Ginnifer Amirkhanov

+16

1789 Bastille ostroma

A mantikór mérge szinte égeti a testem, a mocskos padlón fekszem, egy vadászházban, a toxic miatt csak eddig voltam képes jutni.. Még egy istent is képes lehet vele ideig-óráig kiütni, testileg, , ilyenkor a képességeinket se tudjuk használni. Nem mintha nekem valami látványos dolog lenne, viszont a teleportálás igen hasznos dolog. Főleg, amikor üldöznek, és egy másik isten teszi. Már máskor is meggyűlt a bajom ezzel tahó hólyaggal, hisz az ellenpólusom, ő  a félelmet testesíti meg, míg én a békét. S ez a macska-egér játék is évezredek óta tart, kb. azóta, hogy elérte a felnőtt kort. Fogalmam sincs, hogy tudta megszerezni az állat mérgét, csak egy őrült menne annak a közelébe, bár a Félelemről beszélünk, nem éppen arról híres, hogy normális. Főleg azóta, hogy az apját kiláncolták.
Ujjait a hajamba fonja, nem érzek fájdalmat, a méreg égető érzését viszont még mindig, minden aprócska korty levegőért hálás vagyok. A priccsen lévő penész szaga az orromba kúszik, a gyomrom tartalma legszívesebben távozna, de nem engedhetem meg magamnak, hogy ennél jobban megalázzon. Éppen elég a ruhám hangját hallani, ahogy eltépi, a kéjes, őrült nevetése elmémbe ég, a könnyeim patakokban folynak az arcomon, magatehetetlenül hagyom, hogy azt csináljon velem, amit akar.
- Meg…meg foglak ölni, Deimosz. – susogom halkan, képes vagyok a beszédre, noha olyan mintha csupán a szél lengedezni, tavasz táján.
- Nem fogsz..próbálkozz, de megtörtelek, ahogy megmondtam. Ha mégsem ne aggódj egyszer végleg megtörlek.  – sátáni vigyorral néz rám, és eltűnik.

Kilenc hónap múlva megszületik a lányom. A lányom, aki nem tehet az egészről semmit, mégis rá sem tudok nézni.
- Vidd innen..Látni se akarom.  – fordítom el a fejem, Eileithüia szerette volna a karjaimba rakni, de tagadólag megrázom a fejem.
- Eiréné, a lányod..Szüksége van rád.  – próbálkozik még, sikertelenül.
- Neveld fel, ha ennyire sajnálod! Azt mondtam vidd el a szemem elől! – csattan a hangom, nem lennék jó anyja, nem nevelhetem fel.
- Majd mi felneveljük. – Ponos hangja határozottyn zendül meg, s veszi el az apróságot a szülész istennőjétől. Ő talált rám, miután Deimosz bemocskolt, és vigyáztak rám Eunonimával. – De jegyezd meg Eiréné, a Végzet elől senki nem menekülhet. –
- Sokkal jobb lesz neki így. – bízom benne, hogy ez a helyes döntés.


2017 New York

Az irodámban vagyok, hátam mögött kulcsolom össze a kezeim, úgy nézek le a járókelőkre, akik innen olyanok, mint az apró hangyák. Vannak köztük szorgosok, naplopók, megsebzettek. Arra tettem fel a mostani álcámat, hogy az utóbbiakon segítsek. Emberi jogi ügyvédként. Pedig több, mint kétszáz éve szembe köptem saját magam, önző módon elhagytam az egyetlen gyermekem. Akkor azt gondoltam, hogy az ő békéje miatt teszem, valójában a sajátomért tettem meg. Hisz minden gyereknek szüksége van az anyjára, még akkor is, ha erőszakos módon fogant meg.
A hangos kopogásra elkapom a fejem  hústömegtől, kérdőn fordulok az ajtó felé. Amíg nyílik az ajtó visszaveszem magamra a jól bevált erősnek tűnő képzeletbeli páncélt. Az én békém várhat, eddig is azt tette. Másoké fontosabb.
- Dr. Amirkhanov, örülök, hogy eljött. Foglaljon helyet. – biccentek a szék felé, s elfoglalom a helyem az asztal másik oldalán. Apró mozdulattal megcsóválom a fejem, saját magamra emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy őt csak megverték. A sebei ugyan gyógyulnak, de ismerem annyira az embereket, hogy a lelkük sokkal nehezebben indulnak meg ezen az úton.
- Mit szól hozzá, ha azt mondom rács mögé küldöm a rohadékot? -

2018

A lányunk nyugodtan szuszog a kiságyban, így becsukom a babaszobaajtaját, én pedig a nappaliba megyek. Philotész néha nagyon fel tud bosszantani, most különösen. De hát, ha ez kell, hogy kiderítsem a férjem tényleg halhatatlan, akkor megteszem.
- Életem..ha azt mondom, hogy meg kell öljelek, mennyire nézel hülyének? De kezdem az elején, itt járt a nagyanyád, és azt mondta törjem ki a nyakad, kérném az engedélyed. - mosolygok rá bájosan, kérdezés nélkül nem tehetem meg. - Vagy leszúrhatlak, megfojthatlak...van a pincében cián is, ha gondolod... -

2019

- Zsebkendőt ne adjak? - nézek a férjemre egy vigyorral. - Csak egyetemre megy nem a világ végére. Amúgy is még nyár van, lehet még közös családi este is, de lehet nem kéne annyit dolgoznod. - nyomok egy csókot az arcára. Ha tehetné akkor három napot is lehúzna a kórházban.. - Amúgy is az orvosi bálra együtt megyünk, kibírod, kell Skyenak is a támogatásod. -