Winter Espenschied

Már akkor sejtettem, hogy ez nap rosszabb lesz, mint az előzőek, amikor kimásztam az ágyamból. Ahogy beértem az irodámba rohantak is hozzám azzal a felkiáltással, hogy a nagy a baj, és ezt nekem is látnom kell. Robbantás történt egy kisebb bankban. A mocskos terroristák nem bírnak nyugodni, a francba is. De miért pont egy bank? Főleg, hogy nem is egy hatalmas névvel rendelkezőt céloztak meg, nincs ennek semmi értelme, jelenleg.
Kiérek a helyszínre, a kevlárt felveszem a biztonsági előírások miatt, nem mintha a kedvenc tárgyam lenne, de muszáj a viselése, itt nem menthetem meg magam a képeségemmel. Régen volt már, amikor szabadon mászkálhattam jégboszorkányként. Nekem is be kellett illeszkednem a halandók közé. Meglepettséget látok néhány közrendőr szemében, azt hiszik az igazgatóhelyettes csupán a székben ül és onnan nézi mi történik a városban? Lehet azt kéne tennem ezentúl, viszont ez az eset pont nem olyan, hogy másra bízzam még akkor sem, ha van elég dolgom.
- Valaki mesélje el mi az, amit tudhatunk. – pillantok az egyik suhancra, jegyzettömb van nála, remélem nemcsak amőbázott rajta, mert citerázni fogok a fején.
- Asszonyom, nincs halálos áldozat, csak pár könnyebb sérült. Viszont nem találtunk semmi féle robbanószert. -
- Értem, köszönöm. Még valami? – nyugtalanító amit mondott, körbe kell néznem nekem is.
- Nem vittek el egy vasat sem, már, ha egyáltalán elkövetőkről beszélünk, s nemcsak egy ember tervezte ki ezt az egészet. – feleli készségesen, mire csak bólintok. Halandó létére nagyon is beletrafált a dologba, mert ez isteni mű lesz.

Végre beléphetek a területre, be is igazolódik, amit gondoltam. Káosz hamarosan felébred, már nincs sok hátra. Ez az ő műve, ezen a helyen sok a varázslat, és a szenvedés is. A szemem sarkából egy árnyat pillantok meg.
- Most még békén hagyja az élőket, de nem sokáig. -
- Kösz, apa, ezt én is tudom. – ingatom meg a fejem egy bosszús sóhajjal. Beszélnem kell a főbossal. Talán tud rám szánni öt percet az elnök is. Visszaszállok a kocsiba, mire az anyósülésen lévő agyérgörcsöm megszólal.
- Winter, a hajad.. – kérdőn tekintek rá, majd belenézek a tükörbe, hófehér.
- A picsába. – sóhajtok fel, majd a telefonért nyúlok, hogy időpontot kérjek a Sasnál.

Ha van két féléves ikred akkor néha beviszed a munkahelyedre is, akkor is, ha az FBI igazgatóhelyettese vagy, és még bababaráttá is tettem az irodámat. Amúgy is az enyém a legtávolabbi iroda,és a leghalkabb .
Villódzó szemekkel nézek a belépőre, ha fel meri ébreszteni a lányokat kilógatom az ablakon.
- Áh, csak te vagy az Hen, mit hoztál nekem? - vigyorgok a férjemre.


Azóta Káosznak is vége, apám újra a régi, ezt mondjuk nehéz megsaccolni, hogy meddig. Hazudtam. Ameddig meg nem tudja, hogy unokája lesz, és nem az idősebb gyerekeitől. Valószínű én is így reagálnék, ha valamelyik lányunk úgy jönne haza, hogy várandós.