We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Alyah Bashir

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Alyah Bashir
Alyah Bashir

egyiptomi istenség

⌲ Foglalkozás :
Egyetemi oktató
⌲ Hozzászólások :
5
⌲ Tartózkodási hely :
Kairó
⌲ Csatlakoztam :
2018. May. 09.

Alyah Bashir Empty
TémanyitásTárgy: Alyah Bashir   Alyah Bashir EmptyHétf. Márc. 04 2019, 18:00

Alyah Bashir
“Marriage is a relationship in which one is always right and the other is the husband
Ízisz, Lyah, Egyetlenem
korod
Egyiptomi istenek
Elizabeth Olsen
Boldog házas
Ozirisz-szexuális
canon
Ízisz (ókori egyiptomi nyelven: Iszet vagy Aszet, 3s.t) az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb istensége, anyaistennő, a varázslás, a termékenység, a víz és szél, a tengerhajózás istennője, a nőiesség és a hűség szimbóluma, Ozirisz felesége, Hórusz anyja.
Ha tovább olvasol ezen a csodálatos weboldalon, amit a halandók csak Wikipédiának hívnak, akkor megtudhatod, hogy csellel rá vettem Ré-t, hogy adja át nekem varázserejét, hogy én tanítottam meg az embereket a földművelés rejtelmeire, hogy még a keresztényekre és a görögökre is hatással voltam, mint anyaistennő. Hát igen...a multitasking női képesség, én pedig tökélyre fejlesztettem

useri információk
Ie. : Térdig gázolok a Nílus saras deltájában, miközben alig látok a könnyeimen át. A víz hideg, angolnák tekergőznek a lábam körül, finom selyemruhám lassan teljesen felázik és tönkre megy. De nem érdekel. Elszántan keresek, egy hosszú pálcával folyamatosan felkeverve magam előtt a mocskos vizet. Napok óta kutatok haszontalan, de tudom, érzem, hogy nem szabad feladnom. Van még remény, hogy az én szeretett férjem vissza térjen hozzám. Valahogyan. Akárhogyan. Mégis, közben nem csak Oziriszt siratom, hanem testvérünket, Széthet is. Nehéz elhinnem, hogy valóban ilyen megátalkodott, hogy a kicsinyes irigység arra vezérelte, hogy végezzen a testvérével, aki szerette és mindig egyenrangúként kezelte. Csak azért, mert Ozirisz jó, és bölcs király volt, és az emberek szerették. Csak azért, mert őt tette a Sors egész Egyiptom királyává. Gyerekes dolog az irigység, a gyilkosság pedig aljas. Ezért hullik könnyem férjemért, aki nem ezt a végzetet érdemelte. Még olyan sok mindent tennie kellett volna, még oly sok mindent kellene tanítanunk népünknek. Nélkülünk elveszettek, és félek, hogy ez a most hatalmas birodalom egy nap el fog tűnni a föld színéről is.
A pálca hirtelen megakad valamiben, én pedig eszelős gyorsasággal kapok utána. A vízben puha hajat tapintok, egy pillanatra lehunyom a szemem, majd kiemelem a testrészt a posványból. Elborzadva látom férjem kedves, bölcs arcát. Szeme lehunyva, mintha csak aludna, mégis elborzasztó látvány a levágott fej. Hangosan felzokogok, szorosan magamhoz ölelem, mintha csak azt várnám, hogy könnyeimtől majd feltámad. Ohhh, szerelmem, életem fénye, drága bölcs királyom, mit tettek veled! Simogatom a haját, és lassan elindulok kifelé a mocsárból. Ne félj, egyet se félj, majd én vissza hozlak az élők közé!
~
Zihálva, és könnyekkel a szememben ébredek. Nem számít hány évezred telik el, ez az álom mindig szörnyű volt, és szörnyű is marad. A hideg is kiráz, a szoba még sötét, és csak az egyenletes szuszogás hallatszik. Magam mellé pillanatok, lágyan elmosolyodom. Ozirisz itt van, itt alszik mellettem. Kinyúlok felé, elsimítok egy kósza tincset az arcából. Figyelem vonásait, amik egy középkorú férfit idéznek. Az emberek gyakran suttognak emiatt, de minket nem érdekel. Nem ismernek minket, nem ismerik a közös történetünket. Nagyot sóhajtva vissza dőlök mellé, megsimogatom a nyakán azt a vékony, alig látható fehéres csíkot, ami a borzalmas tett emlékét őrzi. Egészen halványan, de a testén mindenhol látható az illesztések nyoma. De semmi sem lett volna túl nagy ár azért l, hogy újra velem legyen. Figyelem ahogy pillái enyhén elnyílnak, és bár félig alszik, bölcs pillantása kifürkészi mi bánt.
- Rémálom? - kérdezi álmos hangon, inkább csak mormogja.
- Igen. De aludj csak! -mosolygok.
Nem tudok, és nem is akarok tiltakozni, ahogy a két erős kár átfon, hogy szeretett férjem magához húzzon.
- Itt vagyok! -mondja, és tudja jól, ezzel bármikor el tudja űzni a sötétséget. Éppen ezért már alszik is tovább, szuszogás újra mélyebb, és egyenletes lesz.
- Tudom! -suttogom, hogy végül hozzá bújva én is újra lehunyjam fáradt szememet. Semmi más nem kell, semmi más nem számít. Csak hogy Ő újra itt van velem. Többé nem fogom engedni, hogy ilyesmi megtörténjen. Nem veszíthetem el még egyszer, és a fiainknak is szüksége van rá. Ahogyan az egész családunknak.
Vissza az elejére Go down
Jasmine Ingram
Jasmine Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
∿ First Lady ∿
⌲ Hozzászólások :
335
⌲ Tartózkodási hely :
∿ Nem tudom∿
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 13.

Alyah Bashir Empty
TémanyitásTárgy: Re: Alyah Bashir   Alyah Bashir EmptyVas. Márc. 10 2019, 19:16

elfogadva
welcome to our family
"Azok az emberek élnek a legszebb kapcsolatokban, akik a legjobban megbecsülik egymást és a kapcsolataikat. Azok, akik aktív és teljes életet élnek, állandóan lelkesednek az iránt, amit az élet számukra tartogat.
"
Vissza az elejére Go down
 
Alyah Bashir
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Malik Bashir
» Fadil Bashir
» Dendera Bashir
» Thema Bashir
» Amir Farid Bashir

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: Istenek :: egyiptomi istenek-
Ugrás: