok parancsolni magamnak, vademberré válok. Csakis érte. Csakis neki.
Nem tudok nem elvigyorodni, ahogy kéjesen remeg nekem. Ez a szenvedély, ami bennem ég, már merőben más, mint egy kamaszfiú szenvedélye. Csak őt látom, csak az ő gyönyörét, csakis azt, hogy neki örömet okozzak, hogy neki jó legyen. Testemmel áldozok neki, minden izmom egyszerre zengi a szerelmi vallomást: számomra ő a legtökéletesebb nő, és mindent megteszek neki, amit csak kér. Teste a gyönyör viharában egyre forróbb lesz, körmei húsomba vájnak, karomat, derekamat karmolják, miközben gyönyörű égkék tekintete az enyémbe fúródik. Állom a pillantását, bár néha hosszan lecsukódnak szemhéjaim a gyönyörtől, de őt látni még jobban vágyom. Imádom, ahogy pillantása lassan ködössé válik a kéjtől, ahogy vörös haja mint lángnyelvek terülnek szét az oltárt fedő anyagon. Érzem, ahogy egyre jobban forrósodik teste, minden porcikája reszket és a szeméből a testi élvezet édes könnyei szivárognak. Hamar eljön a pillanat, mikor forrón megfeszül körülöttem, újra boldog vigyor kúszik az arcomra, abban a tudatban, hogy célt értem. Átlépett a beteljesülés kapuján, amin érzem, hamarosan én is követem majd. Elég két-három heves lökés, hogy minden porcikám egyszerre feszüljön meg. A legmagasabb csúcson elfúló, mély hangon nyögöm a nevét, miközben arcát figyelem.  Érzem, ahogy, mint annak idején, magom eltölti forróságát, és bár a józan ész azt diktálná, hogy húzódjak el tőle, képtelen vagyok rá. Érzem, hogy újra átjár a legtisztább kéj, amit férfi csak érezhet, képtelen vagyok betelni vele, még néhány mozdulatra szükségem van, hogy teljesen kielégüljek. Nem bírok elszakadni tőle, ennyi évszázad után azt sem bánnám, ha így maradnánk örökre.

Her sweet kiss
||    || 488 || ×

Pryderi&Clíodhna

Sosem éreztem egyetlen áldozásában sem túl nagy erőt, még a halandók is komolyabb mértékben tették, de annyira elég volt, hogy megmelengesse a szívem a tudat, hogy él. Próbálkoztunk örömöt keresni, de nem leltünk igazán rá, egymás nélkül semmiképpen sem. De vége a sanyarú napoknak, újra itt van, újra egymáséi lehetünk. Érzem, hogy a tüzem nem fogom tudni irányítani, de az sem érdekel, egyedül ő érdekel csak ebben a percben, mint az éjszakán, amin szerzett magának pár szép heget és nem is hagyta, hogy meggyógyuljanak, mert én tettem. Az én lapockáimon is virít mindkét oldalon öt-öt karmolás, amit tőle kaptam és mára hegként jelzi, hogy kihez is tartozom. De az érzelmeink nem bontakozhattak ki igazán, nem volt idő felfedezni őket úgy, mint egymás testét, de talán most ennek is itt az ideje. Eszemben sincs számon kérni semmiért, miért tenném? Mi jogom lenne? Visszatért hozzám és ez a legfontosabb, mert ugyanúgy szeretem és nem fogom azt tettetni, hogy nem vesztem meg a hiányától. Egyek vagyunk, ahogy az el van rendelve, én pedig szinte izzok a boldogság tüzében. Elég volt csak kiparancsolnia a követőimet és utána a három mondata, hogy elillanjon minden más gondolatom is, már ha akadt volna egyáltalán. Az idő üllője kovácsolta őt a tökéllyé amit álmaimban is láttam és hányszor megkísértett az évszázadok alatt, én bezzeg csak lemosni való skarlátot szereztem. Fiatalon sem finomkodott, mert akkor is úgy ismert mint a saját tenyerét, de most van olyan könyörtelen fizikai ereje hozzá, hogy megszédüljek tőle. Úgy simulok hozzá, mintha minden évszázadot amit külön töltöttünk, csak így lehetne pótolni, éhezik rá a testem és a lelkem is. Érzem, hogy forr a testem, ami csak tovább hergeli, kihozom belőle még most is az állatot, amit nagyon-nagyon szeretek. Amikor ő is elengedi a gyeplőt és érezhetem a valódi szenvedélyét.
A vigyorára ha lehet, csak még gyorsabban ver a szívem és még jobban reszketek. Lobog benne is egy láng, másmilyen mint régen, ugyanolyan élvhajhász és mohó, de most előbbre veszi az én gyönyöröm, nekem meg könyörögni sincs rendesen erőm tőle, olyan vad és odaadó. A tekintetem rajta függ, az én immáron hatalmas és pofátlanul jóképű szerelmemen, minden rebbenését iszom magamba, mintha sosem láttam volna még igazán. Most érzem magam a legerősebbnek, ki tudja mennyi idő után, rendesen áldozunk, minden sejtünkkel. A remegéseim, a nyögéseim és a sóhajaim mind szerelmes dalok hozzá, hogy milyen esztelen módon imádom őt, az eszményit. Vadmacska módjára marom őt, izzik a kezem, újra meg fogom bélyegezni magamnak. Néha egy-egy pillanatra össze kell szorítanom a szemeimet, mert pokoli erős lesz a gyönyör, ami el fog kapni elég hamar. Csodálatos látvány ahogy a pillái is rebegnek a színtiszta élvezettől. Tűzforrón feszülök rá, ahogy elérem a gyönyör kapuit, szabályosan átesve rajuk, de nem hagy alább, sőt torokhangon sikoltok, ahogy megérzem, hogy egy még erősebb csúcsot fogok elérni, ahogy mozog bennem. Ismét megfeszül a testem és kéjes, szinte hangtalan sikollyal adom meg magam újra, imádom az érzést, ahogy elönt a forró magva és a testem éhesen fogadja magába. Amikor már azt hinném, hogy nem tudok még egyszer a csúcsra jutni, akkor megint felránt oda, ahogy ő is eléri a tökéletes kielégültségét. Kapkodok a levegőért, nem akarok tőle elszakadni, soha többé. Szerelmes pillantással, csapzottan fekszem az oltár maradványain és nyúlok felé, hogy csókoljon meg az ég szerelmére.

I set you free
||   || ×

Clíodhna& Pryderi

Karmolásai nyomán szabályosan izzik a bőröm, mintha forró vassal égették volna meg bőrömet. Ezek a hegek ugyan úgy megmaradnak majd, ahogyan az első éjszakánk pecsétei, mert nem fogom hagyni őket úgy begyógyulni, mint más sebeimet. Ezek nem egy ellenség vagy egy szörnyeteg nyomai, ezek a szerelem hegei, amiket az én egyetlenem okozott nekem. Büszkén fogom viselni őket, hogy újraegyesülésünkre emlékeztessenek majd, ahányszor csak rájuk pillanatok. Ha a hátamon lévőket nézem, mindig felderengenek annak a mámorító első éjszakának az emlékképei, bár akkor még nem voltam valódi férfi.
Ahogy nézem őt, már teljesen megszűnt a külvilág. Míg én változtam, ő a változatlan tökéletesség maga, mint a márványból faragott gyönyörű hasonmása, amin nem fog az idő és a romlás. Szemei élettől sugárzók, ajkai csábítóan teltek és vörösek, bőre pedig puha és csábító, és én egy pillanatra késztetést érzek, hogy tökéletes vállába harapjak. Ahogy figyelem, egyre jobban dagad a szívem. Olyan gyönyörű, mint egy álom, az én legszebb álmom, és minden másodperccel csak jobban szeretem. Volt idő, mikor azzal próbáltam elaltatni lelkemben a hiányát, hogy ez nem szerelem volt, de most jövök csak rá, milyen nagyot is hazudtam ezzel magamnak. Hiszen ez szerelem, legtisztább fajtából, mert ez igaz, és mindent kibíró szerelem. Mit is tehetne hát egy szerelmes férfi, ha nem arra törekszik, hogy kedvesének örömet okozzon.
Ahogy a csúcsra jut, az földöntúli látvány. Haja körbe repüli gyönyörű arcát, keblei reszketnek, hangja elcsuklik, minden porcikája reszket, és úgy szorít, hogy bele őrülök. Egy pillanatra meg sem tudok mozdulni, őt mégis rázza az élvezet, és lassan én is elérem a beteljesülést. Újabb sikoly, újabb vad gyönyör hullám csap át rajta, immár a második, ahogy még mindig mereven mozdulok meg újra, kimérten. Nem kell már sok nekem sem, ám ő még harmadjára is eljut a legmagasabb állapotba, mielőtt újra betölteném magommal. Ha most nem mosolyog ránk a vén Cernunnos akkor soha. Izzadtan, a halántékomra tapadt hajjal figyelem, ahogy pihegve fekszik előttem, szemei még mindig opálosak, de kinyújtózik felém. Felé nyúlva két karommal átfogom a derekát, hogy szorosan magamhoz vonjam, és ajkaira pecsételjem szívem minden őszinte érzelmét. Nem olyan heves, és fülledt már ez a csók, mint az elején volt, de annál sokkal érzékibb. Benne van minden szerelmem, minden vágyakozásom és reményem, hogy egy nap majd újra együtt leszünk. Míg csókolom, lassan lefordulok a félig letört márványlapról egyenesen a földön heverő maradványai közé, boldogan húzva magamra életem szerelmét, hogy ne a hideg kövön kelljen feküdnie, hanem a karjaim között. Kezeimmel közben felfedezem tökéletes testét, derekát és hátát cirógatom, és puha hajába túrok. Olyan elégedett vagyok most, amilyen már sok száz éve nem voltam.

