Dr. Farid Amirkhanov

Safiyyah húgom az oldalamba könyököl, amire meglepetten nézek rá. Az istenekre, látja, hogy a lányom az én karomban van, nem Eirénéében.
- Ugye nem csak szerintem néz ki anya ma koreaibbnak a megszokottnál? - kuncog, amire a legidősebb bátyánk finoman tarkón suhintja.
- Ez egy rasszok nélküli család. - jelenti ki szigorúan, mert ő az egyetlen sötét szemű amúgy is közülünk. Még mindig különös, hogy az egész családom félistenekből és félvérekből áll és most már a nejem is elhiszi, hogy egyáltalán nem ütöttem anyámra.
- Ó, Ginny, biztos mesélte már Farid, de én nem vagyok azeri születésű, Washingtonból fogadtak örökbe a szüleim, mert nekik nem lehetett gyermekük és szerettek volna egy kislányt. Én cserébe adtam nekik hét unokát és Allura a tizenkettedik dédunokájuk. - édesanyám gesztikulációjában van valami különleges. Remek vadász, csodásan bánik a hárfával és most is el tudja érni a hangjával csak, hogy rá figyeljenek. Képes ennyi rokont egy étteremben magára fókuszálni. Halkan elkuncogom magam, amikor mellettem odasúgja Halima nővérem a feleségemnek, hogy én vagyok az összes Amirkhanov közül a legfélénkebb. Ezzel... azt hiszem egyet is értek.
Fájdalmas a búcsúzkodás, de én már túléltem Eiréné családját, most rajta volt a sor.
- Ha látjátok bármelyik isteni felmenőnket, üdvözöljük őket! - anyám mosolyogva a kezembe nyom egy zenedobozt, majd integet, én pedig majd kettészakadok. Sosem haragudott, amiért nem a vér szerinti családjával volt, mert biztos azt tették a szülei, amit kellett. Ő csak hálás az életért és sokáig szeretnének apával boldogok lenni.
- Átadjuk... - intek még nekik, majd a nejemre pillantok. - Ugye?

A zenedobozka dallamát dúdolom a műtőben is, ami annyira bosszantó már Chryse-nek, hogy berakta Spotifyról, csak duguljak be műtés közben.
- Ennyire nem rossz a hangom... - sandítok fel rá, ő meg megforgatja a szemét.
- Nem, de feláll a hátamon a szőr, ha meghallom a Greensleevest. - aztán a kezembe adja a Kocher-fogót.

Gyanútlanul lépek be az ajtón otthon, amikor elém lép Eiréné, a tekintete pedig... nem tetszik?
- Kicsim, nagyon! Miért ölnél meg? Mit tettem? Philotész itt járt... Jó, nem érdekel, essünk túl rajta, tekerd ki itt a nyakam. - ledobom a sálam, hogy könnyebb dolga is lehessen. Mielőtt megmondhatnám neki, hogy melyik csigolyára nyomjon, már ott is a keze. Halkan hallom a zenedobozt, ahogy a földre esek, de még élek.
Mi történik velem? Mi vagyok?