Amara Bousaid

- Mit nem lehet azon megérteni, hogyha Amerikával jó kapcsolatot ápolunk az nekik is, és nekünk is nagyon jó? Vegye elintézettnek, igen, elutazom Washingtonba. – teszem le a telefont egy sóhajjal, és megdörzsölöm a halántékomat. Naná olyan egyszerű elkapni az elnököt. Vagyis jobban mondva egy halandónak tényleg nehéz lenne, de hátha sikerült elintézni, hogy engem majdnem rögtön fogadjon. Egyiptomot ki kell húzni a mocsokból, ezen nincs mit szépíteni, és pont nem az a fajta istennő vagyok, aki nem kér segítséget a görög társaitól. Most már, azért kétezer évvel ezelőtt merőben máshogy gondoltam. Változtak az idők, én is, kár tagadnom.
- Intézd el a foglalást, és beszélj a Fehér Házzal is. – adom ki utasításként a titkárnőmnek, nekem más dolgom van, sokkal fontosabb. Meg amúgy is, ezért van felvéve, segítsen nekem, intézkedjen. Nem öt perce dolgozik nekem, hanem legalább öt éve, tudja milyen vagyok.
- Igen, Amara. Hívlak, amint van időpont. – bólintok, és kilépek az irodából, majd az épületből is. Meg kell látogatnom a férjemet, pedig ritkán teszem meg, legtöbbször otthon futunk össze, ám a mai napon meg kell, hogy öljem. Nem várhatok amíg haza eszi a fene.

Ütemesen kopog az egyetem padlóján a magassarkú cipőm, összehúzott szemmel méregetek mindenkit, mintha mérlegelés lenne, pedig nem, fogjuk a szakmai ártalomra. Ja, és egyébként elvileg nem tudok csúnyán nézni, úgyhogy mire Thot elé érek muszáj valami mérges mókus arcot vágnom. Kivágom az irodája ajtaját, nem érdekel a mosolya, vékony kecses ujjaimat a torkára fonom, és megszorongatom a nyakát.- Értem ám... Elfogadtad Sitrát, a család részévé tetted, apja próbáltál lenni... De csak neked vannak profetikus álmaid! Te vagy egybefonva az idővel is. – sziszegem az arcába, bármelyik kígyó megirigyelne ilyenkor, tényleg. De roppant mód dühös vagyok rá, amiért ennyi éven át hazudott. Egek, egyszer szerettem volna megbosszulni Szesatot, mert a büszkeségemet piszkálta, hiába neveltem, mint a sajátomat. Nem volt az. - Talált egy másik medjayt az álmaival. –
-Igazán? Ez remek? Mert nem egy halandóval csaltál meg, sőt meg sem sikerült csalnod. – ilyenkor tényleg meg tudnám fojtani egy kanál vízben is, vagy legalább kinyomni a szemét, mindegy csak fájjon neki.
- Kezdd el jóvá tenni amit tettél és ma a kanapén alszol.-engedem el, és felszegett fejjel lépdelek ki tőle. Sőt, nemcsak ma, a következő hetekben is, vagy hát ott alszik, ahol akar. Úgysem leszek itthon. Héphaisztoszt is meg kell ütnöm legalább kétszer, nem érdekel, hogy egy éves a legkisebb lánya, és most boldog apuka. Én nem vagyok boldog.