Her sweet kiss
||    || 426 || ×

Pryderi&Clíodhna

Tudja nagyon is jól, hogy milyen ha felhevülök igazán, ha tippelnem kéne, ezeket is ugyanúgy fogja magán viselni, mint az első éjszakánkon szerzett égéseit. Mert a mi szerelmünk égetően forró és ha kell, ezt büszkén fogjuk az idők végezetéig hordozni magunkon. Még a nagyobb támadások során szerzett hegeim is hagytam begyógyulni, de az ő tíz körme, ahogy először megültem és végigmarta a hátam a gyönyörtől, az mindig ott kell, hogy legyen. Már előtte este kis híján beadtam neki a derekam, amikor a forró, nedvességemmel dörgölőzve elégítettem ki, de tudtam, hogy egy teljes, hajnalba nyúló éjszaka milyen gyönyöröket tartogat. Nem vagyok én pedofil, csak türelmetlen.
Nincs más olyan férfi a földön mint ő, nekem őt teremtették és engem neki. Más nem létezik most a számomra, csak az éteri férfi, akiért annyit vágyakoztam és végre visszakaptam, immáron olyan férfivá felnőve, aki miatt bárki sárga lehet az irigységtől. Gyönyörű szemei vannak... mindig megbabonázott vele, lehet ő maga nem hitte el, de így, a gyertyafény pislákolásában, csak a tekintetébe újra bele tudnék szeretni, ha őt magát nem is látnám, mert különleges és egyedi mint ő maga. Majd szétrobbantja a mellkasom az érzések, amiket iránta táplálok. Rettegtem egykoron, hogy el fog engem felejteni, csak megmaradok kellemes emléknek, hogy miket műveltünk a paplan alatt, de ahogy a fejemben visszhangzott a saját nevem, amikor mással volt, akkor is boldog voltam, mert tudtam, hogy szeret. Azért sem született a lányunk érdeklődéssel sem a szerelem, sem a test gyönyörei iránt, mert aki ilyen tiszta és valódi szerelemből születik, azoknál megtörténhet, hogy csak egy hasonló csalhatja ki az érzelmeiket. De a szerelmét érzem minden mozdulatában, örömet akar nekem adni, nem magával foglalkozik, hanem velem, ahogy én is vele. Az odaadás etalonjai vagyunk.
Érzem magamon a tekintetét, ahogy szinte banshee-ként száll a hajam a mámorban, tehetetlen vagyok vele szemben, csak ő tudja belőlem ezt kihozni, csak ő tud engem ilyen kéjjel megajándékozni. De újra megkapom az ajándékot és az ő gyönyörének forróságát is, ami megtölt engem, nem csak boldogsággal. Szinte ámulok, ahogy ismét megérzem, hogy ilyen hihetetlen gyorsasággal tölt meg újra, de a kéjtől kába vagyok. Háromszor gyors egymásutánban élhettem át a gyönyör csúcsát, ő pedig kétszer. Lefogadom, hogy Cernunnos ezért újra megáld minket. Így izzadtan, kielégülten csodálatosan néz ki, nem bírom ki, hogy ne nyúljak érte. Halkan szusszanok fel az erős karjaiban, ahogy felhúz és szerelmesen az arcára simítva viszonozzam a csókját, amibe beleremeg a szívem is. Lágyan, érzékien csókolom őt, hogy újra szerelmet vallhassak neki, hogy mennyire hiányzott és mennyit rimánkodtam, hogy egy napon ismét együtt lehetünk. Nem engedem el az ajkait, ahogy lefordít kettőnket az oltár maradványaira, kezesen bújva az izmos, erős testére, mert itt az én igazi helyem. Én is fel akarom magamnak térképezni, a mellkasát, az oldalát cirógatva, majd arcát cirógatva, kicsit eligazítva az izzadt tincseit, hogy láthassam minden vonását, de halkan nyögök, ahogy a hajamba túr. Évszázadokat vártam erre a boldogságra.
- Hiányoztál, szerelmem. - suttogom áhítatos hangon.

I set you free
||   || ×

Clíodhna& Pryderi

Emlékszem milyen volt kis kölyökként vágyni rá. Mikor mellette aludhattam, szorosan odabújva hozzá, nem volt ritka, hogy gyönyörű domborulatai közé fúrtam a fejem, és kis kezeimmel felfedeztem testének minden apró zugát. Oda voltam érte, már akkor is, annyira halálosan oda voltam érte, pedig még nem lettem volna elég neki. Nem voltam még elég határozott szerető, minden egyes alkalommal már attól a fellegekben jártam, hogy forró kezei hozzám értek volna. Elég volt egy pillantás, hogy felizgasson, és egy érintés hogy kifacsarjon. Olyan nagyon akartam, hogy mikor újra vissza utasított, azt hittem már minden remény oda veszett. Dörgölőzött hozzám, és én olyan nagyon a forró nedvességben akartam lenni, hogy a gondolat is kielégített, de elengedtem a gondolatot, hogy, a magamévá tegyem valaha is, vagy hogy egyáltalán bevalljam neki: őrülten szeretem. Aztán másnap eljött az a mámorító éjszaka, amikor oda jött hozzám, és anélkül, hogy egy szót is szólt volna, megült, akár egy vad csikót. Végig martam a hátát ugyan, de ő is az enyémet, amikor megmutattam neki, hogy mit szalasztott el eddig.
Számomra ő a tökéletes, az eszményi nő. A társam, mindenben, amiben csak lehet, életem párja, bár több évszázadot külön töltöttünk. Nem hittem, hogy a szívemben lobogó lángok kitartanak majd addig, míg újra látom őt, de lám, mekkorát tévedtem. Mikor újra megláttam, a vágyam nem önmagát táplálta, hanem a szerelem horgasztotta fel. Szívem új életre kelt, ahogy ajkunk össze ért, és már tudom, hogy hol van a helyem. Itt, mellette, őt ölelve, a lába elé rakva szívem legtisztább érzéseit. Vörös haja, kék szemei, puha bőre, mámorító illata megbabonáz, újra belé szeretek, már ha lehetséges ennél szerelmesebbnek lenni, és szerelmemet testem mondja el. Odaadóan fáradozom azon, hogy őt a gyönyörbe juttassa, minden sejtem egyszerre szikrázik, olyan teljességet és boldogságot érzek.
Olyan akár egy álom. Egy mocskos, és fülledt álom, amiket magányomban sokszor láttam. Ezekből az álmokból mindig csatakosan, és kő keményen ébredtem, zihálva, és abban a tudatban, hogy ő nincs mellettem. Nem volt olyan nő, aki ezek után az éjszakák után elég lett volna. Ő érte sírt minden porcikám, és nem tudott senki olyan kéjt adni, mint ő. De már itt van, és elveszi az eszemet is. Reszketek, ahogy ő is remeg, és nem sokkal utána lépek a gyönyörbe, egymás után kétszer. Érzem, ahogy eltölti forróságom, mint régen, azon a csodálatos éjszakán, mikor a gyermekünk fogant. Áhítatosan csókolom meg, ez az én imám, az én gyönyörű istennőmnek, hálaadásom, amiért újra átélhettem a legtisztább kéjt, amit asszony csak adni tud.
Karommal óvom őt, ahogy leérkezünk a kőrakásra, nem akarom, hogy bántódása essék. Kicsi kezei ismét rajtam kalandoznak, mellkasomat, vállaimat simogatják, hajamat igazgatják. Fájdalmasan mordulok fel, ahogy édes ajkai elválnak az enyémektől, de megszólal, és a hangja betölti a szívemet.
--Te is hiányoztál nekem szerelmem...elmondhatatlanul. Őrülten szeretlek!  -lassan cirógatom puha, lángszínű haját, ahogy a szemeit figyelem –- És tudod...a legboldogabb férfivé tettél a világon. Annyi kérdésem van, és annyi mindent szeretnék mondani...azt sem tudom, hol kezdjem.

Her sweet kiss
||    || x || ×

Pryderi&Clíodhna

Mondhatni, hogy pimasz egy kölyök volt, éjszaka sokszor átszökött mellém aludni és csak azt vettem észre, ahogy a kebleim között van a feje és a kezével pedig kalandorkodik. De akkor döbbentem csak meg, mikor ösztönösen két ujjával elkezdett bennem játszani és szinte azonnal el is találta azt ahol kényeztetni kell engem, én pedig próbáltam nem felsikoltani, ahogy két perc alatt kielégített. Utána hagytam neki gyakorlatilag mindent is, volt hogy egyből a takaróm alá bújt, hogy a nyelvével kényeztessen, én pedig imádkoztam mindenhez, hogy nőjön már fel annyira, hogy magáévá tehessen engem. Elég volt egy sóvár pillantása, hogy a lelkem még jobban odavesszen érte és érinteni akarjam, de még talán a fiatalsága vagy a szerelme miatt túl könnyedén kapta el az élvezet. Utána pedig az ajkaimmal kellett megedzenem, hogy ne azonnal élvezzen, ahogy odakerül. De az utolsó lépés az volt, hogy a forróságom megismerje és a nedvességem is rendesen, ne csak a kezével és a szájával. Talán pont a gondolata, hogy sosem kaphat meg teljesen, az tette őt olyan fenevaddá azon az éjszakán, amikor hajnalig egyek voltunk és minden addigi sóvárgásunk hatalmas, szenvedélyes szeretkezésekben bontakozott ki. Aminek a nyomait büszkén viseljük.
Ismerve saját magam, tudtam, hogy ha sosem látom többé, akkor is egyedül őt fogom szeretni így, mint a másik felemet. Akárhol, akárhányszor kerestem a szépet, se férfiban, sem nőben nem lelhetem meg azt, amit ő jelent nekem. Természetes volt szinte az érzés, hogy csak a közelségétől izgalomba jövök, mert felgyorsult a szívem és elöntött a mély, tiszta szerelem, amit iránta érzek. Visszakapni őt az egyik legcsodálatosabb érzés, egy csókba szőtt vallomással. Gyönyörű férfi lett, akármelyik szobrász eldobná a vésőjét, hogy ilyen pedig nincs. De van és itt áll előttem, az én szívem pedig épp csak nem emészti fel a szerelem lángja, ahogy a legszebb nyelven vall nekem.
Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire élvezetes lesz a viszontlátás, mert ugyan sokszor álmodtam vele, nagyon mocskos és kéjes álmokat, de a valóság mindig sokkal jobb. De a valóságban a felgyülemlett vágyak és álmok után háromszor is a fellegek között lehetek és érezhetem, hogy ő kétszer ad nekem a maga gyönyöréből. Eszembe jut az éjszaka, amikor megfogant a lányunk, ha erre nem ad jutalmat Cernunnos, akkor elkaparom a fagyos földbe. Szinte lebeg mindenem, ahogy csókolom őt, mintha újra önmagam lennék, ki tudja mennyi idő után először.
Erős karjai biztonságában fedezem fel újra magamnak a bőrét és a hajtincseit is. Mosolygok kicsit a mordulásra, van ami nem változik. Elvörösödöm a szavaira, az arcom színe felveszi a versenyt a tincseimmel. Kuncogok egy kicsit. - Aibell a neve, a bansheeistennő. Miután elmentél, nekünk is menni kellett onnan és akkor jöttem rá, hogy nem volt eredménytelen az éjszakánk. De kérdezz csak bármit még. - támaszkodom meg a mellkasán és úgy fürkészem őt.

I set you free
||   || ×

Clíodhna& Pryderi

Sosem fordult meg a fejemben, hogy amit kölyökként vele tettem, az nem ártatlan, és véletlenül sem játék. Annyira természetesnek tűnt, hogy vele így kell "játszani". Mikor először érinhettem a nyelvemmel, mintha a málna édes ízét éreztem volna, talán azért is szerettem annyira csinálni. Jutalom volt, és csak azt értettem, hogy ettől ő is boldog lesz. Aztán, ahogy egyre idősebb lettem, egyre inkább felfogtam, mit is művelek vele. És egyre jobban elfogott a vágy, iránta. Vágy, hogy szeretkezhessek vele, hogy neki adhassam az első éjszakámat, hogy ő avasson engem férfivá. Egy kegyetlen napig azt hittem, hogy csak álom marad. Hogy annyival kell beérnem, amit kaptam, és az orgián újra végig kell néznem, ahogy egy halandó hágja meg. De tévedtem. Oda jött hozzám, az ölembe csúszva határozottan megült, és együtt voltunk hajnalig.
Ez a néhány mámoros perc sokkal jobb volt, mint az az egész éjszaka. Már nem egy tinédzser vagyok, hanem felnőtt férfi, felnőtt vágyakkal. Többet tudtam adni neki, ahogy ő is nekem, és valódi kiteljesedés volt ez. A halandók is érezték, néhányuk látta is a kulcslyukon át. Végig nézték, hogy mit teszek az istennőjükkel, tudják, hogy ő az enyém, és többé egyikük sem érhet hozzá. Boldogan piheg a karjaimban, amitől én is boldog leszek. Méltó vagyok hát egy szerelemistennő kegyeire, az én egyetlen szerelmem kezére, amitől úgy érzem, nem született még nálam nagyobb mázlista. Ebben a pár gyönyörteli percben, szinte biztos vagyok benne, hogy újra gyermeket nemzettem neki, hisz hevületem csúcsán nem volt eszem rá, hogy vigyázzak. De nem is akartam. Azt akartam, hogy a főisten is ide figyeljen, és újra gyermekkel áldjon meg bennünket, apa akarok lenni, immár valóban, az ő oldalán.
Mosolygok, ahogy a fürge kezek a bőrömre szántanak, boldogan cirógatom én is tökéletes bőrét.
- Aibell. Gyönyörű neve van.   -ízlelgetem nyelvemen elsőszülött leányom nevét, már alig várom hogy megismerhessem. - Merre jártál vele? Folyton követtem a nyomodat, és mindig olyan erős volt, de folyton az utolsó pillanatban tűnt el. Tudom, hogy nem előlem menekültél, de miért kellett egyáltalán menekülni?  

Her sweet kiss
||    || || ×

Pryderi&Clíodhna

A szerelemistennő énem hozott ki belőle dolgokat, amiket egy ideig szégyelltem vagy aggódtam miattuk, de a mindenekre, egy isten ő is, hol tanulta volna meg ezeket, ha nem az én szoknyám alatt. Meglepő sem volt, hogy csak én tudtam kicsinek is elaltatni, hiába énekelek én a családban a legszebben, ő inkább a közelségemtől megnyugodott már és nagyokat szuszogott csak babaként is ébren, mint ahogy az felszökő szerelmes sóhajai nagyobb korában. Morrigannel varázsolt, Agronával harcolt, tőlem pedig a pokoli tűzmágiát tanulta nappal, éjjel meg a szerelmet. Még fel sem fogta, hogy mit csinál, mikor már az izmaiban voltak a mozdulatok emlékei is. Ahogy cseperedett, úgy voltam benne biztosabb, hogy ha nem velem hál először, akkor visszamegyek oda, ahol akkor akartam meghalni, amikor megtalálta Agrona és tényleg megteszem. Érezni akartam a szerelmét úgy is, nem csak a lopott csókokban és fülledt kis pillanatokban. Mikor eljött a nap és az ölébe ültem, akkor éreztem magam a legszebbnek, az ő tekintetének a tükrében, mert az nem holmi vágykielégítés volt, hanem valódi és őszinte szeretkezés kifulladásig.
Most egy egész éjszaka sem kellett, hogy kifejezzünk mindent. Minden nyögése, sóhaja a legszebb ima volt felém az elmúlt évszázadokban. Ténylegesen egymás másik felévé váltunk az évek alatt és immáron tökéles kiteljesedésben tudtunk egybe forrni. Csak szánni tudom a halandó örömlányokat, akik nem bírták ezt a tempót, de tőlem tanult, magam is okolhatom. Érzem, hogy a követők is látták ami lezajlott és csak megerősödött bennük a hit. Nem hitték el, hogy Pryderi Aibell apja, mert nem írja a Mabinogion sem, de most, hogy láttak engem a lányom apjával, érzem, hogy szilárdult a hitük, meg más részeik is. Sírni tudnék örömömben, de erőm sincs, csak próbálok levegőhöz jutni, főleg hogy ő fog engem, én pedig végre biztonságban érzem magam. Senki más nem tudná ezt velem megcsinálni, de ő lett nekem teremtve, én pedig őrülten szerelmes vagyok belé, de ha valaki szemet vet rá, az magával a banshee királynővel fog farkasszemet nézni. Talán azt is a sors akarta, hogy a legtermékenyebb napom legtermékenyebb perceiben kaptam őt vissza, mert rajta érzem, hogy a főistenünk figyelmét fel akarta Bázelben kelteni, hogy gyermeket akar nemzeni, de akár teljesen töltött fegyverrel is orosz rulettezhetnénk. Nem akartam, hogy vigyázzon, ha már visszakaptam, akkor szeretném újra az ő gyermekét várni, mert Cernunnos figyelmeztetett régen, hogy én csak az egyetlen igaz szerelmemtől lehetek várandós, ami ha nem volt elég egyértelmű régen sem, Aibell után teljesen bizonyos lett, aki várja vissza az apját, én pedig anya akarok lenni, újra ragyogni a gyermekáldás minden percében, de most már az apjával együtt.
Semmi sem teheti most a pillanatot szebbé, sehol egy sötét gondolatom sem, betölti az illata, a látványa és a lénye az elmém.
- Aoibh, mint gyönyörű és Oibel-ā, mint lángoló tűz. A halandó neve Dubheasa, mint sötét szépség. Csodaszép lány, a te hajszíned örökölte, mindkettőnk erejét... - nevetek kicsit, látszik rajtam, hogy a leányunk mennyire fontos és mennyire szeretem őt. - Mert banshee istennő ő is, de inkább alvilági. Mindig menekültünk, faluról falura, erdőről erdőre, de ahogy telt az idő, úgy üldözték jobban az igaz hit hívőit, pláne a banshee királynőt és a koronahercegnőt. Utána pedig terrorista lettem. Én vezettem az IRA-t, a háttérből ugyan, de mindig benne volt a kiskanalam. A legnagyobb műveleteket személyesen felügyeltem, már az alapítása percétől az ország újraegyesítéséért harcoltam. Utána pedig, hogy a Sinn Féin a parlamentbe került, akkor visszatértem a hittérítéshez, amivel megint csapkodták a bokámat. De most már van annyi szabadságom, hogy kinézek a lányunk testvérének, aki világsztár hárfaművész, őt sosem rántottam a saját káros tendenciáimba. Ezért menekültem... Sajnálom, hogy a saját önpusztításom miatt nem találtál meg hamarabb.

I set you free
||   || ×

Clíodhna& Pryderi

Boldog gyerek voltam, bár sokan inkább azt mondanák, hogy beteg gyerekkorom volt. Pedig szó sem volt róla, hogy egy idősebb nő kihasznált volna egy gyereket, csupán arról szólt ez az egész, hogy szerencsés vagyok, és apró baba koromban megtaláltam azt, akivel majd le fogom élni az életemet, azt, akit nekem szánt a sors. Kisbaba koromban csak az ő karjaiban nyugodtam meg, és később is mellette szerettem a legjobban lenni. Már akkor szerelmes voltam, amikor nem is tudtam mi az a szerelem, vagy éppen a testi vágy. Egyszerűen csak imádtam hallgatni, ahogy ő élvezi, amit vele teszek, szerettem elnézni utána az arcát, hozzá bújni, vele elaludni. Nagyobb koromban pedig biztos lettem benne, hogy akarom őt, és nem csak egy éjszakára. Azt akartam, hogy ő vegye el a szüzességem, bár Morrigan gyakran mondogatta, hogy ugyan úgy kell elveszítenem, mint az itt tartózkodók nagy része: egy orgián. De ha így történt volna, én akkor is Clíodhnát akartam, senki mást, megőrültem érte. Ha nem úgy történt volna meg a dolog, ahogyan, valószínűleg megszöktem volna nevelőimtől. A szerencse rám mosolygott, és sosem voltam boldogabb, mint azon a hajnalon, amikor a karjaim között ébredt fel, én pedig boldogan és végre teljesen elégedetten gyönyörködhettem szépségében, arcában, hajában egész lényében. Az a látvány egy életre az elmémbe égett, és olyan nagyon szerelmes voltam, mint még soha azelőtt.
Elválásunk után nem is voltam teljes. Minden porcikám érte sírt, minden vörös nőben őt láttam, nem tudtam nélküle élni, ezért nem voltam képes másra, mint ahogy visszatértem hozzá, szenvedélyesen megmutatni neki, mennyire hiányzott nekem. Nem kellett hozzá egy egész éjszaka, így is tökéletesen érzem magam, boldog vagyok és teljes, hogy újra ölelhettem és szerethettem az én drágámat. Minden sejtem csak őt kívánta, és nem ártott meg, hogy végre vele nem kellett vissza fognom magam. Néhány halott örömlány után megtanultam, hogy vissza kell vennem a tempóból, ha nem akarok minden városból sietve távozni, de ez csak azt eredményezte, hogy nem találtam valódi kielégülésre. Ő is kiéhezett volt, hiszen háromszor egymás után érte el a gyönyör csúcsát, ahogyan én kétszer. Szinte hallom ahogy fogadott bácsikám valahol Bázelben felröhög, valószínűleg pár hónap múlva gyermekáldásnak nézünk elébe, de ez volt a célom. Gyermeket akartam nemzeni neki, bár azt pár perccel ezelőtt nem tudtam, hogy ez nem az első alkalom lesz. Nem számít, alig várom, hogy megismerjem a közös lányunkat.
Erősen tartom, hogy ne sértsék meg a kövek, hogy bármi baja essen. A kis szektája kint leskelődik az ajtóban, közönségünk volt, de mit bánom én. Megláthatták, hogy az istennőjüknek van istene, van egy párja, akinél erélyesebben senki sem tudja szeretni, bárhogy is próbálja. Az egyetlen társa, akivel kiteljesedhet, és erősebb lehet, mint valaha. Nem is fogok más férfit, de még nőt sem a közelébe engedni többé, ő már csak az enyém, és vagyok olyan féltékeny vadállat, hogy bárkit lemészárolok, aki csak megpróbálkozik nála. Ha a vén Cernunnos is úgy akarja hamarosan újra szülők leszünk, én pedig nem fogok habozni, hogy feleségül kérjem hamarosan.
Mosolyogva hallgatom szavait, miközben szemeit figyelem, és puha tincseit cirógatom. Boldog vagyok, hogy végre megtaláltam, de nem örülök, hogy ennyi fájdalmat kellett átéljen.
- - Biztos vagyok benne, hogy gyönyörű, hiszen te vagy az édesanyja. Már alig várom, hogy megismerhessem…sok évet kell bepótolnom vele is. -nyomok egy csókot az arcára, ahogy mellkasomon támaszkodik, és engem figyel merően. - Terrorista…miért nem lepődtem meg, hogy robbantgattál, valahogy illik hozzád. Azt hiszem ezeket a történeteket még hallottam is, én is vak voltam, hogy nem vettem észre kiről van szó. Ha ezt tudom, már régen melletted lennék. Bár, ez a kis szekta is illik hozzád, szívesen becsatlakoznék. -kacsintok rá, majd újabb csókot lopok. - Most már itt vagyok veled, és semmi baj nem lesz. És ne sajnálj semmit…ennek így kellett lennie. Akik szeretik egymást, azok mindig egymásra találnak. Többé már nem válunk el.
 

Her sweet kiss
||    || || ×

Pryderi&Clíodhna

A sors is nehezebben tudott volna minket összekutyulni, ha nem így. Egy sötétebb erőt egy ragyogóbb, tüzessel, aki azért halált harangozik be. Senki sem értette, hogy miért nyugodott meg azonnal az én kezeim között és nyugodott meg a hangomra, de elég volt egy hajtincsem megfognia és aludt is. A gyermekkori felfedezéseit, hogy a kebleimmel tud játszani és hogy milyen érintésekkel mit csal elő, még nem kezdtem aggódni sem. De az orgia előtti éjszakán már tépelődtem rendesen. Mert őt akartam és elég idős volt bármelyik szépséghez, de magamnak akartam, ahogy ő engem. Az a hajnal virradt a legszebben, mert a karjai között voltam, még sajogtak az izmaim, de boldog és szerelmes voltam. A gyönyörű szemeivel engem nézett, én pedig simogattam ahol értem őt.
De tovább kellett mennie, én pedig amíg nem ragyogtam a várandósságban, csak árnyéka voltam magamnak. Utána meg hogy a lányunk felnőtt csak azért, hogy országunk legyen, abban leltem örömöt. Nem is történhetett volna ez másként, minthogy pár kurta mondat után összeforrjunk, mert nem bírunk gondolkodni. Majd utána. Éreznem kellett őt, a szerelmünket, a hevét és mohóságát. Sosem élveztem még ennyiszer egymás után, világomat nem tudom még. Csak azt, hogy ő kétszer. Órák, de talán inkább percek kérdése csak, hogy újból kismama legyek. Ő pedig most már tökéletes apa lesz. Susogást érzek, amik a régi nyelven, Cernunnos hangján közli, hogy fiaim lesznek. Fiaim. Pryderi is menetközben találja fel magát, mert az ő vágyából is lesznek. Csak bírja a tempót, mert Aibell mellett veszett tempóban kellett élnem. De most már a lánya sem ússza meg az apját. Ahogy előre sejtem, a lányom végzete is közeledik. Jó lenne egy családként élni, még ha olyan kaotikusan is, mint a nővéremék, de családként. A halandók meg látták az elmesélt isteni szerelmespárt, ahogy egymásnak esnek az oltáron.
Fogalma sincs talán, hogy megint mibe merültem amíg ő is és a lányunk is távol voltak. Aibell sokat látott engem kivérezve.
- Előre figyelmeztetlek... nem sok érzése van, nagyon közömbös, vágyat és szerelmet képtelen érezni, talán ha megtalálja a másik felét, de nagyon nem olyan mint én. - elmosolyodom a csókra. - Ezen a földön született és fogant a lányunk is, itt volt a te édesanyád és Morrigan kultuszának székhelye is. Én csak egy Írországért harcoltam, ami majdnem teljesen sikerült. Egy régimódi áldozati szektához? Akkor velem is kell áldoznod, eddig a halandók áldoztak a szerelem oltárán. - zavaromban vigyorgok a kacsintására és viszonozom a csókját. Mint valami kamaszlány... - Most nem csúsztál le rólam. Veled mi baj érhetne? Kétajtós szekrény lettél, Pryderi, az ég szerelmére, én még kamaszkorodban is szerelmes voltam már, meg előtte is. Nem akarok nélküled lenni többé.

I set you free
||   || ×

Clíodhna& Pryderi

Nem tudom, hogy hogy éltem eddig nélküle. Hiszen minden porcikám őt kívánta, minden egyes idegszálam megfeszült közelségéért, hiszen az első pillanattól mellette volt minden boldogságom és nyugalmam. Kisbaba koromban az ő karjaiban találtam békességet, csak nála aludtam nyugodtan, ahogy azt kellett. Mellette értettem meg, hogy mitől lesz nő a nő, és férfi a férfi, mitől van az, hogy valakit szeretünk, míg másvalaki iránt csak vágyat érzünk. Minden apró mozdulatnak mellette lettem a mestere, és eleinte azt gondoltam, nem érzek iránta fiúi szeretetnél többet. Aztán ahogy tel-múlt az idő, szépen lassan felhorgadt kicsi szívemben a szerelem, és csak egyre többet és többet akartam. Örökre magamhoz akartam láncolni. Azon a mámorító éjszakán ez sikerült is, bár fogalmam sem volt róla, hogy gyermeket nemzettem neki. Egyszerűen csak boldogok voltunk egymás karjaiban, és a szerelmünk végre kiteljesedett.
De milyen lehet egy férfi, aki nem tudja, honnan származik. Rengetegszer meghallgattam Morrigan egyik vén boszorkányától az ősök tiszteletének fontosságát kölyökkoromban.  Ő könnyen beszélt, már az ükanyja is a Hollót szolgálta, de én nem tudtam, ki is vagyok valójában. El kellett mennem, de sietni akartam vissza, mégis közbe szólt az élet. Anyám mellett magamra találtam, de vissza kellett mennem az én egyetlenemhez, és ő nem tartóztatott. Elindultam, de már nem találtam ott, ahol a tábor még néhány hónappal azelőtt állt. Csak a hatalmas, elhagyatott kőkört találtam meg, aminek a szélén az enyém lett végre. Nem volt nyugtom, sem maradásom, mentem utána, ahogy a vadászkutya követi a nyomot, de mindig lassú voltam. Olyan gyorsan járt az országban, és én bejártam az egészet a nyomában. A nehézségek kezei között formálódtam azzá, aki ma vagyok, minden porcikám változott, míg végül visszavonhatatlanul felnőttem. Nem tudtam, mit fog jelenteni neki a viszontlátás.
Forrongott bennem a vágy, ahogy ereje egyre közeledett. Annyira akartam őt, nem tudtam tisztán gondolkodni, teljesen egyértelmű volt, hogy ezzel kezdjük a viszontlátás első perceiben, mert egyikünk sem tudott másra gondolni. Miután elmondta, hogy van egy lányunk, a fejembe vettem, hogy most újra teherbe ejtem, és ennek a gyereknek a születéséről már nem maradok le. És persze volt itt egy rakás halandó, akiknek meg kellett mutassam, hogyan szereti egy isten az istennőjüket. Aki nem kisebb személy, mint az istennőjük kedvese, bár ahogy elnézem kéjtől zilált arcát, őt is megleptem. Gyönyörködöm benne, ahogy édes hangját hallgatom, és szinte érzem, az apró élet kettőnkből már megfogant benne, és hamarosan növekedni kezd. Szülők leszünk.
- Nem számít -mosolygok. -Csak az számít, hogy végre megismerhessem. Nem is várom, hogy egyből a nyakamba vesse magát…és ha valóban csak a megfelelőt kell megvárni, hát várunk. Csak legyen boldog más nem fontos. -lassan cirógatom kedvesem pőre hátát, olyan boldogság a karomban tartani, amire már régen szükségem volt. – -Hallottam a híreket, de az emberi nevedet nem ismertem fel. De tudod mit…csodálatos és erős nő vagy, amiért mindezt megtetted, egyedül, és büszkén állok majd az oldaladon. És áldozok veled a szerelem oltárán, amikor csak akarod…mint azon az első éjszakán. - kicsit felnevetek zavarára, még mindig csak én tudom ezt kihozni belőle. -Dolgoztam is eleget rajta, hogy ilyen kétajtós szekrény legyek…igazi férfiként akartam újra eléd állni, és sikerült. Tudom, hogy az voltál…én az első pillanattól kezdve szerelmes voltam beléd. Azért születtem meg, hogy egy napon majd együtt legyünk.

Her sweet kiss
||    || || ×

Pryderi&Clíodhna

Nem volt egyszerű maga a tudat sem, hogy a gyermek, akit oly boldogan dédelgettem csecsemőként, ő a Végzetem, nem más, ha küzdeni akartam volna a tény ellen sem győzhettem volna soha. De nem is akartam. Mint valami majdnem furcsa megérzés, amikor cirógattam a fehér haját, akkor fordult meg a fejemben, hogy egyszer, egy napon a mi gyermekeink is talán ezzel a különleges színnel lesznek megáldva. Próbáltam a legjobban tanítani mindent. De ő sem menekült az érzések elől, főleg ahogy közeledett az éjszaka. Egymáséi lettünk, én noha akkor még nem tudtam, de anya is.
Nem mondom, hogy nem fájt amikor elment, mert majdnem beleőrültem, különösen a gyermekáldás miatt, de nem lehettem annyira önző és akarnok sem, hogy szó szerint leláncoljam, hogy félemberként éljen, nem tudva, hogy kik a szülei. Megígérte, hogy sietni fog vissza hozzám, én pedig alig vártam. De világra jött már Aibell is, amikor szembe kellett azzal néznem, hogy lehet, hogy nagyon sokat kell majd rá várnom és egyedül kell felnevelnem a lányunkat. Ami meg is történt végül, a lánynak az apja csupán mese volt, nekem remény. Hogy majd egyszer megtalál minket. De mivel menekülésben éltünk, néha halványnak tűnt a remény, olykor éreztem, hogy a közelünkben jár, de mennünk kellett, utána pedig egymagam menekültem állandóan. Egy párszor visszatértem a kőkör maradványaihoz, már csak a szép emlékek miatt is. Utána ahogy magam voltam, próbáltam nem a lányunk agyára menni, de cserébe sok olyan dolgot tettem, amik közül nem mindenre vagyok büszke. De látni akartam akkor is és vele lenni, mert a hiánya bénító volt.
Ilyen közelről érezni az erejét is elég volt nekem, de gyorsan tudtomra adta, hogy ugyanolyan vadul kívánjuk egymást. Nem erősségünk a gondolkodás az ilyen helyzetekben, én pedig azért teszek is érte, hogy máson se járhasson az ő esze sem. De ez sem eredménytelen együttlét volt, amit a legkevésbé sem bánok. A halandókon érezni, hogy milyen vad vágyat keltett bennük a mi kettőnk látványa, elvégre egy isteni pár szenvedélyes együttlétére nem tűzbe jönni... Eddig is csak ő tudott pokolian kielégíteni, de most, hogy felnőtt teljesen, pislogni is alig van erőm. Érzem magamban az apró kis életeket. Boldogan sütkérezem az érzésben.
- Örülök, hogy már elfogadod olyannak amilyen. – lágyan mosolygok rá. – Nála az igen komoly lenne, ha valakivel olyat tenne, még ha a saját édesapjáról van szó, akkor is. Amíg hárfája van és játszhat rajta, addig boldog. – földöntúli az érintése, évszázadokat vártam erre, hogy így lehessek vele. – Volt, hogy hetente váltottam nevet, hogy ne tartóztassanak le. Ugyan, csak felbujtó voltam, több tízezer ember kellett hozzá, nem csak én. Én melletted vagyok büszke és erős nő, nélküled csak árnyék. Ha velem akarsz áldozni, akkor borzasztóan jól csinálod, mert két fiú lesz ebből. - pironkodom, rájött, hogy mivel lehet engem lefegyvereznie. – Sikerült is, az aurádtól is futnak a halandók. Lehet én is azért teremtődtem, hogy kivárjalak téged, hogy egymáséi lehessünk. Lehetőleg most már örökre. – kúszom fel kicsit, hogy megcsókolhassam.

I set you free
||   || ×

Clíodhna& Pryderi

Sok ember iránt érezhet akár egy isten is fellángolást, de ilyen nő csak egy van az életben. Sokan rá sem találnak erre az eszményi asszonyra, de én szerencsés vagyok. Apró csecsemő voltam még, mikor először a karjába zárt, én pedig tudtam, ez az én helyem, örökre. Ahogy cseperedtem, és egyre többet tudtam meg magamról, a világról, és persze róla, a világom közepéről, úgy lettem egyre szerelmesebb. Néha azon kaptam magam, hogy álmodozom, közös életről, házasságról, családról, de olyan lehetetlennek tűnt. Utána eljött az az éjszaka, és még néhány héten belül nagyon nagyon sok követte. Boldog voltam, de nem hiánytalanul.
Sietni akartam vissza hozzá, miután megtudtam, ki fia-borja vagyok. Nem lettem boldogabb a válasszal. Az Alvilág hercegének lenni nagy feladat, a tudat, hogy egy nap majd az én nyakamba szakad az egész, szinte bénító volt. Ráadásul ki akartam szedni apám gerincét azért, amit anyámmal művelt, így anya adott egy lovat és útnak szalajtott, eredjek vissza az imádott nőhöz, ki tudja, mit szenved nélkülem. Több száz évnyi kóborlásra kárhoztattam ezzel magam, megjártam háborúkat és békés időket, míg a nyomában jártam, és egyre csak gyűlt bennem a feszültség. Sokszor már az illatát is érezni véltem, de mire a nyomnak vége szakadt, ő sem volt már sehol. Sokszor jártam azon a helyen, ahol első éjszakánkon olyan forrón vallottam neki a testemmel, és eggyé váltunk végre. Szép emlék maradt csupán, egy izgató kis foszlány az agyam hátuljában és nem is tudtam, hogy gyermekünk van.
Most végre újra megtaláltam, olyan erővel vonzott magához, hogy gondolkodni sem tudtam. Hevesen adtam a tudtára, hogy mennyire hiányzott, és minden más eltörpül mellette. Újra eggyé lettünk, ennyi kíváncsi szem kereszttüzében, de ez csak még jobban korbácsolta vágyunkat. Istenek vagyunk, nincs mi miatt szégyenkeznünk a halandók előtt. És valami azt súgja, hogy a tündérszövetből varrt köpeny is azért van, hogy az én eszemet vegye el. De most elégedett vagyok, miután minden gigászi erőmmel szerettem az én édesemet, s lám, gyermek fogant ebből a mindent elsöprő szerelemből. Újra.
- Hisz ez az apák dolga, nem?   -mosolygok rá, és igaz is minden szavam. –  Ameddig ő boldog, én is az vagyok, és mindent meg fogok tenni, hogy örökké boldog is legyen   . – a tudat is, hogy valóban apa vagyok, megrészegít. Az, hogy itt fekszik a karjaimban, csak még jobban, érzem, nem fogok tudni parancsolni magamnak. – Akkor már értem…pedig tényleg minden erőmmel kerestelek. Sokszor majdnem megtaláltalak, de ennek így kellett lennie. Most már újra teljesek lehetünk, ahogy még soha. Két fiú…-   húzódik hamiskás mosolyra a szám újra.  – Mi lehet egy férfi vágya, ha nem az, hogy az imádott nő ikerfiúkkal ajándékozza meg. Csodálatos hír kedves, és végtelenül boldoggá tesz.   -figyelem, ahogy lassan felém araszol egy csókért. – Egymáséi voltunk, vagyunk és leszünk mostmár örökre szerelmem.   -csókolom vissza, ahogy hozzám hajol.
Mámorító a csókja, és érzem, ahogy újra felkorbácsolódik vágyam iránta. Mégsem kellene most az apró magzatokat megzavarni, még olyan sérülékenyek. De nem bírok betelni vele, valahogyan akarom, újra. Két kézzel marok újra derekára, könnyedén tudom majd mozgatni, mintha csak egy baba lenne, de még egy pillanatig kiélvezem a csókot. Igazán ismer, biztos vagyok benne, hogy egy mozdulatomból tudja, mit akarok. Nem érdekelnek a kövek, amiken fekszem, csak az jár a fejemben, hogy érezhessem forró száját. Mikor megelégelem a csókot, és laza mozdulattal fordítom meg magamon, és nem is késlekedem soká, nyelvemmel kezdem forróságát becézgetni, mindig is imádtam így kényeztetni, és ez mit sem változott.

Her sweet kiss
||    || || ×

Pryderi&Clíodhna

Vannak pillanatnyi szikrák, de azokból nem lesznek mindent elemésztő lángok. Nem tudom mi a furcsább, hogy a nővérem találta meg a Végzetem és adta a kezeimbe, hogy mit csináljon vele vagy, hogy éreztem az apróságon amikor átvettem, hogy a helyére került. A fehér hajjal nem is tévedtem igazából. Olyan természetes volt egy idő után, hogy együtt aludtunk, eleinte még volt rajtam valami, de aztán ahogy növekedett, úgy játszotta le rólam mindig csak hogy hozzám férjen még jobban. Az sem segített rajtunk, hogy aránylag hamar találta meg a kamaszkor is és egyre mocskosabb dolgokat akart az éj leple alatt. Ha tudta volna, hogy a fizikai erő nem az én fortém, biztos, hogy nyekkent volna a hátam és azt csinál amit akar, de inkább megvárta az éjszakánkat és utána már felszabadultan élvezhettük egymást. Pár hétig.
Hozzám is eljutott noha csak a híre, hogy kik a szülei, de megdöbbenni sem volt időm, mert világra jött Aibell. Utána minden róla szólt az életemben, főleg hogy a kisasszony érzelmi skálája roppant szűk lett, így ameddig tudtam vigyáztam rá és olyan erős maradtam amennyire tudtam, de éreztem, hogy ehhez iszonyúan kéne az apja is. A legrosszabb az volt, amikor vele álmodtam, hogy a közelemben van, de én meg túl nagy bajban, hogy megvárjam őt. Néha felkeresni a kőkört, ami ma is ott áll, az adott egy kis boldogságot. Ahol végre szerelmet vallhattam neki, ahol egymáséi lehettünk végre.
Ahogy legelőször egymáséi lettünk, úgy történt a viszontlátás is, sok szempár kereszttüzében. De csak őt láttam, őt éreztem és részegültem meg tőle teljesen, hogy teljesen átadjam magam neki újra. Szégyentelenül. A köpenyt az éjszakára készíttettem, még mindig jól szolgál, mert valahol pár utcával arrébb elhagyta már az elméje szerintem. Brutális lett az ereje, vissza sem fogta magát, lehet keresztbe is állnak kicsit a szemeim, de nem érdekel, mert a világtalanságom megszűnt, lett helyette ő és két másik készülőben a művésznőnk mellé.
- Pontosan ez... - vigyorgok, el sem hiszem, hogy ennyire apa akart lenni és, hogy milyen jó apa lesz. - Tudtam, hogy miért éreztem, hogy kellettél volna mellénk amikor kicsi volt. - az elmémre valami földöntúli nyugalom telepedik le, hogy a tökéletes lányomnak az apja is tökéletes. Érzem a benne lassan felmorajló vágyat ismét. - Egy elnyomás alatt lévő országot felszabadítani nem helyben topogás, de tennem kellett valamit. Éreztem, de az ellenséget is, nem várhattalak meg. Pontosan. Két kisgondom lesz a nagy mellé. - elvigyorodom a mosolyára, nagyon ismerem ezt az arckifejezést. - Meg hogy zavarba hozza a kedvesét annyira, hogy a feje is olyan rőt legyen mint a haja, úgy hallom. - mászok fel a hatalmas izmos testén. - Sem az idő, sem a tér nem változtatott ezen, mert komolyan mondtam először is és azóta mindig is, hogy csak téged szeretlek. - sikerül elérnem, hogy megcsókoljam.
Bennem is felzúg a vágy, szeretem és kívánom őt, mindenestől, mindenemmel. Érzem benne a vonakodást is, hogy nem akarja megint a teljes erejét rám zúdítani, főleg, hogy most koppintott fel. A derekamra markol, amire felnyögök a csókba. Én úgy meg leszek fordítva, mint a szél. De még kiélvezzük a csókot alaposan, csak utána fordít meg magán könnyedén, hogy azonnal bevesse a nyelvét, amire reszketegen sikkantok, málnafüggő. Megnyalom az ajkaim, hogy először szinte incselkedve vegyem az ajkaim közé, majd a mohóság győz és teljesen elnyelem őt, túlzottan szerettem ezt csinálni vele mindig is, elnyelni és a nyelvemmel megkínozni.

I set you free
||   || ×

Clíodhna& Pryderi

Nem egyszer eljátszottam a gondolattal, hogy mi történt volna, ha Agrona nem talál meg aznap, amikor hozzájuk kerültem. Talán lett volna más nő az életemben, hogyis ne lett volna, nem vagyok fából. De mégis, arra jutottam mindegy, ki mellett nőttem volna fel, megtaláltam volna Clíodhnát. Az első pillanattól kezdve tökéletesen éreztem magam mellette, arca, hangja, illata megnyugtató volt. Szerencsés vagyok, hogy megtaláltam, még ha kicsit túl korán is.
Kisbaba koromban is mellette aludtam, gyakorlatilag az első pillanattól. Aztán ahogy cseperedtem, az illata minden éjjel megőrjített. Kiskoromban is imádtam vele játszani, mindig több és több ruha került le róla, rajtam pedig egy idő után egyáltalán nem volt. Imádni való volt, ahogy szinte könyörgött érte minden éjszaka, és én, ahogy nőttem, egyre jobban kívántam. Nem voltam még elég erős, fizikailag talán igen, de az isteni erőm nem fejlődött még ki annyira, hogy domináljak felette. De nagyon élveztem minden esténket, boldogan öleltem át, miután kielégültünk, hogy addig csókolózzunk, amíg el nem alszunk. Utána eljött az az éjszaka. Minden szenvedélyünket egymásra zúdítottuk, és néhány hétig minden tökéletes volt.
Nem tudtam, hogy apa vagyok, honnan is tudhattam volna. Ugyanabban az időben váltam apává, amikor valakinek a fiává is váltam. Hiszen 17 évesen még én is félig gyerek voltam, nem tudom, hogy képes lettem volna elbírni egy csecsemővel, vagy a hormonoktól megváltozott viselkedésű édesanyjával. Nem lettem volna jó benne, az is lehet, hogy az első nehézségnél megfutamodtam volna, és nem akartam ennek kitenni életem szerelmét. Néhány hónap anyám mellett elég volt hozzá, hogy az utolsó kis puzzle-részletek is a helyére kerüljenek, megértsem magam, hogy ki vagyok, és hogy miért vonzz magához úgy az én forró csókú szerelemistennőm, hogy majd bele bolondulok. Vissza kellett térnem hozzá, de ez nem volt olyan egyszerű, mint hittem. Végül a kóborlás, és a nehézségek neveltek belőlem férfit, olyan férfit, aki mellett majd egy napon ő is büszkén állhat, és ha a Sors is úgy akarja, királynő lehet az oldalamon az Alvilágban. Ha rajtam múlt volna, már az lenne, mert apám már nem élne. De mégis, arra voltam kárhoztatva, hogy egyedül vándoroljak, de évente egyszer felkerestem szerelmünk beteljesülésének színhelyét, eltöltöttem ott egy éjszakát, és néha szinte megelevenedett előttem a múlt. Akkor és ott, vele a karjaimban voltam utoljára maradéktalanul boldog.
De most újra itt van. Mágnesként vonzott magához, elveszítettem a józan eszemet, ebben némi varázslatot is érzek, de nem érdekelt. Újra az enyém lett, megmutattam neki minden erőmet, úgy szerettem, mint ezelőtt soha, és ahogy senki más nem tudná szeretni, csakis én. Majdhogynem befordult szemekkel fekszik előttem, ezek szerint elégedett velem, és mind a ketten érezzük, újra létre hoztunk kettőnkből valamit. Az lett volna a csoda, ha nem esik ilyen gyorsan teherbe.
- Kellettem volna, de ki tudja…félig én is kölyök voltam még. Most jó apa lehetek, és neked sem okozok majd csalódást, sem pedig neki. -mosolyodom el, iszom szavait, imádom édes, dallamos hangját hallgatni, mindig is imádtam. – De megtetted, és én büszke vagyok rád. Két KisGond…hmmm…csodálatosan hangzik -mondom, és valóban büszke vagyok, de megint kezdi meglepni a felajzottság köde az agyamat. Valamilyen formában ismét akarom, meg kell kapnom őt, vagy elmegy az eszem végleg.  – Célom, hogy minél többször zavarban legyél szépségem, de ezt már te is tudod
-vigyorodom el szemtelenül. – Én is szeretlek téged, és csak téged…és most már örökre melletted leszek
Mámorító csókot kapok tőle, nem győzöm falni ajkait, de érzem odalent férfiasságomat ismét feszülni. Annyira akarom, hogy újra elveszi az eszem, így egy könnyed mozdulattal megfordítom, hogy fejemet lábai közé temetve nyelvemmel kényeztessem őt. Megérzem szájának nedvességét, először kínozni akar, majd egy hirtelen mozdulattal tűnik el tagom a szájában tövig, amire felnyögök. Nyelvem vad táncba kezd, mint annak idején, emlékszem még, hogy hogyan szereti, nekem pedig a legnagyobb jutalom ez, hogy a számmal is áldozhatok neki. Elvigyorodom egy pillanatra, és egy hirtelen gondolattól vezérelve egyik kezemmel nagyot húzok a hátsójára, hogy utána megmarkoljam, ahol az ütés érte, miközben fel s le jár rajta a nyelvem, néha még belé is kalandozik. Még mindig a málnáéra emlékeztet az íze, és soha nem akarok elszakadni tőle, épp ellenkezőleg, éhesen tapadok rá, miközben reszketek kicsit, ahogy forró szája tagom köré zárul. A halandók is kapnak még valamit, amin élvezkedhetnek legalább, és nem törik ránk az ajtót.

Her sweet kiss
||    || || ×

Pryderi&Clíodhna

Nem változtatnám meg a végzetünk útját attól, ahogy történt. Tudva, legalábbis hallva, hogy milyen családból jött, Pryderinek így volt jobb, Rhiannon meg remélem, hogy megszabadul a bolond férjétől. Lehet én vagyok a legkisebb a három nővérből, de így is volt időm még mielőtt a kezeimbe foghattam volna, elvégre nem a semmiért untam már akkor az életet annyira, hogy készen voltam arra is, hogy véget vessek a magaménak. De az ő jelenléte megváltoztatott mindent, okot adott, hogy éljek. Lehet ezt sosem tudta, mert nem mondtam el, de nem lehetek neki hálásabb.
Emlékszem még, hogy milyen édes volt, a többiek nem ellenkeztek, hogy velem aludjon, én pedig ösztönösen őriztem őt csecsemőkorától. De ahogy nőtt, úgy változott meg a tekintete is amivel rám nézett. A gyermekkori rajongása szerelem lett, én pedig nem hiszek abban, hogy nemet tudtam volna neki mondani. Kihámozott a borongósságból, a ruháimból, az ép elmémből. Elérte, hogy a nevét sóhajtva könyörögjek neki, amiben ő volt az első. De akkor még minden csókom csak ígéret volt, az övé pedig reménykedés, ami kiteljesedhetett azon az éjszakán. Az isteni ereje is utolérte őt.
Lehet ő nem hiszi el, hogy kellett volna nekem akkor is és hogy jó apa lett volna, de én hiszek benne vagy tényleg a szerelem miatt romanticizálom túl kicsit. De az, hogy folyamatosan futottunk, engem is kikészített kissé. De lehet kellett nekünk az idő, hogy tudhassuk mind a ketten, hogy ez elől a szerelem elől nincs futás, mert ez örökre szól.
Pimaszság a köpenyt használni vagy sem, most kellett, hogy egy kicsit erősebben érezhessen, hogy végre megtaláljon engem. Kellemes mellékhatás, hogy eszét veszítette, de én is követtem őt, ahogy megláttam. Megint nem fogok két napig köhinteni merni sem. De ma érezhettem, hogy milyen is teljes erejében és büszke is vagyok, nem csak boldog és kielégült. Visszakaptam őt is és a várandósságot is egy lendülettel, mást nem is kívánhatnék az életben.
- Ha te okozol nekem csalódást, akkor tényleg végezek magammal, nem csak tervezem, mint amikor megtalált Agrona. - szusszanok egyet szinte derűsen, pedig elég sötét dolgot mondtam. - De még mindig nem teljes, úgyhogy van még dolgom azzal. Most már nem úszod meg a babaringatást. - sóhajtom, de érzem, ahogy az ő vágya az enyém is felkorbácsolja. - Tudom... Azt is, hogy mennyire mohó tudsz lenni. - ingatom meg a fejem egy vigyorral. - Nem engedlek el túl messzire most már, mert bele fogok őrülni.
Élvezem egy pár pillanatig, hogy újra fal engem, mint régen, de nem akarok az adósa maradni egy percre sem. A halandókon érzem, hogy megvesztek, még jó, hogy eldugott helyen vagyunk és tudnak ők is áldozni kint is. A nyögése végigpengeti az idegeimet, még szorosabban szívom őt, még mohóbban kényeztetem őt. Érezheti a hangszálaim is, ahogy felsikkantok a csapása alatt és a markolásra nyögök egyet. Majd megőrülök, de nem hagyom magamnak, hogy túl hamar az eszemet veszítsem, mert környékez a gyönyör, mint egy sereg keselyű. Szinte mocskos élvetegséggel kínzom kicsit, mikor már nem bírom tovább és vadul remegve adom meg magam neki, de nem engedem el őt az ajkaim fogságából.

I set you free
||   || ×

Clíodhna& Pryderi

Ő volt a végzetem, ez már egyértelmű. Talán azért szakítottak el az anyámtól, hogy őt megtaláljam, és együtt legyünk, csecsemőkoromtól. Mintha minden erre irányult volna. Nem tudtam megnyugodni sehol, csak ha vele voltam, ha ő ringatott, és ez nem változott ahogy cseperedtem. Mindig mellette volt a legnagyobb nyugalmam, és a testvérei ezt nem furcsállották. Én pedig nem tudtam, hogy mind a ketten tisztában vannak vele, mi is megy közöttünk. Nyugodt szívvel kényeztettem minden éjjel szerelmemet, abban a tudatban, hogy csak ő és én ismerjük kis titkunkat. Élveztem, hogy nevemet mantrázva könyörög. élveztem, hogy örömet okozhatok neki. Minden boldogságom ő volt, a Napom, mintha körülötte keringtem volna én, mint egy kisbolygó.
Gyermekkoromban úgy szerettem, mintha az anyám lenne. Egy rövid ideig. Míg fel nem fedeztem, hogy milyen izgatott leszek tőle, ha csak ránézek, vagy rá gondolok. Lassan szerelemmé erősödött bennem a szeretet, és minden pillanatban azon dolgoztam, hogy ő a lehető legboldogabb legyen. Nem mondta ki, de a szívem mélyén éreztem, hogy ő is így érez irántam, ezért engedett mindent nekem. De tinédzserkori frusztráltságom erősebb volt, hogy hisztis, és féltékeny legyek. Ő volt a mindenem, már akkor is, nem akartam átengedni senkinek, de kénytelen voltam néha. Éreztem éledezni isteni erőmet, de akkor, azon az éjszakán végre teljesen rászabadíthattam. Teljes lettem.
Nem tudom, milyen apa lettem volna, szerintem nem olyan, mint amilyen lenni akartam. De kellettem volna neki. Nekik. Ott kellett volna lennem mellette, amikor a világra hozta lányunkat, együtt kellett volna meneküljünk, vigyáznom kellett volna rájuk minden áron. Ha nem itt, és nem most lennénk, hagynám, hogy ezek a nyomasztó gondolatok elhatalmasodjanak rajtam, de most csak ő tölti meg minden gondolatomat. Ennek így kellett lennie. Vissza kellett találjunk egymáshoz, és most végre itt vagyunk.
A köpeny ereje már kilométerekről vonzott, teljesen az eszemet vette, már nem is gondolkodtam, csak követtem vadul száguldó véremet vágyaim tárgyához. Hevesen lettünk újra egymáséi, és a szerelmünk újra kivirágzott. Végre itt lehetek vele, és teljes testsúllyal bele vethetem magam az apaságba, bizonyítva neki ezzel, hogy valóban az a férfi vagyok, akinek ő álmodott engem.
  - Sosem fogok csalódást okozni…de azt sem hagynám, hogy eldobd az életedet szerelmem. -simítom végig a hátát, elég nyomasztó volt ezt hallani.   – Nem baj, tedd, amit kell, és hidd el, nem akarom megúszni. Alig várom, hogy ismét apa lehessek. -mosolyodom el a gondolatra, tényleg nagyon várom már.   – Csakis miattad vagyok ilyen mohó, te teszel ilyenné. Soha nem bírok betelni veled, nem is engedlek el, vagy megyek mellőled túl messzire. -mormogom ajkaira, mielőtt rájuk tapadnék.
Mámorító a csókja, de most mást akarok. Nem tudom túl hosszan fenntartani ajkaink csatározását, de egy pillanat múlva már férfiasságomon érzem forró száját. Úgy szív, mintha az életet próbálná kiszívni belőlem, de én sem vagyok rest kegyetlenül megkínozni nyelvemmel. Néha hevesebben, néha lassabban becézem nyelvemmel, miközben egyik kezemmel birtoklón marok rá. Hallom a halandókat odakint, de ez az éteri nő csak az enyém. Minden nyögése egy szimfónia, még úgy is, hogy körém záródnak gyönyörű ajkai. Lehunyt szemmel élvezem ki mocskos játékunk minden pillanatát, elvigyorodom, ahogy kéjjel felel nyelvem mozdulataira. Ahogy remegése alább hagy, hangosan felnyögve választom el tőle számat, de nem kell sok, hogy ellepje torkát a forró áradat

Her sweet kiss
||    || || ×